Molnár B. Géza epidemiológus a Krónikának: a legfontosabb megakadályozni a vírus terjedését

Molnár B. Géza epidemiológus a Krónikának: a legfontosabb megakadályozni a vírus terjedését

Fotó: Agerpres/EPA

Lehet ugyan vitatni a hatósági intézkedéseket, de akadályozzák az új koronavírus terjedését – értékelt a Krónikának Molnár B. Géza. A járványügyi szakember szerint Romániában most a vírus terjedésének a megakadályozása a legfontosabb, ahogy az egyre több új fertőzöttel szembesülő nyugat-európai országokban is.

 

Pap Melinda

2020. március 10., 20:362020. március 10., 20:36

2020. március 10., 21:222020. március 10., 21:22

Jelenleg az a legfontosabb, hogy megakadályozzuk, hogy Románia területén egyik emberről a másikra terjedjen az új koronavírus (COVID-19), és másod-, harmad-, negyedgenerációs fertőzések következzenek be – nyilatkozta a Krónikának az aktuális helyzet kapcsán Molnár B. Géza epidemiológus. Emlékeztetett, az eddigi tapasztalat szerint minden beteg – függetlenül attól, hogy jelentkeztek-e nála a tünetek vagy sem – legkevesebb 2,5 embert megfertőz. Így

számítani lehet arra, hogy Romániában a következő 10-14 napban megugrik az új koronavírussal fertőzött személyek száma, a jelenleg karanténban lévő személyek közül is kerülhetnek ki újabb betegek.

Ennek ellenére Románia területén nem beszélhetünk járványról, bár az új vírust az ország szinte minden régiójában kimutatták Temesvártól Bukarestig, Máramarostól Galacig.

„Első stádiumban lévő behozott esetekről van szó, melyek járványügyi felügyelet alatt vannak, legyen az karantén vagy otthoni izoláció” – magyarázta a járványügyi szakember.

Mind a 25 bizonyítottan koronavírusos esetnél kimutatható, hogy hogyan fertőződtek meg: zömében Olaszországból kapták el a fertőzést, vagy úgy, hogy Itáliában voltak, vagy onnan érkezett személlyel kerültek közvetlen kapcsolatba.

Vitatható, de szükséges intézkedések

Azáltal, hogy Olaszország hétfőn este a teljes országra érvényes vesztegzárat rendelt el, illetve Románia is törölte az olasz városokkal való közvetlen légi és szárazföldi járatokat, ez a veszély csökkent.

A koronavírus továbbterjedésének megelőzésére a kormány hétfőn este hozott 2020/40-es számú rendeletében arra is utasított, hogy minden olyan személy, aki Itáliából jön, köteles 14 napos karanténba vonulni, mégpedig oda, ahova a megyei egészségügyi igazgatóság elrendeli: otthonában vagy intézményesített formában, vagy kórházi ápolásba.

Galéria

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

A határátkelőkön, reptereken kötelezővé vált a belépőcédulák kitöltése, függetlenül attól, hogy honnan érkezik az utas, illetve román vagy külföldi állampolgár.

Idézet
A közoktatás, az egyetemi oktatás felfüggesztése, az olaszországi beutazások megtiltása mind olyan intézkedések, amelyek csökkentik azt a jelenleg fennálló kockázatot, hogy másodlagos, harmadlagos, negyedleges fertőzöttek legyenek.

Ne felejtsük el, hogy Olaszországban 44 fertőzött volt három héttel ezelőtt, és ma már meghaladta a 9000-et a fertőzöttek száma, és nagyon nagy az elhalálozási arány is, 463 halott van” – mutatott rá Molnár B. Géza. A járványügyi szakember szerint a kormány által hozott intézkedéseket lehet ugyan vitatni, hogy mennyire hatékonyak, de „ez is több mint a semmi, akadályozza a terjedés lehetőségét”.

Galéria

Fotó: Beliczay László

Rámutatott, a közoktatás felfüggesztése március 22-éig azért fontos, mivel a fiataloknál az új koronavírussal való fertőzés többnyire aszimptomatikus, azaz nincsenek tünetek, amivel orvoshoz fordulnának.

Idézet
Viszont fennáll a veszély, hogy otthon továbbadják a fertőzést nagymamának, nagytatának, idősebb szomszédoknak, akiknél nagyobb annak a veszélye, hogy súlyosabb formában jelentkezzen a betegség”

– magyarázta az epidemiológus. Igaz, tette hozzá, feltevődik a kérdés, hogy ha hazaküldik a 15-16 éves diákot, az otthon marad-e?

Sok múlik az egyéni felelősségen

Az új koronavírus továbbterjedésének megakadályozásában lényeges az egyéni felelősség is. Figyelni kell a megelőző intézkedésekre:

a gyakori kézmosásra, higiéniára, fontos az egyedi zsebkendőhasználat és a kiegyensúlyozott étrend, az időjárási körülményeknek megfelelő öltözködés.

Megelőzés szempontjából fontos az is, hogy kerüljük a tömegrendezvényeket. Ilyen egyre kevesebb akad, hiszen az ezer fősnél nagyobb rendezvényeket hatóságilag betiltották, a 200-1000 fő közöttiek megtartásához az egészségügyi igazgatóság engedélye szükséges, míg a 200 főnél kisebb tömeget megmozgató rendezvények esetén az egyén saját felelőssége, hogy részt vesz-e rajta vagy sem.

Idézet
Ezek a számok relatívak, de jó kerülni a tömegrendezvényeket. Ahogy kerülni kell a közvetlen kapcsolatot az olyan személyekkel, akiknél légúti megbetegedésre utaló jeleket észlelünk. Lehetőleg kerülni kell a kórházlátogatást is, amit amúgy is sok helyen korlátoznak”

– sorolta a további tanácsokat a szakember.

Rámutatott, a Balkánon egyelőre nem vészes a helyzet, de Nyugat-Európában egyre több a fertőzött. „Olaszországban járvány van, Franciaországban, Németországban és Spanyolországban nincs járvány, ellenben halmozott esetszámok vannak.

Galéria

Fotó: Agerpres/Simone Mecho

Európában minden államban van legalább egy bizonyítottan koronavírusos beteg. Az új esetek száma is magas, Dániában csak az utóbbi 24 órában 24 esetet diagnosztizáltak, Belgiumban 70-et, Svédországban 99-et, Svájcban 84-et” – sorolta Molnár B. Géza, aki szerint a fertőzöttek száma egész Európában növekszik, így a legfőbb cél itt is megakadályozni a járvány további terjedését.

Szezonálissá válhat

Az új koronavírus okozta megbetegedések jövőbeli alakulásáról Molnár B. Géza elmondta: több forgatókönyv létezik.

A meleg időjárással párhuzamosan ugyan csökkenni fog a fertőzés kockázat és az újabb esetek száma, de a kimenetelét tekintve fennáll a veszély, hogy a vírus nem tűnik el, hanem ősszel újra megjelenik.

„Nem lehet varázspálcával eltüntetni. Nálunk felmelegszik az idő, de ne felejtsük el, hogy Afrikában is vannak esetek, és Ausztráliában is, ahol most jön az őszi-téli időszak” – figyelmeztetett a szakember, aki szerint egyre kisebb a valószínűsége annak, hogy a COVID-19 a korábbi SARS-vírushoz hasonlóan teljesen eltűnik.

Galéria

Fotó: Adrian Cuba/Agerpres

Az azonban már Kína kapcsán bebizonyosodott, hogy egy országban nem tart többet mint hat hetet egy vírusos légúti fertőzés. Az ázsiai országban nagyszámú eset volt, majd két hét alatt stabilizálódott a fertőzöttek száma, és azóta egyre csökken, ma már ott alig vannak új esetek, míg Európában egyre több az új fertőzött.

Idézet
Valószínűleg nem fog eltűnni, hanem visszatér ősszel-télen. Illetve tovább folytatódhat máshol, Isten ments, hogy beverje magát Közép-Afrikába, súlyos helyzetet okozna”

– vélte a szakember. Rámutatott, a harmadik lehetőség az, amit mindenki remél, egyelőre azonban a másik államtól, hogy kifejlesztik a védőoltást és gyógyszert. Erre azonban félévnél-évnél hamarabb nem lehet számítani, mondta Molnár B. Géza.

„Ez most egy lecke az egészségügy részére. Egy globalizált világban, ahol mindenki azt csinál, amit akar, mindenki odamegy, ahova akar, mindenki azt eszik és iszik, amit akar, ez egy lecke” – összegzett az epidemiológus.

 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. március 15., péntek

Már a 12–13 éves gyerekek is fogyasztanak kábítószert a Kolozs megyei főtanfelügyelő szerint

Ismert jelenség a kolozsvári oktatási intézményekben, hogy a diákok hallucinogén szereket használnak az iskolán kívül, sőt iskolán belül is. Vannak 12–13 éves gyerekek, akik drogot fogyasztanak – állítja Marinela Marc Kolozs megyei főtanfelügyelő.

Már a 12–13 éves gyerekek is fogyasztanak kábítószert a Kolozs megyei főtanfelügyelő szerint
2024. március 15., péntek

„Ezer éve tudjuk, hogy Székelyföld létezik, hogy a miénk”. Sepsiszentgyörgyön is ünnepeltek a magyarok

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke volt a főszónok az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 176. évfordulója alkalmából szervezett szabadtéri ünnepségen Sepsiszentgyörgyön.

„Ezer éve tudjuk, hogy Székelyföld létezik, hogy a miénk”. Sepsiszentgyörgyön is ünnepeltek a magyarok
2024. március 15., péntek

„Isten, áldd meg a magyart!”: magyarul zárta ünnepi beszédét Arad román polgármestere

A szélsőségesség térnyerése közepette még fontosabb, hogy összetartozásunkat megerősítsük, együtt álljunk ki és harcoljunk jogainkért, a szabadságért, a demokráciáért és a békéért – jelentette ki ünnepi beszédében Faragó Péter parlamenti képviselő Aradon.

„Isten, áldd meg a magyart!”: magyarul zárta ünnepi beszédét Arad román polgármestere
2024. március 15., péntek

Győzzenek a magyarok! Sűrűn emlékeztettek az idei választásokra a március 15-ei ünnepségen Kolozsváron

Néhány ezren emlékeztek az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 176. évfordulóján a márciusi ifjakra és a magyar szabadságra pénteken a kincses városban.

Győzzenek a magyarok! Sűrűn emlékeztettek az idei választásokra a március 15-ei ünnepségen Kolozsváron
2024. március 15., péntek

Oda a lendület: felfüggesztették a magyar határig húzódó szatmári gyorsforgalmi út versenytárgyalását

Az országos közútkezelő hatóság csütörtökön felfüggesztette a Szatmárnémeti–Óvári–magyar határ útvonalon tervezett gyorsforgalmi út megépítéséért kiírt közbeszerzési eljárást, közvetlenül a cégek jelentkezési határidejének lezárulta előtt.

Oda a lendület: felfüggesztették a magyar határig húzódó szatmári gyorsforgalmi út versenytárgyalását
2024. március 15., péntek

Szijjártó Péter: jó, hogy Iohannis személyében közép-európai jelölt is harcba száll a NATO főtitkári tisztségéért

Minél erősebb az RMDSZ képviselete a romániai politikában, annál jobban lehet támaszkodni a pártra a kétoldalú kapcsolatok továbbfejlesztésében – jelentette ki Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter pénteken Sepsiszentgyörgyön.

Szijjártó Péter: jó, hogy Iohannis személyében közép-európai jelölt is harcba száll a NATO főtitkári tisztségéért
2024. március 15., péntek

Még idén elkezdődhet a Marosvásárhely–Nyárádszereda-sztrádaszakasz építése a CNAIR vezetője szerint

Május 31-én elkezdődik az A8-as autópálya Marosvásárhely és Nyárádszereda közötti szakaszának tervezése – adta hírül Facebook-oldalán Cristian Pistol, a közúti infrastruktúráért felelős társaság (CNAIR) vezérigazgatója.

Még idén elkezdődhet a Marosvásárhely–Nyárádszereda-sztrádaszakasz építése a CNAIR vezetője szerint
2024. március 15., péntek

Márciusi hősöknek kijáró tisztelettel emlékezett meg iskolája az ukrajnai háború aradi magyar áldozatáról

Fát ültettek egykori iskolájában az aradi Wittmann Rudolf emlékére péntek délelőtt. A Csiky Gergely Főgimnázium diákja tavaly októberben esett el az ukrán–orosz fronton, ahol önkéntesként harcolt az ukrán hadseregben.

Márciusi hősöknek kijáró tisztelettel emlékezett meg iskolája az ukrajnai háború aradi magyar áldozatáról
2024. március 15., péntek

Kóbor kutyák támadtak egy nyájra, több tucat juh és közel száz bárány pusztult el egy Temes megyei településen

Több tucat juh és közel 100 bárány pusztult el kóbor kutyák támadása nyomán a Temes megyei Gyüreg községben – jelentette be Dan Vârtosu, a település polgármesteri feladatokat ellátó alpolgármestere.

Kóbor kutyák támadtak egy nyájra, több tucat juh és közel száz bárány pusztult el egy Temes megyei településen
2024. március 15., péntek

„Palotaforradalom”: a helyi román kultúrpolitika is elismeri az aradi magyar műkincseket

Március 15. nemcsak az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc kitörésének évfordulója, hanem az aradi Ereklyemúzeum megnyitásának is: 131 évvel ezelőtt ezen a napon nyílt meg először a relikviagyűjtemény, ami az Arad Megyei Múzeum alapját jelenti.

„Palotaforradalom”: a helyi román kultúrpolitika is elismeri az aradi magyar műkincseket
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.

Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Cookie-kezelési tájékoztató

A Príma Press Kft. által üzemeltetett kronikaonline.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A kronikaonline.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID kronikaonline.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ kronikaonline.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, enr_cxense_throrrle.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM