Csomortányi István
Fotó: Mohácsi Árpád László
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Bihar megyei elnökének, Csomortányi Istvánnak adott igazat a bíróság, és alapfokon semmisnek nyilvánította a helyi rendőrség által kirótt bírságot a Szent László tér feliratú tábla kihelyezése miatt.
2017. június 28., 18:052017. június 28., 18:05
2017. június 28., 18:062017. június 28., 18:06
A nagyváradi bíróság eltörölte a helyi rendőrség által kirótt pénzbírságot, melyet Csomortányi Istvánnak, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Bihar megyei elnökének kellett volna kifizetnie, miután tavaly májusban a polgármesteri hivatal falára kihelyezte a Szent László tér feliratú táblát, föléje pedig a román megfelelőjét.
Az indoklást még nem tették közzé, de
– írja közleményében a néppárt.
A szerkesztőségünkhöz eljuttatott tájékoztatóban az EMNP emlékeztet, több mint 12 éve tart a küzdelem a történelmi utcanevek kihelyezéséért Nagyváradon, ahol a lakosság 25 százaléka magyar nemzetiségű, ennek ellenére a megyeszékhely 850 utcájának alig 4 százaléka visel magyar megnevezést.
Az EMNP továbbá rámutat arra, hogy a hatályos romániai jogszabályok közül három is lehetővé tenné a városban a történelmi utcanevek kihelyezését, erre több hazai példa is létezik (például Besztercén, Nagyszebenben és Szászsebesen).
„Emlékezetes, hogy a korábbi alpolgármester – jelenlegi szenátor –, Biró Rozália egyenesen tagadta a jogi keret létezését és alternatív megoldással, úgynevezett tükörfordítások jegyzékével járatta le, míg Szabó Ödön jelenlegi képviselő a történelmi utcaneveket horthysta és szélsőséges elnevezéseknek titulálva siklatta félre a magyar nyelvhasználat e fontos ügyét” – írja közleményében a néppárt.
Mivel a néppárt beadványai és kérelmei nem hoztak eredményt, 2016 májusában Csomortányi István egy villámcsődület keretében, a sajtó nyilvánossága előtt
majd föléje a román elnevezést tartalmazó táblát. Míg a magyar feliratot a helyi rendőrség perceken belül eltávolította, a román felirat mai napig a helyén maradt, dacára annak, hogy a polgári engedetlenség jegyében arra sem volt kihelyezési engedély. Az eseményen a hatóságok Varga Csaba hegymászót és Csomortányi Istvánt akarták bírságban részesíteni, végül kiegyezetek abban, hogy egyedül utóbbi kap bírságot.
Az EMNP továbbra is fenntartja azt a javaslatát, miszerint Nagyváradon valamennyi utcára ki kell helyezni a történelmi elnevezést a hivatalos utcanévtáblák alá, azoktól eltérő kivitelezésben, hogy összetévesztésük elkerülhető legyen. Ezzel mintegy 600 utca kaphatná vissza régi nevét, úgy, hogy elkerülhető a helyi lakók okmányainak cseréje is. A fennmaradó 250 új utcával kapcsolatban pedig a hivatalos formák lefordítása ad megoldást a teljes magyar nyelvhasználat eléréséhez.
„Fontos adalék, hogy hetek óta folynak megbeszélések a város vezetése és a néppárt helyi vezetői között a közigazgatási törvényben garantált egyéb nyelvhasználati jogaink biztosításáról. Remélhetőleg rövid időn belül megoldódik a magyar nyelvű formanyomtatványok és a magyar ügyfélfogadási pontok kérdése is” – tette hozzá közleményében az EMNP.
A konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. A pápaválasztásról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok beszélt a Krónikának.
Országos premierként jóváhagyta a környezetvédelmi minisztérium 2000 hektárnyi erdőterület parkerdővé alakítását Brassó környékén.
A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.
Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.
Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.
Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.
A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.
Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.
Közös felhívást tettek közzé az államelnök-választás tárgyában a romániai magyar egyházak főpásztorai. Az egyházfők arra kérik a romániai magyar választópolgárokat, azt a jelöltet támogassák, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.
Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.
szóljon hozzá!