Saját oltóközpontokat nyitnak a multik Kolozsváron

Képünk illusztráció •  Fotó: Beliczay László

Képünk illusztráció

Fotó: Beliczay László

Mintegy 20 ezer alkalmazottat immunizálnának saját költségen a Kolozsvár közeli Tetarom ipari parkokban működő multinacionális cégek – közölte a Kolozs megyei prefektúra.

Krónika

2021. április 06., 14:412021. április 06., 14:41

Irina Munteanu alprefektus közbenjárására a metropoliszövezetben működő ipari parkokban négy oltóközpontot rendeznek be az itt székelő cégek alkalmazottai számára, az oltópontok berendezésének és működtetésének költségeit a nagyvállalatok állják. A prefektúra közleménye szerint

a zárt rendszerben működő oltóközpontok csak az említett cégek alkalmazottait fogadják oltásra, mintegy 20 ezer személyt, akiket a tervek szerint az AstraZeneca vakcinájával immunizálnának.

Ez még változhat, ugyanis az Európai Gyógyszerügynökség kedden elismerte, hogy van összefüggés a svéd cég és az Oxfordi Egyetem által közösen kifejlesztett oltóanyag, valamint a több országból jelzett ritka agyi vérrögképződéses esetek között. A területi kormányhivatal közölte:

két oltópontot az elektrotechnikai cikkeket gyártó De'Longhi olasz vállalat, kettőt a háztartási gépekre szakosodott német Bosch, egyet az amerikai Emerson elektronikai vállalat, míg két másik oltópontot a Transilvania Construcții cég

alkalmazottai számára üzemelnek be. A négy oltóközpont felszerelését és a személyzet bérezését is az említett cégek állják – hangsúlyozza a közlemény. Mint írták, a négy oltóponton a Tetarom ipari parkok teljes alkalmazotti gárdáját beoltják a Kolozs megyei önkormányzat és a telephelyeket működtető Tetarom cég közreműködésével. Ez ügyben már meg is tartották az első megbeszélést az oltási programban érdekelt intézmények részvételével.

A multinacionális cégeknek az oltási kampányban való közreműködése azért is jó hír a kolozsváriak számára, mivel az erdélyi nagyvárosok közül jelenleg a kincses városban a legmagasabb a fertőzöttségi arány.

Kedden 7,76 aktív fertőzött jutott ezer lakosra,

és mivel az incidencia a hétvégén sem csökkent 7,5 ezrelék alá, hétfőtől kezdődően

Kolozsváron hétközben is érvényesek a nemrég elrendelt szigorítások, miszerint 18 órától bezárnak a kereskedelmi egységek és 20 órától életbe lép a kijárási tilalom.

Kolozs megyében kedden meghaladta a 6 ezreléket a fertőzöttségi arány, 6,40 ezreléken állt a vírusmutató. A megyében Désen érte el még a 7 ezreléket az aktív fertőzöttek száma, de Tordán és Aranyosgyéresen is hat ezrelék fölött a vírusmutató.

korábban írtuk

Összefüggés van az AstraZeneca-oltás és a vérrögképződés között az EMA illetékese szerint
Összefüggés van az AstraZeneca-oltás és a vérrögképződés között az EMA illetékese szerint

Összefüggés van az AstraZeneca brit-svéd gyógyszercég által a koronavírus ellen kifejlesztett vakcina és a vérrögképződéses esetek között – jelentette ki Marco Cavaleri, az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) vezető tisztségviselője.

 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 10., csütörtök

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől

Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől
2025. július 10., csütörtök

„A levegőben lóg” a kolozsvári metró építése, lekezelően válaszol a polgármester a tamáskodóknak

A levegőben lóg a kolozsvári metró építése, mivel az önkormányzat sem a finanszírozást nem biztosította, sem a műszaki terveket nem véglegesítette, így építési engedélye sincs – vonta meg a nem túl kecsegtető mérleget a Pro Infrastruktúra Egyesület.

„A levegőben lóg” a kolozsvári metró építése, lekezelően válaszol a polgármester a tamáskodóknak
2025. július 10., csütörtök

Kolozsvári magyar diákokat, sőt a Piramis zenekart is árgus szemekkel figyelte a Securitate – Zilahi Csaba emlékezik a korszakra

A magyarországi Piramis zenekar által „ihletett” kolozsvári magyar „csövesek” viselkedését, öltözékét, szokásait, lázadását is figyelemmel követte a kommunizmus idején a romániai titkosszolgálat, a Securitate.

Kolozsvári magyar diákokat, sőt a Piramis zenekart is árgus szemekkel figyelte a Securitate – Zilahi Csaba emlékezik a korszakra
2025. július 10., csütörtök

Füst- és szénmonoxid-érzékelőket oszt szét ingyen a katasztrófavédelem

Az Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőség (IGSU) kampánya keretében 10 ezer füst- és szénmonoxid-érzékelőt osztanak szét ingyen az ország majdnem kéttucat megyéjében, alacsony jövedelmű családok keretében.

Füst- és szénmonoxid-érzékelőket oszt szét ingyen a katasztrófavédelem
2025. július 10., csütörtök

„Feljelentette” az áramszolgáltatót a partiumi kisváros polgármestere a késlekedő hibajavítás miatt

Bepanaszolta a prefektusnál és a fogyasztóvédelmi felügyelőségnél az áramszolgáltatót Antal Péter pécskai polgármester, mert elfogadhatatlannak tartja, hogy a hétfő esti vihar okozta meghibásodások egy részét csak szerda reggelre javították meg.

„Feljelentette” az áramszolgáltatót a partiumi kisváros polgármestere a késlekedő hibajavítás miatt
2025. július 10., csütörtök

Közúti fellélegzés Erdélyben: megnyitották a rekorddrága tordatúri gyorsforgalmit

Nincs többé hosszas várakozás, araszolgatás a Bukarest vagy Székelyföld és Kolozsvár között közlekedő sofőrök körében egyik legutáltabbá vált erdélyi városban, Tordán: csütörtökön délután megnyílt a DEx4-es számú gyorsforgalmi út.

Közúti fellélegzés Erdélyben: megnyitották a rekorddrága tordatúri gyorsforgalmit
2025. július 10., csütörtök

Tíz tábla csokoládét lopott egy nagyváradi üzletből, rablásért kell felelnie a bíróság előtt

Rablás vádjával vettek őrizetbe egy 15 éves nagyváradi fiút, aki egy nagyváradi belvárosi üzlet polcairól csokoládét lopott: menekülés közben dulakodott a biztonsági őrrel, aki sérüléseket szenvedett.

Tíz tábla csokoládét lopott egy nagyváradi üzletből, rablásért kell felelnie a bíróság előtt
2025. július 10., csütörtök

Új székházba költözik, klubot indít Kolozsváron az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL)

A legnagyobb határon túli magyar írószervezet, az Erdélyi Magyar Írók Ligája új kolozsvári székházból folytatja az erdélyi és magyar irodalom terjesztését és népszerűsítését.

Új székházba költözik, klubot indít Kolozsváron az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL)
2025. július 09., szerda

Szigorítanák az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságokat

Az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságok szigorítását ígérte szerdán Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter, miután részt vett a Transzfogarasi út környékén élő medvék kezeléséről szóló tanácskozáson.

Szigorítanák az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságokat
2025. július 09., szerda

Adományokat vitt a háromszéki árvízkárosultaknak a Katolikus Karitász

Átadta szerdán a Kovászna megyei Kökösbácsteleken az újabb, adománygyűjtő akcióból származó 16 millió forintos (mintegy 200 ezer lej) támogatását a háromszéki árvízkárosultaknak a Katolikus Karitász.

Adományokat vitt a háromszéki árvízkárosultaknak a Katolikus Karitász