Fotó: A szerző felvétele
2007. június 13., 00:002007. június 13., 00:00
A felfüggesztett lelkész így nem használhatja tovább a szolgálati lakást, viszont a tavaly februárban kinevezett új pap sem költözhet a parókiára.
Amint arról beszámoltunk, Bátori Gyulát másfél éve függesztette fel szolgálatából a református egyház fegyelmi bizottsága a gyülekezeti vagyon terhére elkövetett sikkasztás miatt. Az Új Kézfogás Alapítvány által földvásárlás céljából kiutalt 24 900 dollárból vett területeket ugyanis a lelkész továbbadta, miután ezek ára megháromszorozódott, és sem a földnek sem ezek árának nem maradt nyoma a gyülekezet leltárában. A tisztségéből felfüggesztett lelkész azonban megtagadta, hogy átadja a parókiát utódjának. A konfliktus következtében Gencs református gyülekezete két pártra szakadt. A bírósági végrehajtó az egyház által nyert kilakoltatási per határozatának próbált érvényt szerezni.
„Nem pakoltathatom ki Bátori és családja holmiját az utcára, ugyanis nem jelölt meg egy olyan épületet, ahová áthordathatnám az értéktárgyait – nyilatkozta a Krónikának Ioan Vasile Pop bírósági végrehajtó. – A házat és a felleltározott berendezést átadtuk megőrzésre a gencsi egyházközségnek. Õk majd küldhetnek egy felszólítást a felfüggesztett lelkésznek, és ha a megadott határidőn belül nem üríti ki a szolgálati lakást, újra bírósághoz fordulhatnak.” Bátorira egyébként a végrehajtónak másfél órát kellett várnia. A felfüggesztett lelkész egy kérvényt mutatott be a hatóság képviselőjének, melyben a kilakoltatási határozat érvénytelenítéséért folyamodott. A végrehajtó közölte, ez az irat nem elégséges a bírósági határozatban foglaltak elhalasztásához. Ezután Bátori és felesége, minden holmijukat a parókián hagyva elvonultak, a végrehajtó pedig nekilátott a leltárkészítésnek. A ház előtt összegyűlt emberek csalódottan szemlélték a történéseket, és többen felháborodásuknak adtak hangot a felemás megoldás miatt. „Ez egy újabb pofon számunkra – panaszolták a presbiterek. – Ez nem megoldás, hiszen az új lelkészünk nem költözhet be, amíg a felfüggesztett pap értéktárgyaival van tele a parókia.” A falubeliek jó része attól tart, hogy a gyűlölködés akkor is tovább folytatódik a faluban, ha a kilakoltatás megtörténik. Egyesek szerint ugyanis Bátorinak nem áll szándékában elköltözni Gencsről, mivel úgy tudják, hogy a településen vett egy másik házat. „Ha itt marad a faluban, tovább folytatja majd az uszítást – vélték többen is. – Amíg az egyház nem tereli bűnvádi útra a dolgot, és nem záratja be, itt nem lesz békesség!”
Bátori hívei viszont a püspökséget tartják felelősnek a konfliktus kiéleződéséért. Többen közülük azt a meggyőződésüket hangoztatták, a felfüggesztett pap rég visszajuttatta az Új Kézfogás Közalapítványnak a támogatást. A tavaly megszüntetett közalapítvány ügyeinek az intézését a magyar kormány a Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt.-re ruházta át, az átadás azonban még folyamatban van. A Miniszterelnöki Hivatalnál illetékesként megjelölt Halmai László osztályvezető határozottan cáfolta, hogy Bátori Gyula visszafizette volna a tartozást. Állítását a Corvinus irodájában név nélkül nyilatkozó illetékes is megerősítette. Utóbbi hozzátette, mérlegelik, hogy polgári jogi pert indítsanak a felfüggesztett lelkész ellen a támogatás és kamatai visszaszerzésére.
Az Új Kézfogás Közalapítvány egyébként már évekkel ezelőtt felszólította Bátori Gyulát, hogy fizesse vissza a támogatást. A támogatási szerződés szerint a megvásárolt földeket az egyházközségre kellett volna telekkönyvezni, az egyháznak pedig tíz évig nem állt volna jogában eladni azokat. A gencsi egyházközség irataiból mindössze annyi derül ki, hogy a lelkész a királyhágómelléki egyházkerület negatív hozzáállásával indokolta a föld eladását, és ígéretet tett a pénz visszajuttatására.
A királyhágómelléki egyházkerület jogásza, Máté Edit sem értette, miért nem ürítette ki a végrehajtó a parókiát. „Tegnapelőtt még azt ígérte Ioan Vasile Pop, hogy kilakoltatja Bátoriékat” – mondta a jogtanácsos. Hozzátette, újra átvizsgálja az ügyet, és megpróbálja valami módon megsürgeti a végrehajtást.
Mircea Mălan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltje nyerte a Bihar Megyei Tanács elnöki tisztségéért kiírt időközi választást, melyet vasárnap, az államfőválasztással egy időben tartottak.
Viharos időjárásra figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia 25 megyéjére.
Megsérült vasárnap egy turista a Torockó melletti Székelykő Nagyárok nevű részén, ugyanazon a túraútvonalon, ahol egy nappal korábban egy másik kiránduló sérülést szenvedett.
Huszonnégy órára őrizetbe vették vasárnap reggel az egyik temesvári szavazókör elnökét, a gyanú szerint kiskorút környékezett meg szexuális együttlét céljával – közölte a Temes megyei rendőrség.
Sorsfordító, történelemfordító időket élünk Romániában, Szatmárban, a Partiumban és Erdélyben, de a Vatikánban, a Szentszéknél is – jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton Csanáloson.
Egy, a romákkal szembeni diszkrimináció csökkentését célzó projekthez csatlakozhatnak ingyenesen fiatalok, akik online és jelenléti képzéseken, nemzetközi csereprogramon vehetnek részt. A RomaRise elnevezésű projektről Erőss Réka szervező beszélt.
Mi magyarok együvé tartozunk, itt Európa szívében, a Kárpát-medencében – jelentette ki Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter szombaton a partiumi Székelyhídon a határon átívelő, Álmosdra vezető zarándoklat kiindulópontjánál.
,,Mozgalmas” majálisuk volt a Fehér megyei rendőröknek: több részeg sofőrt is vérmintavételre szállítottak kórházba, és volt, aki kocsilopás közben bukott le.
Hosszúra nyúlt felújítási munkálatok után megnyitja kapuit a látogatók előtt a szászkézdi parasztvár. A történelmi Királyföld szélén található településen május 3-ától várják a látogatókat. A hétvégén tartják továbbá a településen a hagyományoss&a
Május elsejei razziát tartottak Maros megyében a közlekedésrendészet munkatársai. Elsősorban azokra a sofőrökre vadásztak, akik a majális leple alatt szeszes italt fogyasztottak, és úgy ültek volánhoz.