A versenyben alulmaradt vállalatok óvásai miatt közel négy éve késnek a pályaszakasz kivitelezési munkálatai
Az olasz Itinera Spa, és a román Retter Projectmanagement Srl. cégekből álló konzorcium építheti az A3-as, észak-erdélyi autópálya Marosvásárhely melletti szakaszát és a vásárhelyi bekötőutat – közölte pénteken a honlapján a romániai közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR).
2018. november 16., 19:152018. november 16., 19:15
A társaság 2015 januárja óta immár a harmadik győztes konzorciumot hirdeti ki a Nyárádtő (Ungheni) és Marosvásárhely közötti 4,5 kilométeres pályaszakasz, valamint a 4,7 kilométeres marosvásárhelyi bekötőút megépítésére. A csaknem négy évvel ezelőtti pályázatot megnyerő román cégcsoport azt követően bontott szerződést, hogy az aláírás után több mint egy éven át a román hatóságok nem adták át számára a munkaterületet.
Az útszakasz megépítésére kiírt pályázat győzteseként tavaly szeptemberben az osztrák Strabag társaságot hirdette ki a CNAIR, de a versenyben alul maradt cégek megóvták az eljárást.
Az első győztes még áfa nélkül 179,78 millió lejért, a második 192,06 millió lejért, a harmadik pedig 209,98 millió lejért vállalta a munka elvégzését. A kivitelezőnek 18 hónap áll rendelkezésére a munkálatok elvégzésére. Szerződést azonban csak akkor írnak alá vele, ha a következő tíz napban nem óvják meg az alulmaradt cégek a versenytárgyalást.
A Brassó és Bors között tervezett 415 kilométer hosszú észak-erdélyi autópálya megépítésére 2003-ban írt alá megállapodást a román kormány az amerikai Bechtel társasággal, de miután csak 52 kilométer épült meg a pályából, 2013-ban a felek közös megegyezéssel felbontották a szerződést. A román hatóságok ezt követően az Európai Unió pénzforrásainak a felhasználásával hirdettek pályázatokat a pálya egyes szakaszainak a megépítésére.
Elkészült a Nyárádtő és Radnót (Iernut) közötti 14 kilométeres szakasz is, de korábbi sajtóhírek szerint ez nem lesz használatba vehető, míg további szakaszok is meg nem épülnek.
Az észak-erdélyi autópályának a magyar-román határhoz legközelebb eső 33,9 kilométeres szakasza befejezésére kiírt pályázat győzteseként október elején egy szlovák-román konzorciumot hirdettek ki, de az eljárást az alulmaradt felek megóvták, és jelenleg az óvások elbírálása zajlik.
Jelentős, akár 20–30 százalékos visszaesés lehet idén a romániai idegenforgalomban a közalkalmazottaknak nyújtott üdülési csekkek körüli módosulások, illetve az áfa megemelése miatt – kongatták meg a vészharangot a turizmusban érdekelt vállalkozók.
Nagy nyomás nehezedik az új otthonban gondolkodókra, hiszen a deficitcsökkentés miatt augusztus elsejétől megszűnik a kedvezményes áfakulcs, és 21 százalékosra emelkedik az új építésű lakások értékesítésekor felszámolt általános forgalmi adó.
A román vízügyi igazgatóság (ANAR) átszervezése veszélyezteti a vízgazdálkodási infrastruktúrát és pusztító hatása lesz az alkalmazottakra és családjaikra – közölte egy nyílt levélben az intézmény szakszervezete (SMAR).
A hosszas csődeljárás után a bíróság döntött az első román fapados légitársaság, a Blue Air felszámolásáról – írta a Profit.ro a csődbiztos közleménye alapján.
Az Európai Bizottság a következő pénzügyi ciklusban gyökeresen átalakítaná a területalapú mezőgazdasági támogatások rendszerét, amelynek legnagyobb vesztesei a kelet-európai gazdák lennének. Ez ellen gyűjtenek aláírásokat a romániai gazdaszervezetek is.
Májusban áprilishoz képest 139 lejjel, azaz 2,5 százalékkal 5508 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A májusi 5,45 százalékról júniusban 5,7 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A Moody's szerint a kormány első deficitcsökkentő csomagja fontos lépés a költségvetési egyensúly megteremtéshez, ám a felvállalt céloktól való bármilyen eltérés Románia leminősítéséhez vezethet.
Akár ötszörösére is megemelték egyes állami cégek vezetőinek a juttatásait az elmúlt hónapokban, miközben a kormány a takarékossági intézkedéseken dolgozott – közölte Radu Miruță gazdasági miniszter.
A bruttó hazai termék (GDP) az idei első negyedévben az előző negyedévhez képest stagnált, 2024 első negyedévéhez képest pedig 0,3 százalékkal nőtt – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) csütörtökön közzétett előzetes adataiból.
szóljon hozzá!