FRISSÍTVE – Potápi Árpád János óvoda alapkövét tette le Nagyváradon és orvosi lakást avatott Krasznán

MTI , Krónika 2019. április 11., 17:23 utolsó módosítás: 2019. április 11., 22:49

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára óvoda alapkövét tette le csütörtökön Nagyváradon, majd orvosi lakást avatott a nap folyamán a szilágysági Krasznán.

Orvosi lakást adtak át a Szilágy megyei Krasznán Fotó: Studium – Prospero Alapítvány

A nagyváradi Szent László Római Katolikus Líceum óvodája épületéhez a magyar állam 115 millió forintos támogatásával építenek új, kétszintes épületszárnyat, amelynek földszintjén sporttermet és étkezőt, az emeleten pedig többfunkciós termet alakítanak ki.

Az alapkőletétel után Potápi Árpád János az MTI-nek telefonon azt mondta: örvendetesnek tartja, hogy Nagyváradon – a városban, amely oly fontos szerepet töltött be a magyar történelemben – igény van a magyar óvodafejlesztésre. Hozzátette: a magyar állam által finanszírozott Kárpát-medencei óvodafejlesztési program három ütemében

hozzávetőleg 25 milliárd forint érkezik Erdélybe, amely felhasználásával 94 új óvoda épül és 102 óvodát újítanak fel.

Potápi Árpád János államtitkár a krasznai rendezvényen Fotó: Studium–Prospero Alapítvány

Az államtitkár arról is beszélt, hogy az alapkőletétel után meglátogatta az Ady-emlékszobát, amelyet a költő nevét viselő nagyváradi gimnáziumban a diákok, szüleik és tanáraik alakítottak ki a költészet napjára. Elmondta: a Nemzetpolitikai Államtitkárság tízmillió forinttal támogatja annak a hatástanulmánynak az elkészítését, amely felméri, hogy milyen munkálatokat kell elvégezni és mennyibe kerül az iskolaépület felújítása. Az épület, amelyben Nagyvárad legrangosabb magyar nyelvű iskolája működik, Orsolya-rendi iskolának épült 1772-ben. Ma is a római katolikus egyház tulajdonában van, és alapos felújításra szorul.

Az államtitkár délután a szilágysági Krasznán orvosi lakást adott át, amelyet a magyar állam támogatásával a Studium Prospero Alapítvány épített.

Potápi Árpád János az MTI-nek elmondta: a magyar kormány évi 250 millió forinttal támogatja a Studium Porspero Alapítványt, amely orvosoknak és művészeknek épít szolgálati lakásokat. „Ezek a lakások azért fontosak, mert ahová épülnek, ott megtartják az értelmiségieket. Nagyon fontos, hogy az orvosok a jobb megélhetés reményében ne hagyják el azt a közösséget, amelyet szolgálnak” – magyarázta. Hozzátette: Sepsiszentgyörgy, Szatmárnémeti és Csíkszereda után Krasznán avathat magyar állami támogatással épült szolgálati lakásokat, de várhatóan még az idén elkészülnek a gyergyószentmiklósi, nagymedeséri és borszéki hasonló lakások is.

A marosvásárhelyi székhelyű Studium–Prospero Alapítvány a Krónikát arról tájékoztatta, hogy – a székelyföldi megyék és Szatmár megye után – a csütörtökön átadott krasznai ház a szilágysági magyar orvos-, fogorvos-, gyógyszerészközösséget szolgálja majd ki a Zilah–Kraszna–Szilágysomlyó-térségben. Vass Levente, az alapítvány ügyvezető elnöke, parlamenti képviselő elmondta, a Szilágyságból jelenleg tizenkét magyar orvos vesz részt rezidensképzésben Marosvásárhelyen: hat zilahi, egy szilágysomlyói, egy szilágyzoványi, két sarmasági, egy zsibói, egy désházi fiatal.

„Körülbelül ennyire tehető azoknak a magyar rezidenseknek a száma, akik Kolozsváron, Nagyváradon vagy más egyetemi központokban tanulnak. A szilágysági szolgálati lakás azt a célt hivatott szolgálni, hogy ezek a pályakezdő fiatalok hazajöhessenek rokonaik, barátaik körébe, és szülőföldjükön praktizálhassanak. Természetesen a lakástámogatás érvényes azokra a fiatal szakorvosokra is, akik már meghozták ezt a döntést, elkötelezték magukat a szilágysági emberek gyógyítása mellett, és ehhez keresnek most megerősítést” – jelentette ki Vass Levente. Az újonnan épített ingatlan tágas nappalijával, három hálószobájával, 6000 négyzetméteres kertjével, gyümölcsösével ideális otthonául szolgálhat fiatal, családos orvosnak vagy gyógyszerésznek. Az igények és lehetőségek függvényében a telken még elhelyezhető 2-3 ház a jövőben.

A lakástámogatás három évre szól, hosszabbítási lehetőséggel. A nyertes pályázó e három év alatt önköltségi áron lakhat családjával az ingatlanban, azaz csak a rezsiköltséget kell állnia.

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat