2007. június 01., 00:002007. június 01., 00:00
Kelemen Tibor, a Kovászna megyei munkaerő-foglalkoztatási ügynökség vezetője szerint az előírást eddig többnyire nem alkalmazták, mivel a költségvetésben nem irányoztak elő pénzt erre a célra. „Háromszéken azt követően indult el a lavina, hogy a Kovászna megyei nyugdíjpénztár alkalmazottjainak szövetsége beperelte a munkaadóját. A bíróság döntése értelmében két évre visszamenőleg megkapták a vakációs prémiumot, most pedig perelnek a többi elmaradt összegért is” – számolt be Kelemen. Hozzátette, a munkaerő-foglalkoztatási ügynökség alkalmazottjainak szövetsége is perre készül, hat évre visszamenőleg kérve az összegeket. Mint arról már beszámoltunk, a vakációs prémiumokért az ország több városában bírósági eljárást indítottak a közalkalmazottak, akik Kelemen Tibor szerint arra számítanak, hogy még az idei költségvetés-kiegészítésből kiutalják számukra az elmaradt összegeket.
Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.
Változékony időre számíthatunk a következő két hétben, hűvösebb és melegebb időszakokkal és szinte napi rendszerességű záporokkal – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) május 5. és 18. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
A május 4-i megismételt elnökválasztáson az ország polgárai világos és egyértelmű üzenetet küldtek: elég volt a múlt embereiből – változásra van szükség! – fogalmazta meg hétfői közleményében az Erdélyi Magyar Szövetség.
A szavazók csaknem 90 százaléka elutasítja a Marosvásárhellyel szomszédos Koronka községben felmerült lakóparképítési terveket az ügyben vasárnap, a megismételt elnökválasztás első fordulójával egy időben szervezett népszavazás eredményei szerint.
Florin Florian, a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltje nyerte a vasárnapi időközi polgármester-választást Zilahon.
Mircea Mălan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltje nyerte a Bihar Megyei Tanács elnöki tisztségéért kiírt időközi választást, melyet vasárnap, az államfőválasztással egy időben tartottak.
Viharos időjárásra figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia 25 megyéjére.
Megsérült vasárnap egy turista a Torockó melletti Székelykő Nagyárok nevű részén, ugyanazon a túraútvonalon, ahol egy nappal korábban egy másik kiránduló sérülést szenvedett.
Huszonnégy órára őrizetbe vették vasárnap reggel az egyik temesvári szavazókör elnökét, a gyanú szerint kiskorút környékezett meg szexuális együttlét céljával – közölte a Temes megyei rendőrség.
Sorsfordító, történelemfordító időket élünk Romániában, Szatmárban, a Partiumban és Erdélyben, de a Vatikánban, a Szentszéknél is – jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton Csanáloson.