Fotó: Az iskola Facebook-oldala
Összmagyar támogatással, a református és a katolikus egyház, illetve a magyar kormány segítségével valósul meg a nagybányai Németh László Elméleti Líceum régi terve, hogy birtokba vehesse belvárosi székházát. Az iskolaavatót a hétfői tanévkedéskor tartják.
2017. szeptember 10., 16:562017. szeptember 10., 16:56
2017. szeptember 10., 18:232017. szeptember 10., 18:23
„Sokéves elképzelésünk valósul most meg, ötéves késéssel” – jellemezte a Krónikának Váradi Izabella, a nagybányai Németh László Elméleti Líceum igazgatója a napokban zajló költözési folyamatot. Ennek során a gimnáziumhoz csatolt óvodai csoportok és az elemi osztályok birtokba vehetik a református egyház által ingyen felajánlott Híd utcai épületet.
Elmondta, már évekkel ezelőtt, amikor átstrukturálták az iskolarendszert, és a tagozatos iskolákból kimenekített magyar osztályok az önálló magyar iskolába kerültek, azt szerették volna, hogy a református egyház által öt évvel ezelőtt felajánlott épületben legyen a végleges otthonuk. Ezt azonban nem sikerült időben felújítani,
Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár májusban jelentette be, hogy a magyar kormány 95 millió forinttal támogatja a nagybányai líceum új épületének, illetve a máramarosszigeti katolikus közösségi háznak a felújítását, mivel ezek nagymértékben hozzájárulnak a kisebbségben élő magyarság megmaradásához.
Váradi Izabella elmondta, az új épületben három óvodai csoport – egy Waldorf-, egy napközi és egy rövid programú – kap helyet, illetve a négy elemi osztályuk. Reményeik szerint iskolakezdésig az egyelőre szimultán első-második osztályt is sikerül szétválasztani, ugyanis
– mesélte az igazgató. Az épület alagsorában konyha és étkezde működik majd. „Lesz egy alapja az iskolának, nem kell gondolkodnunk azon, hogyan jön majd létre az ötödik osztály, hanem a saját nevelésünket folyatjuk tovább. Másrészt nem vesznek el a gyermekek, akik körében sokkal nagyobb volt a lemorzsolódás, amíg nem tanulhattak mindent magyarul egy önálló magyar líceumban” – hangsúlyozta az igazgató.
Fotó: Váradi Izabella Facebook-oldala
Hozzátette, az is elsődleges, hogy a gyerekek már nem ideiglenes helyen lesznek, amely alkalmatlan arra, hogy ott óvoda, napközi és konyha működjön.
– jelentette ki Váradi Izabella.
A felújított épületbe csak a kisgyerekek költöznek, az 5–8. osztályok és a középiskola az eddigi, város széli épületben marad. „Reméljük, hogy nem sokáig, ugyanis ígéretünk van arra a polgármesteri hivataltól, hogy ezek az osztályok is el fognak költözni jövőre egy másik, az óváros kellős közepén található épületbe. S akkor már a két iskolaépület egymáshoz közel lesz” – ismertette a jövőbeli terveket az igazgató. Elmondta, 5–8-ikban egy, középiskolában két osztály van évfolyamonként. A nyolcadik után csatlakozó vidéki diákok révén egy mozaikrendszerben működő matematika-informatika, illetve biológia-kémia fél osztályt, illetve egy humán-filológia osztályt működtetnek.
Egyelőre azonban nem összpontosul itt a nagybányai magyar oktatás, az egyik tagozatos iskolában még mindig működik egy sor magyar osztály előkészítőtől nyolcadikig, ennek létjogosultságát a két tanintézet közötti nagy távolság indokolja – magyarázta Váradi Izabella.
– vélte az igazgató.
Fotó: Váradi Izabella Facebook-oldala
Az önálló nagybányai magyar iskola fejlesztése nem áll meg itt, mondta az igazgató, aki szerint a katolikus egyház segítségével egy bentlakást is beindítanak, melyhez – Böjte Csaba házainak példájára – szociális program is társul.
„Kicsiben indul, és reméljük, hogy lesz rá támogatás, hogy ki tudja nőni magát, és önálló épületbe kerüljön" – mondta Váradi Izabella, aki szerint az új tanévtől 12 diák lel itt otthonra. Hozzátette, ötlet szintjén felmerült, hogy a későbbiekben a református egyház épületeinek egyikében működhetne.
– jelentette ki a pedagógus, aki szerint bár diákjaik egyelőre nem nagyon igénylik a kollégiumi ellátást, ez a későbbiekben fontos lehet. „Azért, hogy fogadni tudjunk szórványvidékekről olyan gyermekeket, akik egyébként nem jönnének hozzánk, vagy nem tanulnának magyarul. Ezt mindenképp szociális programmal egybekötve működne" – részletezte.
Mint mondta, Nagybánya környékén vannak szórványtelepülések, ahol – akárcsak Csángóföldön –, fakultatív rendszerben zajlik a magyar oktatás: román tagozatra járnak a gyerekek, néhány magyar órájuk van hetente. „Ezeket a gyerekeket kellene behozni magyar tagozatra, és ehhez feltétlenül fontos a bentlakás" – hangsúlyozta Váradi.
Fotó: Váradi Izabella Facebook-oldala
Ezzel ugyanakkor egy másik, egyre általánosabb jelenséget is orvosolni akarnak, miszerint egyes szülők Nagybánya helyett Kolozsvár és Szatmárnémeti jó nevű iskoláiba íratják nyolcadikos gyerekeiket. „Ez egy jelenség, ezt is érdemes volna megelőzni azzal, hogy bentlakást biztosítunk” – érvelt az igazgató, aki szerint a velük egy udvarban lévő román iskolában most is van bentlakási lehetőség, azonban nincsenek pedagógusok, akik foglalkoznának a gyerekekkel.
Mert másként találták ki az önálló magyar iskolát: hogy egy elit elméleti líceum lesz többnyire nagybányai diákok részére. Ebből a kényelmi megoldásból ki kell mozdulnunk, és belátni, hogy Nagybánya önmagában már nem tart fenn egy líceumot, és csak bányai diákokkal nem tudjuk biztosítani a szakok diverzitását" – utalt a jövő kihívásaira Váradi Izabella, aki szerint fel kell vállalni szociális programokat is, különben nem lesznek diákjaik.
Nagybánya önálló magyar iskolája, a Németh László Elméleti Líceum 1998-ben indult be három különböző tanintézetben működő magyar tagozat összevonásával, 2014-ig 5–12. osztállyal működött. A református egyház öt éve ajálotta fel ingyenes használatra az eredetileg is iskolának épült Híd utcai ingatlant, melynek most fejeződött be a felújítása.
A hétfőn 17 órakor kezdődő iskolaavatón Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Kelemen Hunor RMDSZ-elnök mond köszöntőbeszédet. „Mindannyiunk nagy álma teljesül azzal, hogy a Németh László Elméleti Líceum óvodásai és kisiskolásai az óvárosba, a helyi magyarságot megillető méltó helyre, elődeink iskolaépületébe költöznek” – áll a meghívóban. Nagybányán a magyarság a lakosság 10 százalékát teszi ki, a 2011-es népszavazáson 12606 személy vallotta magát magyar nemzetiségűnek.
Szombaton is több mint 130-an dolgoznak a parajdi sóbányánál a hét eleje tartó vízszivárgások megállításán.
Aki földúlta dédapáink sírjait, aki támadja a székely és a magyar zászlót, az anyanyelvhasználatot, iskoláinkat, az nem a mi emberünk – jelentette ki az RMDSZ elnöke szombaton, a szélsőségesen nacionalista George Simion államfőjelöltre utalva.
A konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. A pápaválasztásról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok beszélt a Krónikának.
Országos premierként jóváhagyta a környezetvédelmi minisztérium 2000 hektárnyi erdőterület parkerdővé alakítását Brassó környékén.
A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.
Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.
Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.
Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.
A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.
Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.
szóljon hozzá!