Repülésbiztonsági vizsgálat a brassói reptéren, az igazgató lemondását követelik

•  Fotó: Kristó-Gothárd Hunor

Fotó: Kristó-Gothárd Hunor

A polgári repülésbiztonsági hatóság bejelentette, hogy vizsgálatot indított annak megállapítására, mi történt a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtéren június 24-én, amikor a Dan Air egyik repülőgépe késve szállt le, mert a légiforgalom-irányító szolgálat (ROMATSA) elsőbbséget adott egy induló repülőgépnek.

Bálint Eszter

2023. június 27., 15:182023. június 27., 15:18

2023. június 27., 16:272023. június 27., 16:27

Az Economedia.ro gazdasági portál által idézett hatósági tájékoztatás szerint a vizsgálatot azt követően indították el, hogy felmerült, veszélybe került a június 28-ai DN 288-as járat utasainak biztonsága. A szakemberek azt vizsgálják, hogyan kezelték a helyzetet az érintett felek.

Amint arról korábban beszámoltunk, a Dan Iuhaş pilóta által 2017-ben alapított Dan Air a hétvégén azzal vádolta a ROMATSA légiforgalom-irányítóit, hogy veszélybe sodorják az utasok életét.

Június 24-én, szombaton ugyanis csak késéssel engedték leszállni a Cenk alatti városban a társaság Madrid–Brașov–Bukarest-járatát,

amely a rossz időjárási viszonyok miatt kerülő úton érkezett be a román légtérbe, és emiatt fogytán volt az üzemanyaga. A román légiforgalom-irányítók előbb zöld jelzést adtak a felszállásra Brassóból egy másik gépnek, és csak utána szállhatott le a Dan Air járata – 83 utassal a fedélzetén –, amely azonban a késés miatt csak 19 óra után repülhetett volna tovább Bukarestbe, de mivel ekkor már bezár a légikikötő, az utasokat autóbuszokkal szállították a román fővárosba.

korábban írtuk

Elszállt együttműködés: felfüggesztheti járatait a brassói reptéren a Dan Air
Elszállt együttműködés: felfüggesztheti járatait a brassói reptéren a Dan Air

Kevesebb mint két héttel a légikikötő felavatását követően felfüggesztheti járatait a Brassó-Vidombák Nemzetközi Repülőtéren a létesítmény infrastrukturális adottságaival elégedetlen Dan Air légitársaság.

Így amellett, hogy a brassói légikikötő csak 7 és 19 óra között tarthat nyitva,

ez az incidens is hozzájárult ahhoz, hogy a Dan Air légitársaság hétfőn meglebegtette, felfüggeszti a Vidombákról induló járatait.

Közölték: a körvonalazódó döntésében alapvetően közrejátszik, hogy a Cenk alatti város repülőterén hiányzik a járatok „méltányos” működéséhez elengedhetetlen infrastruktúra. A kérdésben a helyi sajtó szerint 14.30 óráig még nem született döntés, legalábbis hivatalos bejelentés addig nem történt.

korábban írtuk

Dagad a botrány a brassói reptéren: a Dan Air igazgatója azt állítja, átverték őket
Dagad a botrány a brassói reptéren: a Dan Air igazgatója azt állítja, átverték őket

Amennyire régóta várta a térség a brassói nemzetközi repülőteret, annyira nem alakulnak kedvezően a dolgok: a Dan Air a légiforgalom-irányító szolgálat után nekiment a légikikötő menedzsmentjének is, nem kevesebbet állítva, mint hogy átverték őket.

Ugyanakkor a legutóbbi sajnálatos események után, amelyek a Dan Air – ROMATSA „háborúban” csúcsosodtak ki, a Petitiononline.com weboldalon Alexandru Anghel igazgató lemondását követelő petíció látott napvilágot.

Mint ismeretes, a Dan Air jelenleg az egyetlen légitársaság, amelynek járatai vannak a brassói reptéren. A Románia első zöldmezős beruházásaként létrehozott, a Székelyföldet is kiszolgáló Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtéren június 15-én indult el a légi közlekedés. Megvalósítására 18 éve vártak a térség lakói, az építkezést 2020-ban kezdték el. A beruházásra a tulajdonos Brassó megyei önkormányzat több mint 100 millió eurót költött, részben hitelből. A korábbi bejelentés szerint a kezdeti időszakban évi 300 ezer, néhány év múlva évi egymillió utasra számítanak.

korábban írtuk

Leszállt az első gép a brassói reptéren, indulnak a járatok, de nem felhőtlen az égbolt a légikikötő felett
Leszállt az első gép a brassói reptéren, indulnak a járatok, de nem felhőtlen az égbolt a légikikötő felett

És eljött az oly régóta várt nap: hivatalosan is beindul a légi közlekedés a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtéren. Csütörtökön reggel szállt le az első repülőgép a légikikötőben.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 10., csütörtök

„Feljelentette” az áramszolgáltatót a partiumi kisváros polgármester a késlekedő hibajavítás miatt

Bepanaszolta a prefektusnál és a fogyasztóvédelmi felügyelőségnél az áramszolgáltatót Antal Péter pécskai polgármester, mert elfogadhatatlannak tartja, hogy a hétfő esti vihar okozta meghibásodások egy részét csak szerda reggelre javították meg.

„Feljelentette” az áramszolgáltatót a partiumi kisváros polgármester a késlekedő hibajavítás miatt
2025. július 10., csütörtök

Közúti fellélegzés Erdélyben: megnyitották a rekorddrága tordatúri gyorsforgalmit

Nincs többé hosszas várakozás, araszolgatás a Bukarest vagy Székelyföld és Kolozsvár között közlekedő sofőrök körében egyik legutáltabbá vált erdélyi városban, Tordán: csütörtökön délután megnyílt a DEx4-es számú gyorsforgalmi út.

Közúti fellélegzés Erdélyben: megnyitották a rekorddrága tordatúri gyorsforgalmit
2025. július 10., csütörtök

Tíz tábla csokoládét lopott egy nagyváradi üzletből, rablásért kell felelnie a bíróság előtt

Rablás vádjával vettek őrizetbe egy 15 éves nagyváradi fiút, aki egy nagyváradi belvárosi üzlet polcairól csokoládét lopott: menekülés közben dulakodott a biztonsági őrrel, aki sérüléseket szenvedett.

Tíz tábla csokoládét lopott egy nagyváradi üzletből, rablásért kell felelnie a bíróság előtt
2025. július 10., csütörtök

Új székházba költözik, klubot indít Kolozsváron az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL)

A legnagyobb határon túli magyar írószervezet, az Erdélyi Magyar Írók Ligája új kolozsvári székházból folytatja az erdélyi és magyar irodalom terjesztését és népszerűsítését.

Új székházba költözik, klubot indít Kolozsváron az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL)
2025. július 09., szerda

Szigorítanák az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságokat

Az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságok szigorítását ígérte szerdán Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter, miután részt vett a Transzfogarasi út környékén élő medvék kezeléséről szóló tanácskozáson.

Szigorítanák az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságokat
2025. július 09., szerda

Adományokat vitt a háromszéki árvízkárosultaknak a Katolikus Karitász

Átadta szerdán a Kovászna megyei Kökösbácsteleken az újabb, adománygyűjtő akcióból származó 16 millió forintos (mintegy 200 ezer lej) támogatását a háromszéki árvízkárosultaknak a Katolikus Karitász.

Adományokat vitt a háromszéki árvízkárosultaknak a Katolikus Karitász
2025. július 09., szerda

„Ránk számíthatsz!” mottóval zajlik, erős nemzetközi részvételt ígér az idei Tusványos

„Ránk számíthatsz!” az idei tusványosi nyári szabadegyetem és diáktábor mottója – jelentette be Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke.

„Ránk számíthatsz!” mottóval zajlik, erős nemzetközi részvételt ígér az idei Tusványos
2025. július 09., szerda

A Maros megyei rendőrség öt nap után reagált egy romák közötti szászrégeni tömegverekedésre

Két szászrégeni banda tagjai verekedtek össze szombaton a szászrégeni strandon. Az eseményről nem számolt be a Maros megyei rendőr-főkapitányság, ám miután egy helyi román lap részletesen írt a történtekről, kedden több személyt őrizetbe vettek.

A Maros megyei rendőrség öt nap után reagált egy romák közötti szászrégeni tömegverekedésre
2025. július 09., szerda

Több száz rendőr folytat hajtóvadászatot a barátnőjét felgyújtó férfi ellen a Mezőségen

Mintegy 400 rendőr és csendőr keresi a 37 éves Emil Gânj Maros megyei férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy rágyújtotta a házat barátnőjére, aki a tűzvészben életét vesztette. A férfi felkutatása egész éjjel folytatódott.

Több száz rendőr folytat hajtóvadászatot a barátnőjét felgyújtó férfi ellen a Mezőségen
2025. július 09., szerda

Ételmérgezés gyanújával került kórházba egy diáktábor több mint egy tucat lakója

Az Erdélyi-szigethegységben lévő Vârtop üdülőfaluban táborozó diákok egy csoportját szállították kórházba kedd éjjel ételmérgezés gyanújával.

Ételmérgezés gyanújával került kórházba egy diáktábor több mint egy tucat lakója