Szolidaritás az izraeli helyzettel, emlékezés Schwartz Róbert hitközségi elnökre: gazdag kínálat a Kolozsvári Zsidó Napokon

Idén is számos koncertet hallgathat meg a Kolozsvári Zsidó Napok közönsége •  Fotó: Kolozsvári Zsidó Napok

Idén is számos koncertet hallgathat meg a Kolozsvári Zsidó Napok közönsége

Fotó: Kolozsvári Zsidó Napok

Határtalan kultúra, határtalan szolidaritás – ez a mottója a csütörtökön kezdődő 8. Kolozsvári Zsidó Napoknak. A rendezvénysorozatról Deák Andrea főszervezőt kérdeztük, aki elmondta, az idei program hangsúlyosan utal az Izraelben kialakult helyzet iránti szolidaritásra, ugyanakkor – ahogyan az a korábbi tervekben is szerepelt – az idén tavasszal elhunyt Schwartz Róbert kolozsvári hitközségi elnökre emlékezik és emlékeztet. Az október 26. és 29. között zajló Kolozsvári Zsidó Napok több helyszínen kínál ingyenes, nívós kulturális programot az érdeklődőknek.

Kiss Judit

2023. október 22., 11:432023. október 22., 11:43

Az Izraelben kialakult helyzet iránti szolidaritásra, valamint az idén elhunyt Schwartz Róbert kolozsvári hitközségi elnökre való emlékezésre összpontosít az immár 8. alkalommal megszervezett Kolozsvári Zsidó Napok. Az október 26. és 29. között zajló kulturális eseménysorozat főszervezője, Deák Andrea érdeklődésünkre elmondta, idén szomorú aktualitást ad a zsidó napoknak az Izraelben kialakult háborús helyzet, így a rendezvénnyel együttérzésüket fejezik ki a háborús helyzet áldozatai, elszenvedői iránt. Különleges koncertekkel, irodalmi és helytörténeti programokkal, filmvetítéssel is várják az érdeklődőket több helyszínen. A programokon a részvétel ingyenes.

Schwartz Róbert (1944-2023) kolozsvári hitközségi elnökre is emlékeznek a csütörtökön kezdődő eseménysorozat keretében •  Fotó: Facebook Galéria

Schwartz Róbert (1944-2023) kolozsvári hitközségi elnökre is emlékeznek a csütörtökön kezdődő eseménysorozat keretében

Fotó: Facebook

Deák Andrea úgy fogalmazott, idén szomorúan aktuális a rendezvény, ugyanakkor mégis az életre hangtoló programmal készülnek a zsidó napokra.

Séta Schwartz Róbert hitközségi elnök emlékére

„A rendezvény nyitókoncertjén, amelyet október 26-án, csütörtökön este 7 órától tartunk a belvárosi unitárius templomban, szolidaritásunkat fejezzük ki. Az elhangzó dalokkal hangsúlyosan utalunk majd a kialakult izraeli helyzetre, de a többi programponttal is” – emelte ki Deák Andrea.

A rendezvénysorozat ünnepélyes megnyitóját október 26-án, csütörtökön este 7 órakor tartják a Belvárosi unitárius templomban, ahol Grezsa Csaba, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának főkonzulja és Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője köszönti a résztvevőket. Az ünnepélyes köszöntő után következik a Zsidó klasszikusok, klasszikus zsidók című koncert a Voice & Brass zenekar és Nógrádi Gergely főkántor közreműködésével.

Deák Andrea kifejtette, eredetileg úgy készültek a programmal, hogy az idén tavasszal elhunyt Schwartz Róbert kolozsvári hitközségi elnök emlékének szentelik a programot, és ez marad is, viszont a mostani szomorú aktualitást is beillesztik a programba.

Az ungvári születésű Örmény József,  Ukrajna egyik legnevesebb zongoraművésze is fellép a kincses városban •  Fotó: Kolozsvári Zsidó Napok Galéria

Az ungvári születésű Örmény József, Ukrajna egyik legnevesebb zongoraművésze is fellép a kincses városban

Fotó: Kolozsvári Zsidó Napok

A rendezvény több helyszínen zajlik: az unitárius templomban, az evangélikus templomban, a Kolozsvári Magyar Főkonzulátus rendezvénytermében, valamint a Bulgakov kávéházban, és új helyszínként kapcsolódik be a Kolozsvári Magyar Opera Bánffy Miklós stúdiója, így a város szívében található új tér is várja a közönséget.

A főszervező kiemelte, hogy szabadtéri programmal is készülnek: a sétát Schwartz Róbert, valamint az elmúlt pár évben elhunyt kolozsvári zsidó hittestvérek emlékének szentelik.

Október 29-én, vasárnap 10 órakor kezdődik a séta Schwartz Róbert (1944-2023) emlékére, Sipos Dávid idegenvezetővel sétálnak az érdeklődők az új neológ zsidó temetőben.

Egyes programpontok az ukrajnai helyzetre is reflektálnak

Deák Andrea arra is kitért, hogy az ukrajnai háborús helyzetre is igyekeznek reflektálni a programmal, a „határtalan kultúra” mottót „határtalan szolidaritás” mottóval ötvözik. „Elhívtunk egy lembergi zongoraművészt, Örmény József Dalok szárnyán Lembergből Kolozsvárra címmel fog koncertezni.

Idézet
Az ungvári születésű Örmény József Ukrajna egyik legnevesebb zongoraművésze, aki nyitottan, könnyedén és fesztelenül közelít minden zenei műfajhoz, a művészt első alkalommal hallhatja a kolozsvári közönség: ukrán-zsidó szerzők műveit is játssza majd”

– emelte ki Deák Andrea. Hozzátette, szintén az ukrajnai helyzetre utal majd az a programpontjuk, amelynek keretében bemutatják a beregszászi zsinagóga tervezett felújításáról készült filmet, sok zenével.

A film a kárpátaljai település zsidóságának és egykori nagyzsinagógájuknak történetét mutatja be

elsősorban interjúkra támaszkodva sok zenével, képpel és animációval. A történeti áttekintést követően a zsinagóga 21. századi igényeket kiszolgáló városi kulturális központtá való átalakításának terveit kárpátaljai és magyarországi szakemberek ismertetik. Az Ungvár21 televízió 50 perces dokumentumfilmje bemutatja, hogyan bontják ki az 1960-as években a zsinagógára ráépített betonszarkofágból az épületet és alakítják át egy multifunkcionális kulturális központtá.

Szombaton Lugosi Viktória Akit itt felejtettek című regényének élőzenével gazdagított könyvbemutatójára várják az érdeklődőket a Bulgakov kávéházba. Lugosi Viktóriát – akinek a könyvét a megbocsátás regényeként is felfoghatjuk – ezen az estén Visky András író kérdezi, zongorán közreműködik Szép András.

Lugosi Viktóriának az Akit itt felejtettek című regényét is bemutatják Kolozsváron: a regény a második világháború után történt, ezidáig fel nem dolgozott eseményekről szól •  Fotó: Kolozsvári Zsidó Napok Galéria

Lugosi Viktóriának az Akit itt felejtettek című regényét is bemutatják Kolozsváron: a regény a második világháború után történt, ezidáig fel nem dolgozott eseményekről szól

Fotó: Kolozsvári Zsidó Napok

A regény történelmi tárgyú,

felidézi azt a vallásos gyerekfalut a magyarországi Deszken, ahova a második világháború után vitték az árva és félárva zsidó gyereket, hogy testileg feltáplálják, lelkileg meggyógyítsák, majd továbbküldjék őket,

hogy „járuljanak hozzá Izrael államának megalapításához, és váljanak hasznos polgáraivá.” A mindezidáig fel nem dolgozott eseményeket a szerző sodró lendületű történetben meséli el.

Akit Ady tett dalszerzővé

A Bánffy Miklós Operastúdióban szintén szombaton a Félbemaradt óriás – Potrévázlat Reinitz Béláról című estre várják a nagyérdeműt: Laczkó Vass Róbert színművész és Szép András zongoraművész-zeneszerző előadására. „Reinitz Bélát Ady tette dalszerzővé: az ő verseire írt, félig szavalt, félig énekelt melodramatikus, szinte rögtönzött dalaival, saját szuggesztív előadásában sokak fülét nyitotta meg Ady számára, akik olvasva „nem értették” – írta Kodály Zoltán.

A Félbemaradt óriás – Potrévázlat Reinitz Béláról című estre várják a kolozsvári Zsidó napok közönségét, fellép Laczkó Vass Róbert színművész és Szép András zongoraművész-zeneszerző •  Fotó: Kolozsvári Zsidó Napok Galéria

A Félbemaradt óriás – Potrévázlat Reinitz Béláról című estre várják a kolozsvári Zsidó napok közönségét, fellép Laczkó Vass Róbert színművész és Szép András zongoraművész-zeneszerző

Fotó: Kolozsvári Zsidó Napok

A szóban forgó muzsikus Reinitz Béla, foglalkozása szerint jogász, akinek a huszadik század első évtizedeiben egyik napról a másikra lettek népszerűvé Ady-dalai.

Barátai, tisztelői közt megtaláljuk Jászai Mari színésznőt vagy a mecénás Hatvany Lajost, de az ifjú Bartók Bélát és Kodályt is.

Reinitz is szerepet játszott abban, hogy nemcsak Adyra, de Bartókra és Kodályra is felfigyelt a magyar műértő közvélemény. Pódiumon ma már csak elvétve találkozhatunk Reinitz Béla szerzeményeivel, noha a maga idejében termékeny és népszerű kabarészerző volt. Adyt is kabarészínházakban tette népszerűvé. A Félbemaradt óriás című muzsikus-portré a teljesség igénye nélkül válogat Reinitz életművéből, aki munkássága színe-javát a magyar irodalom szolgálatába állította, és aki Tamási Áron szerint „...ott áll rekedten, egy-egy ritka mozdulattal az idők jelei felett, a gáton, a magyar fekete zongorán”. A programban helyet kapott a Tangómánia elnevezésű esemény is, Bősze Ádámmal, közreműködik Móser Ádám harmonikán.

A Kolozsvári Zsidó Napok részletes programja az esemény Facebook-oldalán található meg.

korábban írtuk

Elhunyt Schwartz Róbert, a kolozsvári zsidó hitközség elnöke
Elhunyt Schwartz Róbert, a kolozsvári zsidó hitközség elnöke

Nyolcvanadik életévében elhunyt Schwartz Róbert, a Kolozsvári Zsidó Hitközség elnöke – jelentette be kedden közösségi oldalán a hitközség.

korábban írtuk

Egyedi kulturális értékeket kínált a hiánypótló Kolozsvári Zsidó Napok
Egyedi kulturális értékeket kínált a hiánypótló Kolozsvári Zsidó Napok

Erőteljes lelki igényt elégít ki a Kolozsvári Zsidó Napok, amelynek kínálatában olyan kulturális értékek jelennek meg, amelyekkel máshol nincsen alkalma találkozni a kincses városbeli közönségnek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 09., szerda

Újra a bábok a főszereplők a kolozsvári Bánffy-palotában

A kolozsvári Puck Bábszínház tizenkilencedik alkalommal szervezi meg a Bábok Múzeuma című kiállítást a Bánffy-palotában.

Újra a bábok a főszereplők a kolozsvári Bánffy-palotában
2025. július 08., kedd

Eseménydús évadot zárt a kolozsvári színház az anyagi nehézségek ellenére

Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.

Eseménydús évadot zárt a kolozsvári színház az anyagi nehézségek ellenére
2025. július 07., hétfő

Makkai István kortárs szobrászművésznek nyílik meg az első átfogó tárlata az Erdélyi Művészeti Központban

Rézben érthető címmel nyílik kiállítás Makkai István szobrászművész alkotásaiból a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban július 11-én.

Makkai István kortárs szobrászművésznek nyílik meg az első átfogó tárlata az Erdélyi Művészeti Központban
2025. július 05., szombat

Az egyedi kézdivásárhelyi udvartereket mutatja be egy képzőművészeti kiállítás

Az Udvartér-lét című időszakos képzőművészeti tárlat fogadja a látogatókat a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében július 18-ig.

Az egyedi kézdivásárhelyi udvartereket mutatja be egy képzőművészeti kiállítás
2025. július 05., szombat

Kulturális „magyar–magyar csúcs”: anyaországi kollégájával tárgyalt az RMDSZ minisztere

Demeter András István bukaresti kulturális miniszter hivatalos látogatást tett Magyarországon, ahol anyaországi kollégájával, Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszterrel megállapodtak egy új kulturális együttműködési cselekvési tervről.

Kulturális „magyar–magyar csúcs”: anyaországi kollégájával tárgyalt az RMDSZ minisztere
2025. július 02., szerda

Főként a színészi játékra épül A mi kis városunk: évadzáró premier a kolozsvári színházban

A Kolozsvári Állami Magyar Színház az évadot Thornton Wilder A mi kis városunk című drámájának a bemutatójával zárja.

Főként a színészi játékra épül A mi kis városunk: évadzáró premier a kolozsvári színházban
2025. június 30., hétfő

Többen jártak könyvtárba, kevesebben múzeumba, moziba tavaly

Elkészült 2024 kultúrmérlege, mely szerint 2024-ben nőtt a könyvtárba járok száma, ezzel szemben a mozik, múzeumok és nyilvános gyűjtemények látogatottsága csökkent – derül ki az Országos Statisztikai Intézet hétfőn közzétett adataiból.

Többen jártak könyvtárba, kevesebben múzeumba, moziba tavaly
2025. június 30., hétfő

Bach, Händel és Scarlatti alkotásai csendülnek fel Kolozsváron

Újabb évfordulós koncerttel készül ünnepelni a kincses városi Schola Cantorum Transsylvaniensis kamarakórus.

Bach, Händel és Scarlatti alkotásai csendülnek fel Kolozsváron
2025. június 30., hétfő

Erdélyi sikerek a Kisvárdai Fesztiválon: a kolozsvári és sepsiszentgyörgyi társulat is díjjal tér haza

A Kolozsvári Állami Magyar Színház a legjobb előadás, míg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház produkciója a legjobb rendezés díját kapta meg a június 20-28 között megrendezett Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválján.

Erdélyi sikerek a Kisvárdai Fesztiválon: a kolozsvári és sepsiszentgyörgyi társulat is díjjal tér haza
2025. június 29., vasárnap

Otthonról, házasságról, írásról és egymásról: Szabó T. Anna és Dragomán György a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten

Gyerekként ugyanazokat a könyveket olvasták, és ugyanazokra az ételekre vágytak – ismeretlen curryk illatát keresték a lapokon, anélkül, hogy tudták volna, milyen az ízük.

Otthonról, házasságról, írásról és egymásról: Szabó T. Anna és Dragomán György a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten