Politikai táblaháború

•  Fotó: Boda Gergely

Fotó: Boda Gergely

Nagyváradon és Marosvásárhelyen sem szerelték fel a kétnyelvű utcanévtáblákat. „Nem szerelték fel a kétnyelvű utcanévtáblákat, és valószínű, hogy amíg a jelenlegi polgármester van funkcióban, nem is fogják” – jelentette ki a Krónikának Biró Rozália nagyváradi alpolgármester. A helyi tanács tavaly szeptemberben határozott arról, hogy a táblákra az utca román neve mellé a tér, utca, sugárút magyar felirat is felkerül.

Gazda Árpád

2007. november 21., 00:002007. november 21., 00:00

Az eredeti, az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) helyi szervezete által javasolt elképzelés szerint – amelyet az RMDSZ-frakció terjesztett be és támogatott – a plaketteken az utcák régi magyar neve is szerepelt volna. A román tanácsosok azonban csak a már említett változatot voltak hajlandók megszavazni. Az önkormányzat azonban ezt a határozatot sem ültette gyakorlatba.

Petru Filip polgármester a Krónikának beismerte: nem történt „nagy dolog” az ügyben. „Nem foglalkoztunk vele, mert nincs sok olyan város Romániában, ahol magyar feliratok lennének. Nem akartuk, hogy ez konfliktust szüljön, amire eddig Nagyváradon nem volt példa, és nem is hiányzik – fogalmazott Filip. – Szatmárnémetiben sincsenek magyar feliratok az utcanévtáblákon, pedig ott RMDSZ-es polgármester van. Ott mért nincsenek?” A jövőre vonatkozóan kifejtette: a tanácsnak jóvá kell hagynia a táblák grafikai megjelenítését is, tudtával a műszaki igazgatóság 2-3 hónapja tárgyalt erről.

Biró Rozália viszont úgy véli, csak akkor történhet előrelépés, ha Petru Filip – aki EP-képviselőjelöltként befutóhelyen szerepel a Demokrata Párt listáján – bejut az EP-be. „Ha a tanács titkos szavazással engem választ, én leszek a polgármester, akkor megoldódik az ügy. Ha a másik alpolgármester (a demokrata párti Mihai Groza – szerk. megj.) mellett dönt, akkor nem tudom, mi lesz” – mondta. Hozzátette: ha ő kerül a polgármesteri székbe, egy hónapon belül elkezdődhet a kétnyelvű táblák felszerelése. A 700 utcanévtáblából előbb a központban lévőket cserélnék ki, és az újakon a város címere is szerepelne.

Több ezer aláírás

Az EMI már többször is megkereste az önkormányzatot az ügyben – nyilatkozta a Krónikának Barta Béla alelnök. „Nem válaszoltak a kérdéseinkre, és amikor időpontot kértünk, egyszerűen leráztak” – fogalmazott. Barta szerint az EMI az EP-választások miatt „jegelte” a táblaügyet, de hamarosan újra felhívja a közvélemény figyelmét erre. Végére ért ugyanis az az aláírás-gyűjtési akció, amelynek során ahhoz kérték a lakosság támogatását, hogy a város főtere a jelenlegi Unirii helyett újra Szent László király nevét viselje. „Több ezer aláírás gyűlt össze, két héten belül benyújtjuk ezeket az RMDSZ-frakciónak, hogy terjessze a tanács elé” – mondta az alelnök.

Biró Rozália kérdésünkre megerősítette: az RMDSZ-frakció felvállalja az ügyet, de szerinte kevés a valószínűsége, hogy a tanács elfogadja a javaslatot. „A húsz román tanácsos nemmel, a 7 magyar természetesen igennel fog szavazni” – vélte.

Vásárhelyen is háborúznak

Eközben a marosvásárhelyi magyar nemzetiségű önkormányzati képviselők azért küzdenek, hogy álljon le az utcanévtáblák lecserélése. A polgármesteri hivatal megbízottjai mintegy tíz nappal ezelőtt kezdték el az új feliratok kihelyezését, amelyeken románul és magyarul is feltüntetik az utca, tér, sétány megnevezést, azonban a név csupán az állam nyelvén jelenik meg, például a „Piaţa Trandafirilor tér” szerepel. Az új típusú feliratokat egy elfogadott tanácsi határozat következtében helyezték ki. Ezen határozat, amelyet még múlt hónapban fogadott el a testület, az utcanevek pontos román és magyar nyelvű lajstromát is tartalmazza. Ennek ellenére mégsem szerepel a táblákon az utca nevének magyar megfelelője. Bakos Levente, a fordításokkal megbízott alpolgármester, amikor tudomást szerzett a történtekről, kérdőre vonta a városháza illetékesét, aki azt válaszolta, hogy ő alkotmányosan és törvényesen járt el. „Valójában a közlekedési törvényre hivatkozott, de ugyanakkor belátta, hogy az utasítást Dorin Florea polgármestertől kapta” – nyilatkozta lapunknak Bakos. A város polgármestere, a demokrata párti Florea többször is a valós kétnyelvűség ellen foglalt állást, mondván, hogy semmi kifogása a tér vagy utca szavak ellen, viszont ezeknek csakis egyetlen, hivatalos megnevezésük lehet.

„A hónap végén újabb határozatot fogadtatunk el, amely majd tartalmazza a táblák pontos méretét, tartalmát és kinézését, és akkor a polgármester sem akadályozhatja meg a valós kétnyelvűséget” – fogalmazott Bakos.

Pap Melinda, Szucher Ervin

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 11., vasárnap

Életfogytiglant kaptak a nagyváradi Tóth Henrietta gyilkosai, húgának megkínzói

Életfogytiglani szabadságvesztéssel sújtotta a Bihar megyei törvényszék azt a háromtagú nagyváradi bűnbandát, amelynek tagjai tavaly brutálisan meggyilkolták az általuk prostitúcióra kényszerített fiatal magyar nőt, húgát pedig súlyosan sanyargatták.

Életfogytiglant kaptak a nagyváradi Tóth Henrietta gyilkosai, húgának megkínzói
2025. május 10., szombat

Orbán egyeztetett Kelemennel a miniszterelnök Simionról tett kijelentése után

Magyarországról semmilyen módon nem kívánjuk befolyásolni a romániai elnökválasztást – posztolta szombaton Orbán Viktor miniszterelnök azután, hogy telefonon egyeztetett Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel.

Orbán egyeztetett Kelemennel a miniszterelnök Simionról tett kijelentése után
2025. május 10., szombat

Gőzerővel dolgoznak a parajdi sóbányánál

Szombaton is több mint 130-an dolgoznak a parajdi sóbányánál a hét eleje tartó vízszivárgások megállításán.

Gőzerővel dolgoznak a parajdi sóbányánál
2025. május 10., szombat

Kelemen Hunor: Simion se nem szuverenista, se nem keresztény, ő magyarellenes

Aki földúlta dédapáink sírjait, aki támadja a székely és a magyar zászlót, az anyanyelvhasználatot, iskoláinkat, az nem a mi emberünk – jelentette ki az RMDSZ elnöke szombaton, a szélsőségesen nacionalista George Simion államfőjelöltre utalva.

Kelemen Hunor: Simion se nem szuverenista, se nem keresztény, ő magyarellenes
2025. május 09., péntek

Az új pápának tanúságtétel által kell a hitben járásra buzdítania – Interjú Oláh Zoltán nagypréposttal

A konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. A pápaválasztásról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok beszélt a Krónikának.

Az új pápának tanúságtétel által kell a hitben járásra buzdítania – Interjú Oláh Zoltán nagypréposttal
2025. május 09., péntek

Nem csak az illegális faszállítmányt, hanem a teherautót is lefoglalták a rendőrök

A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.

Nem csak az illegális faszállítmányt, hanem a teherautót is lefoglalták a rendőrök
2025. május 09., péntek

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe

Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe
2025. május 09., péntek

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében

Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében
2025. május 09., péntek

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban

Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban
2025. május 09., péntek

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen

A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen