Fotó: Pinti Attila
Megjelent a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának idei pályázati felhívása a Dr. Szász Pál tanulmányi ösztöndíjra, amelyre külhoni magyar jogászhallgatók jelentkezését várják – közölte Potápi Árpád János kedden az MTI-vel.
2021. március 30., 13:302021. március 30., 13:30
A nemzetpolitikáért felelős államtitkár kiemelte: a pályázat célja a külhoni magyarság „jogi gyarapodásának elősegítése”. Hangsúlyozta: kiemelten fontos, hogy a határon túli magyar közösségek minél több jól képzett, a nemzet iránt elkötelezett, a magyar és a többségi állam jogrendjét és szaknyelvét egyaránt ismerő fiatal jogásszal rendelkezzenek.
Felidézte, hogy a külhoni magyar jogászképzés támogatása érdekében indították el 2012-ben a Dr. Szász Pál tanulmányi ösztöndíjprogramot, amelynek szakmai koordinációját a Budapesti Ügyvédi Kamara látja el.
Az ösztöndíjra azok, a magukat magyarnak valló, Magyarország területén lakóhellyel nem rendelkező diákok jelentkezhetnek, akik a Magyarországgal szomszédos országokban vagy a diaszpórában a 2021/2022-es tanévben magán vagy állami felsőoktatási intézményben jogászképzésben vesznek részt nappali tagozaton, aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkeznek, és legalább két sikeresen lezárt tanulmányi félévet igazolni tudnak.
A pályázatra 2021. április 1-jétől április 30-ig lehet jelentkezni. A felhívás a www.bgazrt.hu és a www.kulhonimagyarok.hu oldalon érhető el.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
A levegőben lóg a kolozsvári metró építése, mivel az önkormányzat sem a finanszírozást nem biztosította, sem a műszaki terveket nem véglegesítette, így építési engedélye sincs – vonta meg a nem túl kecsegtető mérleget a Pro Infrastruktúra Egyesület.
A magyarországi Piramis zenekar által „ihletett” kolozsvári magyar „csövesek” viselkedését, öltözékét, szokásait, lázadását is figyelemmel követte a kommunizmus idején a romániai titkosszolgálat, a Securitate.
Az Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőség (IGSU) kampánya keretében 10 ezer füst- és szénmonoxid-érzékelőt osztanak szét ingyen az ország majdnem kéttucat megyéjében, alacsony jövedelmű családok keretében.
Bepanaszolta a prefektusnál és a fogyasztóvédelmi felügyelőségnél az áramszolgáltatót Antal Péter pécskai polgármester, mert elfogadhatatlannak tartja, hogy a hétfő esti vihar okozta meghibásodások egy részét csak szerda reggelre javították meg.
Nincs többé hosszas várakozás, araszolgatás a Bukarest vagy Székelyföld és Kolozsvár között közlekedő sofőrök körében egyik legutáltabbá vált erdélyi városban, Tordán: csütörtökön délután megnyílt a DEx4-es számú gyorsforgalmi út.
Rablás vádjával vettek őrizetbe egy 15 éves nagyváradi fiút, aki egy nagyváradi belvárosi üzlet polcairól csokoládét lopott: menekülés közben dulakodott a biztonsági őrrel, aki sérüléseket szenvedett.
A legnagyobb határon túli magyar írószervezet, az Erdélyi Magyar Írók Ligája új kolozsvári székházból folytatja az erdélyi és magyar irodalom terjesztését és népszerűsítését.
Az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságok szigorítását ígérte szerdán Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter, miután részt vett a Transzfogarasi út környékén élő medvék kezeléséről szóló tanácskozáson.
Átadta szerdán a Kovászna megyei Kökösbácsteleken az újabb, adománygyűjtő akcióból származó 16 millió forintos (mintegy 200 ezer lej) támogatását a háromszéki árvízkárosultaknak a Katolikus Karitász.
szóljon hozzá!