Rendszerváltó harmincasok: Salat Lehel szerint ma sokkal inkább veszélyben van belső szabadságunk

Kiss Judit 2019. december 17., 15:15 utolsó módosítás: 2019. december 17., 15:34

A romániai forradalom kerek évfordulója alkalmából sorozatot indítunk, melyben az 1989-es eseményeket 30 évesen megélő, idén hatvanéves erdélyi magyar közéleti személyiségek idézik fel emlékeiket. Interjúalanyaink azt is felvázolják, mit reméltek 30 évvel ezelőtt, és ahhoz képest szerintük hová jutott az ország. Sorozatunk első részében Salat Lehel színművész szólal meg.

Salat Lehel: az emberi kapcsolatok akkoriban mélyebbek voltak az egymásrautaltság miatt is Fotó: Facebook

„1989 decembere, a harminc évvel ezelőtti időpont az eddigi életemnek pont a felezője volt. Érdekes ebből a szemszögből nézve, hogy milyen volt az életem addig, és mi változott utána. Az a pár nap nagyon megmaradt, erős nyomot hagyott az emberben sok szempontból” – mondta el megkeresésünkre Salat Lehel színművész, aki harminc évvel ezelőtt a kolozsvári magyar teátrum színésze volt; pár éve a Miskolci Nemzeti Színházban játszik. Mint fogalmazott, a forradalom első napjaiban, amikor még nem lehetett tudni, hogyan alakulnak az események, furcsa élményekkel gazdagodott.

Szabadon, magyarul énekeltek a kolozsvári utcán

„Nagyon közel voltam a tűzvonalhoz akarva-akaratlanul: bár nem voltam soha forrófejű, aki közel merészkedik a veszélyes történésekhez, mégis részese lettem az eseményeknek. Ott voltam december 21-én a Kolozsvár központjában lévő egyetemi könyvesboltnál, ahol a tüntető emberekre lőttek, és ahol sokan meghaltak. Épp telefonálni szerettem volna Vásárhelyre, akkor központon keresztül lehetett beszélni. Ideges lettem, mert nem kapcsolták Vásárhelyt, nem tudtam, mi történik.

Amikor az utcára léptem, akkor már elkezdtek lőni az emberekre”

– emlékezett vissza a 60 éves színművész, akinek szerencséje volt, hogy a fal mellett maradt.

Salat Lehel is ott volt december 21-én a Kolozsvár központjában lévő egyetemi könyvesboltnál, ahol sokan meghaltak Fotó: Răzvan Rotta/Ro.wikibooks.org

Közvetlenül a közelben lakott Nagy Dezső (kolozsvári színművész, 1941–2004 – szerk. megj.), bemenekült hozzájuk, és az ablakból nézték, mi történik az utcán. „Aztán a tévét néztük, úgy vártuk, hogy mi lesz. Másnap bizonytalan nap következett, nagy csend volt. Valakit ki kellett kísérnünk az állomásra, és eldugott utcákon mentünk, egy lélekkel nem találkoztunk, óriási csend honolt a városban. Amikor jöttünk vissza az állomásról, a rendőrségre autókkal vitték be az élelmet, be voltak zárkózva a rendőrök, biztosan várták az utasítást” – mondta el Salat Lehel. Felidézte, a következő napokban már bementek a színházba, ott nagy volt az öröm. Amikor kivégezték Ceaușescut, óriási felszabadultságérzés vett erőt az embereken.

„Énekelve vonultunk Mátyás király szülőháza előtt, szabadon, tele torokból, magyarul énekeltünk.

Például azt is, hogy »Azt hiszed, hogy nyílik még a sárga rózsa, azt hiszed, hogy hallgatunk a hazug szóra.« Ezek voltak a legeuforikusabb pillanatok, hihetetlennek, nagy fordulatnak hittük. Egy ideig reménykedtünk, bizakodtunk, aztán lassan mindenki lecsendesedett” – fogalmazott a színművész.

Fotó: Răzvan Rotta/Ro.wikibooks.org

Ahány ember, annyiféle szabadság van

Salat Lehel hozzátette, az események politikai részével nem foglalkozott akkor sem, ahogy most sem teszi. „1989 decemberét életünk végéig nem felejtjük el, ilyesmit egyszer él meg az ember. Mondhatni fél lábbal elmentem Romániából, hét éve Magyarországon élek, de az itteni dolgokra is van rálátásom. És azt éltem meg, hogy a demokrácia sajnos tág fogalom, mindenki kénye-kedve szerint értelmezi és értékeli” – mondta. Kifejtette azt is, 1989 előtt a közvetlen közelében szerencsére nem történtek erős atrocitások, de nyilván voltak pillanatok, amikor a hatalom próbálta megfélemlíteni az embereket: nem volt szép és jó az a korszak.

Viszont az emberi kapcsolatok akkoriban mélyebbek voltak az egymásrautaltság miatt is, jobban oda tudtunk figyelni egymásra, sokkal segítőkészebbek, gerincesebbek voltak az emberek. Ami most történik, az színes, iszonyúan pörgő, felfokozott életritmus, a szabadságot mindenki úgy éli meg, ahogyan jónak látja”

– tette hozzá.

Úgy fogalmazott: ahány ember, annyiféle szabadság van, és az ember most már csak nagyon ritkán tudja azt érezni, hogy együtt vagy hasonlóan gondolkozna másokkal, vagy lennének közös célok. „Vajon miért gondolják manapság az emberek, hogy valami mögé föltétlenül fel kell zárkózni, el kell köteleződni? Hiszen a szabadság nem erről szól, a szabadságot abban is meg lehet élni, hogy annak, aki harminc éve korlátok közt élt, megszűntek a korlátai. Egyébként a belső szabadságunk akkor is megvolt.

Mostanság azt érzem, belső szabadságunk sokkal inkább veszélybe került,

mert rengetegféle információ kering, erős összekuszáltság lakik az emberekben, akik gyakorta meggondolatlanabbak, felelőtlenebbek. És ezt nevezzük sajnos demokráciának” – fogalmazott Salat Lehel.

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat