Az aradi városháza
Fotó: Mapio.net
Bizonytalan, hogy továbbra is lesz-e magyar alpolgármestere Aradnak, miután elegendő szavazat hiányában pénteken csak az egyik helyettest sikerült megválasztani. Válaszként Mészár Sándor tanácsosi mandátumáról is lemondott.
2020. december 20., 16:472020. december 20., 16:47
Egy alpolgármestert sikerült csak megválasztani Aradon, miután a helyi tanács pénteki ülésén a többi jelölt nem kapta meg a szükséges szavazatszámot. Călin Bibarţ polgármester a Nemzeti Liberális Párt (PNL) tagjaként párttársát, Lazăr Faurt javasolta az egyik helyettesi tisztségre, aki meg is kapta a szükséges voksokat, a 23 tanácsos közül 13-an szavaztak bizalmat neki – írta az Agerpres.
A hírügynökség szerint a pártok közötti előzetes egyezségnek megfelelően Faurt a PNL mellett a PMP és az RMDSZ is támogatta. A második alpolgármesteri tisztségre már több politikai alakulat is igényt tartott: az USR–PLUS szövetség Florin Stanát, a Szociáldemokrata Párt (PSD) Ilie Cheşát, a Népi Mozgalom Pártja (PMP) Cristian Galeát, míg az RMDSZ korábbi polgármesterjelöltjét, Mészár Sándor üzletembert javasolta a tisztségre.
A hírügynökség szerint Stana 7, Cheşa 3 szavazatot kapott, 13 voks érvénytelennek bizonyult, így a második alpolgármesteri széket nem sikerült betölteni.
Az aradi tanácsban a 9 mandátummal rendelkező PNL a 7 tanácsossal rendelkező USR–PLUS szövetséggel, a PMP-vel (2 tanácsos) és az RMDSZ-szel (2 tanácsos) próbál többséget alkotni. A tárgyalások azonban megtorpantak amiatt, mert az USR azt szerette volna, ha a PNL-es polgármester mellé az USR adja az egyik, míg a két kispárt egyike – a PMP vagy az RMDSZ – a másik alpolgármestert. Az Aradihírek.ro beszámolója szerint
erre csak az alpolgármesteri tisztség teremtett volna lehetőséget. Mészár Sándor úgy fogalmazott, hogy „az elvi pártpolitika határait messzemenően túllépő, gusztustalan taktikázásnak lehettem akaratlan résztvevője és szemtanúja”.
Mészár Sándor
Fotó: Forrás: UTA
Az RMDSZ-t a hosszú ideig alpolgármesterként tevékenykedő Bognár Levente képviseli még az aradi tanácsban, Mészár helyét a jelöltlista harmadik helyezettje, Szabó Mihály töltheti be.
Aradon – ahol a magyarok a város lakosságának mintegy 9 százalékát teszik ki – 2000 óta folyamatosan volt magyar alpolgármester Bognár Levente személyében. A mostani patthelyzet azért is meglepő, mert Gheorghe Falcă, a PNL megyei elnöke, volt aradi polgármester korábban úgy nyilatkozott, hogy véleménye szerint a magyar közösség továbbra is megérdemli, hogy alpolgármestere legyen.
A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat újból közzétette közösségi oldalán az AUR megalakulásáról és a szélsőséges nacionalista politikai párt programjáról szóló, sokkoló dokumentumfilmjét.
Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.
A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt. Ez idő alatt nem látogatható a népszerű idegenforgalmi pontnak számító parajdi sóbánya.
Kutyák támadtak egy férfira és hatéves kislányára a Kolozs megyei Szászfenesen. Az 52 éves férfinak sikerült megmentenie kislányát, őt azonban több harapással és sérüléssel kórházba szállították.
Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia – közölte a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB).
Az emberek sok év alatt felhalmozódott mérge csapódott le a megismételt elnökválasztás első fordulójában – értékelte a múlt vasárnapi szavazás eredményét Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Krónikának adott interjúban.
A héten elindultak a rakományszállítási szolgáltatások a nagyváradi repülőtéren.
Egy feltehetően lelőtt kutya miatt indított bűnügyi nyomozást a Temes Megyei Rendőr-főkapitányság. Az állatot a Temesvárral határos Újmosnicán valószínűleg lelőtte az elkövető, majd a kutya tetemét a személygépkocsija csomagtartójába tette és elhajtott.
A katonai tűzoltók folytatják a beavatkozást a parajdi sóbányában, ahol az utóbbi napok heves esőzései nyomán kedden vízszivárgást észleltek.
Öt ukrán állampolgárt mentettek meg a Máramaros megyei Salvamont munkatársai az elmúlt éjszakán; továbbra is keresnek viszont egy hatodik személyt – közölte csütörtökön Dan Benga, a hegyimentő-szolgálat vezetője.
szóljon hozzá!