Nincs kompromisszum a MOGYE ügyében – eredménytelenül végződtek az egyetem és a magyar tagozat vezetése közti tárgyalások

Nincs kompromisszum a MOGYE ügyében – eredménytelenül végződtek az egyetem és a magyar tagozat vezetése közti tárgyalások

A MOGYTTE-n pénteken kezdődtek spontán diáktüntetések amiatt, hogy az egyetem nem ismerte el a magyar diákok vizsgaeredményeit

Fotó: Forrás: MMDSZ

Eredménytelenül végződtek a Marosvásárhelyi Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány- és Technológai Egyetem (MOGYTTE) vezetése és a magyar tagozat képviselői között folytatott hétfő esti tárgyalások. Az estébe nyúló négyórás megbeszélésen csak a tárgyalások folytatásáról tudtak megállapodni.

MTI

2019. január 29., 11:182019. január 29., 11:18

2019. január 30., 12:322019. január 30., 12:32

A Maros megyei prefektusi hivatalban tartott megbeszélésen részt vett Mircea Dușa prefektus, valamint Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke, és a szövetség egy-egy marosvásárhelyi szenátora és képviselője is.

A felek a tárgyalások után a magyar közmédiának elmondták,

csak a magyar tagozat diákjainak az egyelőre el nem ismert vizsgáiról tárgyaltak.

Az egyetemen belüli önálló magyar struktúrák létrehozásáig nem jutottak el.

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint egyetértettek abban, hogy a diákoknak nem szabad kárt szenvedniük a magyar tagozat és a román vezetés vitája miatt.

A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) és a Petru Maior Egyetem tavalyi egyesülésével létrejött MOGYTTE-n pénteken kezdődtek spontán diáktüntetések amiatt, hogy az egyetem nem ismerte el a magyar diákok vizsgaeredményeit, mert a magyar tanárok nem az egységes vizsgarend szerint vizsgáztattak.

Az egyetemen a most zajló vizsgaidőszaktól vezették be, hogy azonos tételek és pontozás alapján kell az egyetem román, magyar és angol tagozatán is megtartani a vizsgákat.

korábban írtuk

A magyar karért tüntetnek az orvosi egyetemen
A magyar karért tüntetnek az orvosi egyetemen

A pénteki után hétfőn délután ismét több száz diák tiltakozott a Marosvásárhelyi Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány- és Technológiai Egyetemen. Ezúttal a magyar karért tüntetnek, amiről egyeztetések kezdődtek a Maros Megyei Prefektúrán.

A magyar oktatók mintegy 90 százaléka december végén aláírásával nyomatékosította, hogy nem fogadja el ezt a vizsgáztatási módot, és hasonló nehézségi fokban, hasonló stílusban, hasonló pontozás szerint, de önállóan megalkotott tételek alapján kéri számon a tananyagot. A tanárok az egységes vizsgarendszert megalázónak tartották, de a többi között azt is problémásnak látták, hogy kötelezi a közös bibliográfia használatát, és kizárja az oktatásból a román nyelven nem elérhető magyar nyelvű szakkönyveket.

Leonard Azamfirei rektor a tárgyalások után elmondta: azt a kompromisszumos javaslatot tették a magyar oktatóknak, hogy az egyetem elismeri az eddigi vizsgák eredményeit, ha a továbbiakban az egyetemi chartában is rögzített egységes vizsgatételek alapján tartják a vizsgákat. Ezt azonban a magyar tagozat képviselői elutasították.

Szabó Béla professzor, a magyar tagozat vezetője a tárgyalások után elmondta: nem kaptak ugyan ígéretet arra, hogy a vizsgajegyeket elismeri az egyetem vezetése, de meggyőződése, hogy a diákok nem fognak kárt szenvedni. „Elképzelhető, hogy mi fegyelmit kapunk. (...) Együtt élünk ezzel hét-nyolc éve. (.) Minden oktató elmegy a saját kérdéseivel és levizsgáztatja a diákokat. Ha a dékáni hivatal nem akarja ezeket a jegyeket bevezetni a katalógusba, mi le fogjuk adni a vizsgaeredményeket lepecsételt borítékban, iktatószámmal, és aztán ők magyarázzák meg a diákoknak, hogy miért nem jó ez így. Lépéskényszerben van az egyetem vezetése is, mert a szesszió végén nehéz elmagyarázni a külvilágnak, a minisztériumnak, hogy nincs lezárva a diákok helyzete. Ezért vagyok én nyugodt. Azt nem lehet bevállalni, hogy egy egész tagozat nem megy át a vizsgán. Ezt el kell magyarázni máshol is” – mondta a tagozatvezető.

Kelemen Hunor a tanárokkal szembeni bizalmatlanság jeleként értelmezte, hogy az egyetem vezetése nem engedi meg a professzoroknak, hogy úgy tanítsanak és úgy vizsgáztassanak, ahogy jónak látják. „Ezt a bizalmatlanságot fel kell oldani” – jelentette ki. Hozzátette:

a felek megegyeztek, hogy a vizsgaidőszak után folytatódnak a tárgyalások, amelyeknek immár az önálló magyar kar kérdését is rendezniük kell.

Az RMDSZ-elnök szerint nincsen olyan érv, amivel meg lehetne magyarázni, hogy az egyetemen működhet angol nyelvű kar, és nem működhet magyar nyelvű kar. Arra utalt, hogy az önálló magyar oktatási struktúrák létrehozását évek óta következetesen elutasító egyetemi vezetés január közepén angol nyelvű kar létrehozásáról döntött.

A MOGYE-n 2011-ben alakult ki éles konfliktus az állami egyetem román vezetése és magyar tagozata között amiatt, hogy az egyetem vezetése az intézményi autonómiára hivatkozva nem léptette életbe az új oktatási törvény magyar szempontból fontos előírásait. A magyar tagozat tavaly szeptemberben arról döntött, hogy

a magyar vezetők mindaddig nem töltik be tisztségeiket, amíg nem születik a magyar nyelvű oktatás jövőjét hosszú távon biztosító, megnyugtató döntés.

Távolmaradásukkal az ellen tiltakoztak, hogy álláspontjukat rendszeresen figyelmen kívül hagyta az egyetem vezetése.

A MOGYE román királyi rendelettel kizárólag magyar tannyelvű intézményként alakult 1945-ben. Az intézményben a kommunista pártvezetés szóbeli utasítására vezették be 1962-ben a román nyelvű oktatást is, amely fokozatosan háttérbe szorította a magyar orvosképzést. Az elmúlt években az egyetem vezető testületei a román oktatók kétharmados többségével működtek, és a magyar tagozat elsorvasztására törekedtek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. március 10., vasárnap

Potápi a székely szabadság napján: az önrendelkezés igénye nem precedens nélküli vágyakozás

A székelység, akárcsak a Kárpát-medence többi magyar közössége, számíthat a magyar kormány kiállására és támogatására – közölte Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára vasárnap az MTI-vel.

Potápi a székely szabadság napján: az önrendelkezés igénye nem precedens nélküli vágyakozás
2024. március 09., szombat

Fiatalos lendülettel az erdélyi nemességért: aktívak és tettre készek a nemesi családok leszármazottai

Az erdélyi nemességet már nem egy démonizáló kép, inkább valamiféle történelmi misztikum lengi körül, az emberek érdekességként tekintenek rá.

Fiatalos lendülettel az erdélyi nemességért: aktívak és tettre készek a nemesi családok leszármazottai
2024. március 09., szombat

Átadták az első erdélyi bölcsődét, amely a román kormányprogram keretében épült

Átadták szombaton Kézdivásárhelyen az első új, korszerű és környezetbarát erdélyi bölcsődét, amelyet az RMDSZ által elindított kormányzati és európai uniós finanszírozási programból építettek.

Átadták az első erdélyi bölcsődét, amely a román kormányprogram keretében épült
2024. március 09., szombat

Tömény giccs vagy művészet? Megosztják a váradi közvéleményt a Szent László tér környékére javasolt street art alkotások

A nagyváradi Szent László tér környékére javasolt street art alkotásoktól – főként a Rimanóczy Kálmánnak emléket állító tűzfalfestménytől – lett „hangos” immár két napja a Facebook közösségi platform.

Tömény giccs vagy művészet? Megosztják a váradi közvéleményt a Szent László tér környékére javasolt street art alkotások
2024. március 08., péntek

Kiperelték a kártérítést a megaáramszünetért a nagykárolyiak a szolgáltatótól

Több mint 175 ezer lejes fájdalomdíjat ítélt meg a bíróság Nagykároly kétszáz lakosának a 2014 telén bekövetkezett háromnapos áramszünet során elszenvedett károkért.

Kiperelték a kártérítést a megaáramszünetért a nagykárolyiak a szolgáltatótól
2024. március 08., péntek

Felrobbant kerék okozott három férfi halálát követelő balesetet Szeben megyében

Három férfi meghalt egy közlekedési balesetben péntek délután a Szeben megyei Feleken (Avrig).

Felrobbant kerék okozott három férfi halálát követelő balesetet Szeben megyében
2024. március 08., péntek

Egészségvédelem a szórványban: ingyenes mellrákszűréssel ünneplik a nőnapot Bethlenszentmiklóson

Nőnap másként címmel egészségügyi tájékoztatást és ingyenes mellrákszűrést biztosít a Kis-Küküllő menti magyar közösségnek március 8–10. között a Jövőnk a Szórványban Egyesület.

Egészségvédelem a szórványban: ingyenes mellrákszűréssel ünneplik a nőnapot Bethlenszentmiklóson
2024. március 08., péntek

Szeptemberben kezdhetik építeni a több mint 130 millió eurós új kórházat Nagyváradon: aláírták a kivitelezési szerződést

Szeptemberben kezdődhetnek az új, 135 millió euróba kerülő nagyváradi járványkórház építési munkálatai, miután pénteken az önkormányzat aláírta a kivitelezési szerződést a Construcții Erbașu vezette háromtagú konzorciummal.

Szeptemberben kezdhetik építeni a több mint 130 millió eurós új kórházat Nagyváradon: aláírták a kivitelezési szerződést
2024. március 08., péntek

Három kamionban is migránsokat találtak a nagylaki határrendészek egy nap alatt

Az elmúlt nap során három kamionban is találtak migránsokat a román határrendészek a nagylaki autópálya-határátkelőnél.

Három kamionban is migránsokat találtak a nagylaki határrendészek egy nap alatt
2024. március 08., péntek

Együttműködik a BBTE és a Magyar Nemzeti Levéltár, Kolozsváron írták alá a megállapodást

Együttműködési keretegyezményt írtak alá a Magyar Nemzeti Levéltár és a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) vezetői pénteken Kolozsváron.

Együttműködik a BBTE és a Magyar Nemzeti Levéltár, Kolozsváron írták alá a megállapodást
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.

Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Cookie-kezelési tájékoztató

A Príma Press Kft. által üzemeltetett kronikaonline.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A kronikaonline.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID kronikaonline.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ kronikaonline.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, enr_cxense_throrrle.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM