Sajnálja a kolozsvári italkereskedés az Imecs-Magdó Leventével történteket

•  Fotó: Rostás Szabolcs

Fotó: Rostás Szabolcs

Sajnálatának adott hangot közösségi oldalán az a kolozsvári italbolt, ahol megszólították, majd bántalmazták Imecs-Magdó Levente színészt és barátait amiatt, hogy magyarul beszélt. A TopDrinks közölte, nem az alkalmazottjuk követte el az agressziót.

Rostás Szabolcs

2017. november 06., 07:482017. november 06., 07:48

2017. november 06., 15:102017. november 06., 15:10

A több italkereskedést is működtető cég azután szólalt meg a kincses városi Deák Ferenc (Eroilor) utcában október 27-én történt incidens kapcsán, hogy a Váróterem Projekt vezetője az elmúlt hétvégén a magyar sajtónak elküldött beszámolójában azt állította: verbális és fizikai agresszió érte az üzlet alkalmazottai részéről, mert vásárlás közben magyarul beszélt.

Mint arról lapunk is beszámolt, Imecs-Magdó Levente színész elmondása szerint harmadmagával tértek be október 27-e éjjelén az italboltba, amikor odabent egy férfi számon kérte tőlük, hogy miért beszélnek magyarul Romániában. A művész közölte, a szóváltásba bekapcsolódott a szerinte ittas elárusító és egy állítólagos éjjeliőr is, majd távozásukkor rájuk támadtak, őt pedig ököllel állon ütötték.

A TopDrinks vasárnap délután rövid bejegyzést tett közzé Facebook-oldalán, amelyben sajnálatának ad hangot a történtek miatt. A román nyelvű szöveg – anélkül, hogy kitérne az incidens részleteire – leszögezi: a történtek semmilyen formában nem jellemzik a céget, és szerintük ennek tudatában vannak mindazok, akik ismerik a társaságot.

„Az a személy, aki kiprovokálta a történteket, nem dolgozik nálunk, és sohasem állt a cégünk alkalmazásában. Sőt cégünk legrégebbi alkalmazottja Barta Attila kollégánk, aki 22 éve dolgozik nálunk” – szerepel a TopDrinks bejegyzésében.

Az állásfoglalás vélhetően összefügg azzal, hogy az Imecs-Magdó Levente beszámolója közzétételét követően számos szemrehányó és elítélő poszt jelent meg a cég közösségi oldalán, elsősorban magyar nyelvű felhasználók részéről.

Ugyanakkor a TopDrinks álláspontja egybevág az incidens idején az italkereskedésben szolgálatot teljesítő elárusító által a Krónikának adott nyilatkozattal. A cégnél két éve dolgozó Alexandru Tiberiu elmondta: aznap egyedül dolgozott az éjjel-nappali boltban, éjjeliőrt egyáltalán nem foglalkoztatnak, ő pedig a színész állításával ellentétben nem részeg volt, hanem beteg, ezért tűnhetett ittasnak.

Az alkalmazott elmondta, Imecs-Magdó Levente társaságába egy másik, általa nem ismert vendég kötött bele, ő a veszekedés miatt valamennyiüket kiküldte, arról pedig nincs tudomása, hogy mi történt az utcán. Alexandru Tiberiu kérdésünkre leszögezte: nem ütötte meg a színészt, amúgy ő és két barátja „rendes, normális” ember benyomását tették rá, ugyanakkor arra is emlékszik, hogy távozáskor Imecs-Magdó a mutatóujját az arcához érintve közölte: nem volt szép, ahogy velük bántak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 08., csütörtök

Sokkoló kisfilm világít rá újra a George Simion vezette AUR magyarellenességére

A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat újból közzétette közösségi oldalán az AUR megalakulásáról és a szélsőséges nacionalista politikai párt programjáról szóló, sokkoló dokumentumfilmjét.

Sokkoló kisfilm világít rá újra a George Simion vezette AUR magyarellenességére
2025. május 08., csütörtök

Vasúti munkálatok miatt dugók várhatók az egyik forgalmas dél-erdélyi útszakaszon

Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.

Vasúti munkálatok miatt dugók várhatók az egyik forgalmas dél-erdélyi útszakaszon
2025. május 08., csütörtök

Vészhelyzet: két hétig biztosan nem látogatható a parajdi sóbánya

A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt. Ez idő alatt nem látogatható a népszerű idegenforgalmi pontnak számító parajdi sóbánya.

Vészhelyzet: két hétig biztosan nem látogatható a parajdi sóbánya
2025. május 08., csütörtök

Kutyafalka támadt egy férfira és kislányára Szászfenesen

Kutyák támadtak egy férfira és hatéves kislányára a Kolozs megyei Szászfenesen. Az 52 éves férfinak sikerült megmentenie kislányát, őt azonban több harapással és sérüléssel kórházba szállították.

Kutyafalka támadt egy férfira és kislányára Szászfenesen
2025. május 08., csütörtök

Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia

Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia – közölte a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB).

Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia
2025. május 08., csütörtök

Kelemen Hunor a Krónikának: Simion magyargyűlöletből táplálkozik, Nicușor Dan sosem volt ellenséges a magyarokkal

Az emberek sok év alatt felhalmozódott mérge csapódott le a megismételt elnökválasztás első fordulójában – értékelte a múlt vasárnapi szavazás eredményét Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Krónikának adott interjúban.

Kelemen Hunor a Krónikának: Simion magyargyűlöletből táplálkozik, Nicușor Dan sosem volt ellenséges a magyarokkal
2025. május 08., csütörtök

Beindult az élet a nagyváradi repülőtér cargo-termináljában

A héten elindultak a rakományszállítási szolgáltatások a nagyváradi repülőtéren.

Beindult az élet a nagyváradi repülőtér cargo-termináljában
2025. május 08., csütörtök

Kutyagyilkosság miatt keres a rendőrség egy férfit

Egy feltehetően lelőtt kutya miatt indított bűnügyi nyomozást a Temes Megyei Rendőr-főkapitányság. Az állatot a Temesvárral határos Újmosnicán valószínűleg lelőtte az elkövető, majd a kutya tetemét a személygépkocsija csomagtartójába tette és elhajtott.

Kutyagyilkosság miatt keres a rendőrség egy férfit
2025. május 08., csütörtök

Parajdi sóbánya: éjjel-nappal dolgoznak a beszivárgott víz eltávolításán

A katonai tűzoltók folytatják a beavatkozást a parajdi sóbányában, ahol az utóbbi napok heves esőzései nyomán kedden vízszivárgást észleltek.

Parajdi sóbánya: éjjel-nappal dolgoznak a beszivárgott víz eltávolításán
2025. május 08., csütörtök

Öt ukránt kellett megmenteni a máramarosi hegyekben, egy hatodikat még keresnek

Öt ukrán állampolgárt mentettek meg a Máramaros megyei Salvamont munkatársai az elmúlt éjszakán; továbbra is keresnek viszont egy hatodik személyt – közölte csütörtökön Dan Benga, a hegyimentő-szolgálat vezetője.

Öt ukránt kellett megmenteni a máramarosi hegyekben, egy hatodikat még keresnek