Októberben beindulhat a szatmári hulladéktározó

A Szatmár Megyei Tanács újra módosította annak a regionális hulladékfeldolgozónak a tervét, amelyet a Szatmár megyei Szamosdob község határában hoznak létre. A megyei önkormányzat tegnapi ülésén elnapolta azt a határozattervezetet, amelynek értelmében az eredeti, 2007-ben jóváhagyott gépsor helyett modernebbet szerelnének be a szemetet feldolgozó üzemcsarnokba.

Végh Balázs

2010. július 13., 10:422010. július 13., 10:42

Sorin Stănescu, a tározó építési munkálatait felügyelő szaktanácsadó cég mérnöke szerint az egykor jóváhagyott gépeket már nem gyártják, és körülményes lenne a beszerzésük. A képviselő-testület később kíván dönteni a kérdésben, mérlegelni szeretné a helyzetet, ugyanis a régi berendezés 40 ezer euróval olcsóbb lenne, ám ha ezt választják, később üzemelhetnék be a feldolgozót.

Csehi Árpád Szabolcs megyei tanácselnök az ülést követően lapunknak elmondta, a tervek szerint a szamosdobi tározóban egy köbméter szemét feldolgozása 18 lejbe kerülne, tehát olcsóbb a régi technika szerinti 20-szal szemben. „A munkálatok jól haladnak, a kerítés hamarosan kész lesz, az utat építik, és az első feldolgozósejt is ki van már ásva. Ez egy futballpálya nagyságú és alakú gödör, amelynek alját speciális fóliával szigetelik. Az alján szennyvízelvezető rendszer lesz. Ennek 5 kilométeres csővezetékéből 1,5-öt már leraktak” – vázolta az építkezés jelenlegi helyzetét a tanácselnök. Csehi szerint az esős időjárás nehezíti a földmunkálatokat, ezért több nap kieséssel is kell számolniuk.

A szatmáriak számításai szerint az első autó szemetet október elsején ürítik majd az európai normák szerint megépítendő hulladékfeldolgozóba, amelyhez szennyvíztisztító állomást is csatolnak.

A megyei önkormányzat által közzétett tervek szerint a szemetet 4 kisebb és 2 nagyobb megyei szemétbegyűjtő szolgáltatja majd, és a 20 hektáros területen kialakított létesítmény várhatóan 20 évig tudja majd kiszolgálni a partiumi megye lakosságát.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 17., kedd

Új szakokkal is várja a Babeș–Bolyai Tudományegyetem a felvételizőket

A Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) a 2025–2026-os tanévre 5598 tandíjmentes helyet hirdet meg az alapképzésre felvételizőknek, emellett több, mint 10 000 tandíjköteles hely áll az érdeklődők rendelkezésére.

Új szakokkal is várja a Babeș–Bolyai Tudományegyetem a felvételizőket
2025. június 17., kedd

Több erdélyi megyében is viharosra fordul az időjárás

Viharokra figyelmeztet kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Több erdélyi megyében is viharosra fordul az időjárás
2025. június 17., kedd

Parajdi sóbánya: nincs közvetlen omlásveszély, de gondot okoz a lakosság vízellátása

Az országos vízügyi igazgatóság katasztrófavédelmi főosztályának igazgatója a hétfő esti parlamenti meghallgatásakor kijelentette, hogy a parajdi sóbányánál nincs azonnali omlásveszély, viszont a lakosság vízellátásának szempontjából nehéz a helyzet.

Parajdi sóbánya: nincs közvetlen omlásveszély, de gondot okoz a lakosság vízellátása
2025. június 17., kedd

Két hónapig ingyen kölcsönözhetők a kerékpármegosztó rendszer biciklijei a partiumi megyeszékhelyen

A kedvezménnyel az aradi önkormányzatnak az a célja, hogy minél szélesebb körben népszerűsítse a közösségi biciklikölcsönzést és az alternatív közlekedési eszközöket.

Két hónapig ingyen kölcsönözhetők a kerékpármegosztó rendszer biciklijei a partiumi megyeszékhelyen
2025. június 16., hétfő

Csökken a Korond-patak sótartalma, de Dicsőszentmártonban ismét leáll a vízmű

Csökken a Korond-patak sótartalma – közölte Luci Ervin román vízügyi igazgató. Ez annak köszönhető, hogy kiszivattyúzzák a vizet a parajdi sóbánya omladozó régi részlege fölött, és csak a veszélyeztetett terület alatt engedik vissza a mederbe.

Csökken a Korond-patak sótartalma, de Dicsőszentmártonban ismét leáll a vízmű
2025. június 16., hétfő

Gondolkodást igényeltek, nem bemagolt válaszokat – pedagógus értékelte a magyar érettségi tételeket

A 2025-ös romániai magyar nyelv és irodalom érettségi vizsga tételsora jól strukturált, követelmény-alapú volt, ugyanakkor méltó kihívás elé állította azokat a diákokat, akik valóban elmélyültek az irodalomban.

Gondolkodást igényeltek, nem bemagolt válaszokat – pedagógus értékelte a magyar érettségi tételeket
2025. június 16., hétfő

Harminc éve nyílt meg a Tornya–Battonya határátkelőhely

Kerékpártúrával egybekötött ünnepség keretében emlékeztek meg a pécskai és battonyai önkormányzatok, illetve a román és magyar határvédelmi szervek arról, hogy harminc éve nyitották meg a Tornya–Battonya határátkelőhelyet.

Harminc éve nyílt meg a Tornya–Battonya határátkelőhely
2025. június 16., hétfő

Sok részeg sofőr bukott le Bihar megyében

Megyeszerte szondáztattak a rendőrök Bihar megyében: akadt olyan sofőr, akit súlyosan részeg állapotban kellett a kocsiból kiszállítani, mások reggeli pálinkázás után ültek volánhoz.

Sok részeg sofőr bukott le Bihar megyében
2025. június 16., hétfő

Itatásra és öntözésre sem ajánlják a megnövekedett sótartalmú Maros vizét a folyó Arad megyei szakaszán

Megemelkedett a Maros sótartalma a folyó Arad megyei szakaszán, ezért a helyi vízügyi igazgatóság figyelmeztette a mezőgazdaságban dolgozókat, hogy sem itatásra, sem öntözésre nem javallott a vize.

Itatásra és öntözésre sem ajánlják a megnövekedett sótartalmú Maros vizét a folyó Arad megyei szakaszán
2025. június 16., hétfő

Forró napokkal indul a hét, de hamarosan picit enyhül a hőség

Továbbra is meleg lesz az idő az ország legnagyobb részén a következő időszakban, csapadékra inkább június 18-a körül és 25-e után lehet számítani – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Forró napokkal indul a hét, de hamarosan picit enyhül a hőség