hiszen szerves részét képezték a környék kultúrájának, számos művész, iparos, kultúrember volt köztük” – mutatott rá az egyesület vezetője.

A portrégyűjteményben látható személyek közt vannak gyerekek is: például az 1930-ban a Máramaros megyei Domokoson született született Markovits Herman, aki 1944-ben hunyt el az az auschwitz-birkenaui táborban. A gyűjteményben nők, egész családok és férfiak képei is szerepelnek. Például az 1894-ben Nagybányán született Schlesinger Ignácé, aki szintén Auschwitzban vesztette életét, de olyanok portréja is szerepel, akik nem hunytak el a deportálás következtében. Ilyen például

Ackermann Béla családja ismert volt Nagybányán, az apja kárpitosként dolgozott. 1944-ben deportálták a család nagy részét, Béla kényszermunkás különítményben volt a fronton, amikor kiszabadult, Izraelbe emigrált. A gyűjteményben olyan személy portréja is szerepel, akinek a sorsát nem lehet tudni: Laksz Adolf Nagybánya környékéről származó állatkereskedő volt. A képek egyikén a Berkovits család három tagja szerepel: mindhármukat Auschwitzben gyilkolták meg. Szintén látható a Szomszédaim, a zsidók gyűjteményben a Freida (Frida) nevű nő képe, aki 1919-ben született Nagybányán. A háború kitörése előtt Dávid volt a férje. 1944 májusában a magyar hatóságok és a nácik mindkettejüket Auschwitzba deportálták, és nem sokkal azután, hogy megérkeztek, megölték őket.

Iskolákban is ismertetik a projektet

„A Szomszédaim, a zsidók című kiállítást más városokba is szeretnénk elvinni, Magyarországra is. Fontosnak tartom, hogy életben tartsuk a máramarosi zsidóság emlékezetét. Másik kiállításunk a Győztünk című, amely jelenleg Máramarosszigeten látható, de elvisszük Nagybányára is:

ez esetben a nagybányai polgármesteri hivatal, valamint szponzorok támogatták a rendezvényeket. „A kiállításainkkal, honlapunkkal, Facebook-posztjainkkal – amelyekben szintén bemutatjuk a zsidó személyek portréját és élettörténetét – el szeretnénk jutni a diáksághoz, beszélni arról, hogy mi történt a második világháború idején, amikor még a lakosság 15-20 százalékát tették ki, de hangsúlyosan arról: mi mindennel járult hozzá a zsidóság a környék kultúrájához, gazdasági és társadalmi életéhez, nagyon fontos részét képezték a helyi közösségnek sok tekintetben” – fejtette ki Cotos Robert.

„Figyelmesen követik a diákok az általunk bemutatott anyagot és információkat, a visszajelzések pozitívak: a pedagógusok elmondják, hogy visszavárnak bennünket az iskolákba. Máramarosnak nagy a zsidó hagyatéka, úgyhogy mindig van, amiről beszélni.

„Az egyesület projektjeit elvisszük környékbeli iskolákba is, pont azért, hogy próbáljuk csitítani az antiszemitizmust, ami sajnos nem szűnt meg, mai napig létezik, és egy-kettőre felüti a fejét” – mondta az egyesület vezetője. Arra is kitért, hogy

– ezt a tárlatot nemcsak a Nagybányai Művészeti Múzeumban, de Nagyváradon és Kolozsváron is megismerhette a közönség, és remélhetőleg elviszik Magyarországra is.

Egy példa: Bárdfalva, ahonnan teljesen eltűnt a zsidóság

Amint az egyesület közleménye a feljegyzések alapján összegzi, a Máramaros megyei Bárdfalván 1735-ben már élt egy zsidó család, amelynek hat gyermeke volt.

1941-ben a helységben élő összes zsidó a jiddist jelölte meg anyanyelvének. A legtöbb zsidó földműves vagy kiskereskedő volt, mindannyian szigeti vagy vizsnicai haszid zsidók. 1941 nyarán a magyar hatóságok mintegy hat családot hontalanná nyilvánítottak, és Galíciába deportálták őket. 1941 telén 50 zsidó férfit mozgósítottak a magyar hadsereg kényszermunka-osztályaira, és a keleti frontra küldték őket, a legtöbben ott haltak meg. A bárdfalvi zsidókat 1944-ben gettóba zárta a magyar csendőrség és a német hadsereg. A bárdfalvi és további 19 helységből származó zsidók, mintegy 3000 fő egy hónapig maradtak itt, verték és kínozták őket. 1944. május 17-én mindannyiukat Máramarosszigetre hurcolták, másnap pedig Auschwitz-Birkenauba deportálták őket.

A háború után mintegy 100 zsidó tért vissza a faluba, de fokozatosan kivándoroltak, és ma már nem él zsidó Bárdfalván.