III. Károly király – akkor még trónörökösként – már több ízben is járt a Székelyföldön
Fotó: Zsigmond Sándor
Magánlátogatásra érkezik pénteken Romániába III. Károly király, aki várhatóan már a nap folyamán a Székelyföldre is ellátogat.
2023. június 02., 08:492023. június 02., 08:49
2023. június 02., 08:562023. június 02., 08:56
Az államelnöki hivatal honlapján közzétett napirendje szerint Klaus Iohannis államfő pénteken 15.30 órakor fogadja a május 6-án megkoronázott brit uralkodót a Cotroceni-palotában. A hivatalos fogadási ceremónia után a román elnök és a brit uralkodó négyszemközti megbeszélést folytat, majd találkoznak az állami hatóságok, a civil társadalom és a diplomáciai testület képviselőivel.
Mint ismeretes, Andrew Noble brit nagykövet az Agerpres hírügynökségnek nemrég azt nyilatkozta, hogy III. Károly brit király magánlátogatásra érkezik Romániába, melynek keretében udvariassági látogatást tesz Klaus Iohannis államfőnél.
„Mint minden alkalommal, találkozni fog az államfővel, udvariassági gesztusként” – mondta Noble, hozzátéve, hogy a Cotroceni-palotában tett vizit után a látogatás többi része magánjellegű lesz.
Magánlátogatást tesz III. Károly brit király Romániában – közölte hétfőn Andrew Noble brit nagykövet az Agerpres hírügynökséggel. Az uralkodó udvariassági látogatást tesz Klaus Iohannis államfőnél.
A nagykövet nem kívánt további részletekkel szolgálni III. Károly király romániai útjáról. Mint mondta, szeretné, ha mindenki tiszteletben tartaná a látogatás privát jellegét, hogy az „a lehető legnyugodtabb és legdiszkrétebb” legyen az uralkodó számára.
A román sajtó szinte biztosra veszi, hogy a brit koronás fő – aki információik szerint felesége, Kamilla királyné nélkül érkezik Romániába – mindenképp felkeresi a Brassó megyei Szászfehéregyházán található házát. Az pedig még biztosabbnak tűnik a Fanatik.ro szerint, hogy
Ott – a portál helyszíni riportja szerint – már televíziós közvetítőkocsik várják.
Szotyori Angéla, Málnás község – amelyhez Zalánpatak is tartozik – polgármestere a Fanatik.ro-nak tulajdonképpen megerősítette, hogy III. Károly király felkeresi székelyföldi birtokát is. Mint mondta, az akkor még hercegi rangot viselő Károllyal már több ízben is találkozott, és ezúttal is találkozni fognak. „Most is fogunk találkozni, de még nincs meg az időpont, mivel zsúfolt lesz a programja, meg akar mutatni a vendégeknek minden helyet, amelyet itt a környéken érdemes megnézni. Nekem is sok a dolgom. Bár magánlátogatás, biztosítanunk kell, hogy úgy fogadjuk III. Károly királyt, ahogy illik” – nyilatkozta az elöljáró a portálnak.
És egyhamar nem is lesz, mivel a helyi önkormányzat pályázatát elutasították.
Közismert, hogy az új brit uralkodó magyar kötődésekkel is rendelkezik, hiszen szépanyja Rhédey Klaudia erdélyi grófnő. Akkor még walesi hercegként, 25 évvel ezelőtt látogatott először Romániába, ahova most már királyként tér vissza. A brit koronás fő az évek során számos ingatlant vásárolt Erdélyben, illetve Máramaros megyében is. Jelenleg tíz háza van, amelyeket a Mihai Eminescu Trust nevű alapítványon keresztül vásárolt. Köztük van a Szeben megyei Almakeréken álló Apafi-kúria, egy ház a Brassó megyei Szászfehéregyházán, de a Székelyföldre is „hazajár”, hiszen a háromszéki Zalánpatakon is vásárolt egy birtokot, amelyen újjáépített parasztházak állnak. Emellett a Máramaros megyei Brében is van négy háza. A brit uralkodó alapítványa eddig mintegy egymillió fontot fektetett be Erdélyben.
Amint azt a Krónikának nemrég a Károlyt a Székelyföldön rendszeresen fogadó Kálnoky család tagja, Kálnoky Mátyás elmondta, az angol királyi udvar szabályairól azt kell tudni, hogy királlyá válása után az egykori hercegi birtokokat az új uralkodó átadja a trónörökös hercegnek. Érdekes módon a zalánpataki birtok ezúttal kivételt képez, mert III. Károly nem mondott le fia javára székelyföldi birtokáról. Ez azt jelenti, hogy nagyon ragaszkodik hozzá, tehát vissza szeretne térni a Székelyföldre.
Közismert, hogy a szombaton a londoni Westminster apátságban királlyá koronázott új brit uralkodó, III. Károly magyar kötődésekkel is rendelkezik, hiszen szépanyja Rhédey Klaudia erdélyi grófnő.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
A levegőben lóg a kolozsvári metró építése, mivel az önkormányzat sem a finanszírozást nem biztosította, sem a műszaki terveket nem véglegesítette, így építési engedélye sincs – vonta meg a nem túl kecsegtető mérleget a Pro Infrastruktúra Egyesület.
A magyarországi Piramis zenekar által „ihletett” kolozsvári magyar „csövesek” viselkedését, öltözékét, szokásait, lázadását is figyelemmel követte a kommunizmus idején a romániai titkosszolgálat, a Securitate.
Az Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőség (IGSU) kampánya keretében 10 ezer füst- és szénmonoxid-érzékelőt osztanak szét ingyen az ország majdnem kéttucat megyéjében, alacsony jövedelmű családok keretében.
Bepanaszolta a prefektusnál és a fogyasztóvédelmi felügyelőségnél az áramszolgáltatót Antal Péter pécskai polgármester, mert elfogadhatatlannak tartja, hogy a hétfő esti vihar okozta meghibásodások egy részét csak szerda reggelre javították meg.
Nincs többé hosszas várakozás, araszolgatás a Bukarest vagy Székelyföld és Kolozsvár között közlekedő sofőrök körében egyik legutáltabbá vált erdélyi városban, Tordán: csütörtökön délután megnyílt a DEx4-es számú gyorsforgalmi út.
Rablás vádjával vettek őrizetbe egy 15 éves nagyváradi fiút, aki egy nagyváradi belvárosi üzlet polcairól csokoládét lopott: menekülés közben dulakodott a biztonsági őrrel, aki sérüléseket szenvedett.
A legnagyobb határon túli magyar írószervezet, az Erdélyi Magyar Írók Ligája új kolozsvári székházból folytatja az erdélyi és magyar irodalom terjesztését és népszerűsítését.
Az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságok szigorítását ígérte szerdán Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter, miután részt vett a Transzfogarasi út környékén élő medvék kezeléséről szóló tanácskozáson.
Átadta szerdán a Kovászna megyei Kökösbácsteleken az újabb, adománygyűjtő akcióból származó 16 millió forintos (mintegy 200 ezer lej) támogatását a háromszéki árvízkárosultaknak a Katolikus Karitász.
szóljon hozzá!