A verespataki aranybánya-beruházás ellen fogok szavazni – jelentette ki Victor Ponta kormányfõ egy televíziós adásban.
2013. július 22., 09:452013. július 22., 09:45
Az Agerpres hírügynökség által idézett miniszterelnök kifejtette, hogy a verespataki aranybánya-beruházás túlságosan fontos ügy, hogy a döntést önmagában egy miniszter, egy vezérigazgató vagy éppen a miniszterelnök magára vállalhassa. Az egyedüli intézmény, amely legitim döntést hozhat, az a parlament, hangoztatta. Hozzátette, hogy a törvényhozói testületben õ a beruházás ellen fog szavazni, és pártja, a Szociáldemokrata Párt törvényhozóitól nem fog pártfegyelmet kérni ebben a kérdésben. „Én nem fogom megszavazni a beruházást, mert megvannak a saját meggyõzõdéseim, és ezek nem változtak, de miniszterelnökként kötelességemnek tartom, hogy a beruházás engedélyezését kimozdítsuk a holtpontról\" – mondta Ponta, aki parlamenti képviselõ is.
Hozzátette, a kormánynak sikerült újratárgyalnia a környezetvédelmi garanciákat, a román állam részesedését, valamint a kitermelés után az államot megilletõ járadékot. „Nem állítom, hogy ez jó vagy rossz, csak azt, hogy a kormány tizenhárom éve holtponton tartja a beruházást anélkül, hogy fehéret vagy feketét mondjon, a beruházó beperelheti az államot, és nagy valószínûséggel kártérítést nyer, ezért küldi a kormány a parlament elé a beruházási tervet\" – magyarázta Ponta. Rámutatott: a kabinet a tervezetben nem fog javaslatot tenni sem a beruházás megnyitására, sem a megakadályozására, a döntést a parlamentre bízzák. Ebben, mint ismeretes, a Szociálliberális Unió kétharmados többséggel rendelkezik.
Victor Ponta egyébként a múlt héten ismertette a stratégiai beruházásokról szóló országos tervet, amelyben a Verespatakon és környékén tervezett aranybánya is szerepel. A kormányfõ szerint a parlament akár már õsszel dönthet a kérdésben.
A heves esőzések okozta vízszivárgás miatt kedden ideiglenesen bezárták a parajdi sóbányát – tájékoztatott a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség sajtóirodája.
Kis háromszéki unitárius közösség templomának építését támogatja fellépésével Szabó Balázs magyarországi dalszerző, énekes, a Szabó Balázs Bandája alapítója, aki szerdán este lép fel önálló estjével Sepsiszentgyörgyön.
Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.
Változékony időre számíthatunk a következő két hétben, hűvösebb és melegebb időszakokkal és szinte napi rendszerességű záporokkal – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) május 5. és 18. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
A május 4-i megismételt elnökválasztáson az ország polgárai világos és egyértelmű üzenetet küldtek: elég volt a múlt embereiből – változásra van szükség! – fogalmazta meg hétfői közleményében az Erdélyi Magyar Szövetség.
A szavazók csaknem 90 százaléka elutasítja a Marosvásárhellyel szomszédos Koronka községben felmerült lakóparképítési terveket az ügyben vasárnap, a megismételt elnökválasztás első fordulójával egy időben szervezett népszavazás eredményei szerint.
Florin Florian, a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltje nyerte a vasárnapi időközi polgármester-választást Zilahon.
Mircea Mălan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltje nyerte a Bihar Megyei Tanács elnöki tisztségéért kiírt időközi választást, melyet vasárnap, az államfőválasztással egy időben tartottak.
Viharos időjárásra figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia 25 megyéjére.
Megsérült vasárnap egy turista a Torockó melletti Székelykő Nagyárok nevű részén, ugyanazon a túraútvonalon, ahol egy nappal korábban egy másik kiránduló sérülést szenvedett.
szóljon hozzá!