Fotó: Barabás Ákos
Kánikula lesz a hétvégén a Bánságban, a Körösvidéken és Olténia nyugati és déli régióiban – közölte pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
2024. augusztus 30., 13:162024. augusztus 30., 13:16
A 33-35 fok közötti csúcsértékeket jelző sárga figyelmeztetés a pénteki napra, míg egy újabb, 34-36 fok körüli maximumokat jelző sárga kód szombatra és vasárnapra érvényes.
Helyenként az éjszakák sem hoznak lehűlést, 17-22 fok lesz a leghűvösebb órában is. Jövő héten az ország nyugati és délnyugati régióiban kitart a szokatlan meleg, főleg a délutáni órákban kell kánikulára számítani – közölte az Agerpres.
Egzotikus állatfajokat is tartó szilágysági farmon folytatott ellenőrzést a Szilágy megyei állatvédelmi rendőrség. Az egyenruhások a tartási körülmények mellett az állatok származására is kíváncsiak voltak.
Egy határrendészekből és hegyimentőkből álló csapat hétfőn lehozott a hegyekből négy eltévedt ukrán férfit, akik a Máramarosi-havasokon keresztül szöktek át Ukrajnából Romániába.
A háromszéki származású, egyház- és iskolaszervezői tevékenységének java részét a mai Észak-Magyarországon kifejtő néhai szerzetes és tudós háromszáz évvel ezelőtt Aradon is megfordult, a ferencesek egy korábbi templomában.
A kormány folytatja a sportba és a sportinfrastruktúrába történő beruházásokat, és olyan programokat dolgoz ki, amelyek az egészséges életmódot népszerűsítik a fiatalok körében – jelentette ki hétfőn a miniszterelnök.
Harminc napos előzetes letartóztatásba került egy 61 éves férfi, akit az egyik unokája szexuális bántalmazásával gyanúsítanak – számolt be hétfőn a bodzafordulói ügyészség.
A kolozsvári metrótervnek „erőszakkal akasztottak horogra” csupán 300 millió eurót az országos helyreállítási alapból, hogy ezáltal a bukaresti kormány vállára kerüljön a felelősség – nyilatkozta Marcel Ciolacu.
Újabb 18 megyében vezetik be keddtől az elektronikus nyomkövetők használatát, amelyeket a hatósági felügyelet alatt és a házi őrizetben levő személyeknek is viselniük kell.
Több ezer csomag cigarettára bukkantak egy Nagy-Britanniába tartó autóbusz utasainak a bőröndjeiben.
Változékony időre számíthatunk október első felében, 10 és 22 Celsius-fok közötti maximumokkal és gyakori esőzésekkel – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kéthetes előrejelzéséből.
Jövőre építési területté válik Nagyvárad egyik legforgalmasabb útszakasza, a Sztaroveszky (Magheru) utca, miután a város önkormányzata és az Északnyugati fejlesztési Régió képviselői aláírták a munkálatok finanszírozásáról szóló szerződést.
szóljon hozzá!