Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
Sikeresnek bizonyult az önerőből megméretkező magyarság az erdélyi szórványmegyékben a vasárnapi romániai helyhatósági választásokon, az RMDSZ több megyében, településen növelte önkormányzati jelenlétét.
2024. június 12., 20:482024. június 12., 20:48
2024. június 12., 23:532024. június 12., 23:53
Winkler Gyula, az RMDSZ Hunyad megyei szervezetének elnöke szerdán Déván tartott sajtótájékoztatóján elmondta: a dél-erdélyi megye magyarságának sikerült megmutatni, hogy „szórványközösség” ugyan, „de összetartó, jövőbe tekintő közösség”. Az újabb mandátumot szerzett EP-képviselő az Agerpres beszámolója szerint úgy értékelt:
„Itt, Hunyad megyében és más szórványközösségekben is sikerült olyan szavazókat is megszólítani, akik eddig nem velünk voltak, de most felismerték és elismerték: munkánkkal egész Erdély javát szolgáljuk, az egész térség fejlődése fontos számunkra” – idézte Winkler Gyulát az EP-képviselő sajtóirodájának közleménye.
Folytatni kell a digitalizálást Romániában, beleértve a szavazatok feldolgozásának módját is, mivel az eljárás lassú és kellemetlen helyzeteket teremt – jelentette ki szerdai dévai sajtótájékoztatóján Winkler Gyula.
A Hunyad megyei eredményekről elmondta: Vajdahunyadon négy év után két képviselővel sikerült visszakerülni a helyi önkormányzatba, és az RMDSZ Déván is kettőre növelte képviselői számát, megyeszerte pedig összesen hat tanácsosi mandátumot szerzett az egyes községekben. A szintén dél-erdélyi Fehér megyében ismét lesz polgármestere a szövetségnek Torockón és Székelykocsárdon, míg Nagyenyeden is marad a három önkormányzati képviselő.
Ezt most önerőből érte el, miután négy éve román pártkoalíció tagjaként jutott be a megyei közgyűlésbe. Megőrizte képviselőit a besztercei és bethleni, valamint tucatnyi községi önkormányzatban, sok helyen meg is erősítette.
Árpástó községben továbbra is RMDSZ-es polgármester és hat önkormányzati képviselő van – írták.
Húsz éve nem tapasztalt sikerről beszél az RMDSZ Máramaros megyei szervezete is.
Hosszúmezőn és Koltón továbbra is RMDSZ-es polgármester lesz, míg Máramarosszigeten, Szinérváralján és Magyarláposon megduplázták helyi tanácsosaik számát. Pintér Zsolt a „legszebb eredményeknek” azokat nevezte, ahol az RMDSZ több kihagyott választási ciklus után állított jelöltet, és kerül vissza a községi önkormányzatba. Megemlítette a 40 magyar által lakott Tőkés esetét, ahol 51 szavazatot szereztek, és egyetlen vokson múlhat a siker.
Növelte önkormányzati képviselői számát a szövetség Arad megyében is, Temesváron pedig a Dominic Fritz ismétlő polgármestert támogató koalíció tagjaként visszajutott az önkormányzatba. A Temes megyei közgyűlésbe való visszajutáshoz ellenben már nem volt elég a szavazatszám, hiába ért el a 3,3 százalékos bánsági magyarság 4,3 százalékos eredményt.
Győzött a magyar egység Koltó-Katalinban: a következő 4 évben is Csendes Lajos vezeti majd a települést – jelentette be Facebook-oldalán Pintér Zsolt, az RMDSZ Máramaros megyei elnöke.
Július 5-én, szombaton újra megszervezik az Ezer Székely Leány Napját a csíksomlyói hegynyeregben, a tiszteletbeli házigazda szerepét idén Csíkszentkirály község tölti be.
Védtelenek az idősek a csalókkal és az internet csapdáival szemben, ezért a fiatalabbaknak, az unokáknak kell odafigyelniük nagyszüleikre – hívta fel a figyelmet szerdai Facebook-posztjában a belügyminisztérium.
Szedi áldozatait a quadok (ATV) helytelen használata erdei, illetve mezei utakon. Kedd éjszaka egy Fehér megyei településen találtak holtan egy quad alá beszorult bukaresti férfit.
Nagyvárad utcáin járva-kelve gyakran találkozni a rabszállító járművekkel, amelyek nagyon sokszor dolgozni viszik a fogvatartottakat. Mint kiderült, jövedelmező tevékenységről van szó: a rabok egyetlen év alatt 3 millió lejt „hoztak a konyhára”.
Felavatták Szatmárnémetiben az új zeneparkot, ahol a gyerekek és felnőttek is különleges hangszereket próbálhatnak ki – közölte a Facebookon a város polgármesteri hivatala.
Június utolsó napjaiban nagyszabású erdészeti razziát szerveztek Háromszéken: a rendőrség, a csendőrség és az erdőőrség dolgozóinak közös akciója nyomán három erdészeti bűncselekmény lepleztek le, és 121 bírságot szabtak ki.
A közelmúltban inkább csak óvásokkal akadékoskodó román vállalat építheti meg az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya gyergyószéki szakaszát.
Megkezdi az Ökumenikus Segélyszervezet a parajdi sóbányánál történt katasztrófa károsultjainak segélyezését: egyelőre a víz alá került bánya dolgozóinak és a kilakoltatottaknak folyósítanak egyszeri, félmillió forintos támogatást.
Kolozsvár lehet az első város az országban, ahol a polgármesteri hivatal és alárendelt intézményeinek épületébe a házi kedvencek is bemehetnek.
Hétfőtől növelték a Korond-patak elvezetéséhez használt csöveket hegesztő munkások számát Parajdon, hogy behozzák a késéseket – számolt be keddi helyszíni sajtótájékoztatóján a Salrom vállalat igazgatója.
szóljon hozzá!