Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Összefüggés van az AstraZeneca brit-svéd gyógyszercég által a koronavírus ellen kifejlesztett vakcina és a vérrögképződéses esetek között – jelentette ki Marco Cavaleri, az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) vezető tisztségviselője.
2021. április 06., 13:502021. április 06., 13:50
2021. április 13., 13:442021. április 13., 13:44
A EMA képviselője kedden egy olasz lapnak adott interjúban úgy nyilatkozott, hogy összefüggést találtak az AstraZeneca (Vaxzevria) oltóanyaga és a halálesetek között. „Véleményem szerint már kimondhatjuk, hogy egyértelmű a vérrögképződés és az AstraZeneca-vakcinája között az összefüggés” – idézte Cavaleri szavait a Világgazdaság című napilap portálján.
A brit–svéd oltóanyag a januári európai uniós engedélyezése óta sűrűn volt témája a közbeszédnek, először azért, mert több európai ország is ideiglenesen leállította az idősek oltását a vakcinával. Majd ezt követően a több oltott esetében kialakult vérrögképződés miatt számos ország teljesen felfüggesztette az AstraZeneca-vakcina használatát. Romániában a védőoltás csak egy bizonyos szállítmányának beadását függesztették fel néhány napra.
Végül március 18-án az EMA és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is megerősítette, hogy az oltás biztonságos és hatásos, illetve a veszélyeit ellensúlyozzák az előnyei. Ugyanakkor az EMA jelezte, hogy még mindig nem lehet végérvényesen kizárni az ilyen esetek és az oltás közötti kapcsolatot, ezért azt javasolja, hogy a pácienseket tájékoztassák erről a kockázatról. Németországban ennek ellenére a héten úgy döntöttek, hogy a 60 éven felüliekre korlátozzák az AstraZeneca védőoltásának használatát, Hollandiában szintén hasonló intézkedést vezettek be.
Átadta kedden megbízólevelét Nicuşor Dan államfőnek Magyarország új romániai nagykövete, Kissné Hlatki Katalin.
Ilie Bolojan román miniszterelnök kedd este megbeszélést folytatott ukrán kollégájával, Denisz Smihallal a háborúról és annak regionális hatásairól, valamint az ukrajnai román kisebbség jogairól.
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerint Izrael állam történelme során soha nem volt olyan fokú az összehangoltság, együttműködés és bizalom az Egyesült Államokkal, mint jelenleg.
Donald Trump lehetőségként tekint az Oroszország elleni további súlyos szankciókról szóló, az amerikai szenátus előtt lévő törvényre – az amerikai elnök erről kedden kabinetjének nyilvános ülésén beszélt a washingtoni Fehér Házban.
Brüsszel beverte a szöget a gazdák koporsójába, hiszen olyan kereskedelmi megállapodást kötött Ukrajnával, amely több mezőgazdasági termék esetében magasabb vagy korlátlan importot engedélyez – közölte közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.
Az Ukrajnába irányuló fegyverszállítások „az ellenségeskedések folytatásának” kedveznek – így kommentálta kedden Oroszország, hogy Donald Trump amerikai elnök közölte: az Egyesült Államok további fegyvereket küld Kijevnek.
A gázai háború befejezéséről szóló tárgyalások „nagyon jól haladnak” – jelentette ki hétfőn este Donald Trump amerikai elnök, miután Washingtonban fogadta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt.
Az Európai Bizottság elleni bizalmatlansági indítvány szélsőségesek legrégibb kézikönyvéből származik, célja a társadalom megosztása, a demokráciába vetett bizalom aláásása – jelentette ki a brüsszeli testület elnöke hétfőn Strasbourgban.
Donald Trump amerikai elnök hétfőn közölte, hogy további védelmi fegyvereket tervez küldeni Ukrajnának, miután kormánya a múlt héten leállított bizonyos szállítmányokat.
Az Európai Unió nem foglalkozik a nemzeti kisebbségek ügyével, azt minden ország belügyének tekinti – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó a Kisebbségvédelem Európában című nyári egyetemen hétfőn Budapesten.
szóljon hozzá!