Nem törődnek az átláthatósággal

Háromszék – A közigazgatást elemezte a Helsinki Bizottság. Több Kovászna megyei közigazgatási intézmény működése még mindig nem elég átlátható a közösség számára – derült ki a többhetes felmérés után. A sepsiszentgyörgyi Közösségért Egyesület 14 hazai civil szervezettel és a Helsinkiben működő Az Emberi Jogok Védelme Romániában Egyesület (APADOR-CH) irányításával négy hónapon keresztül követte, hogy mennyire átláthatók a közigazgatási intézmények.

2007. október 25., 00:002007. október 25., 00:00

Háromszéken a megyei önkormányzat mellett a sepsiszentgyörgyi, a kovásznai és az előpataki polgármesteri hivatal és a helyi tanács került górcső alá. A civil szervezet önkéntesei megvizsgálták az intézmények honlapját, hirdetőtábláját, részt vettek a gyűléseken, találkozókra, megbeszélésekre hívták az elöljárókat, valamint azt figyelték, a választott képviselők mennyire nyitottak a civil kezdeményezések iránt. Az eredmény azt mutatja, hogy a Kovászna Megyei Tanács és a városi intézmények megfelelően működnek, a községben viszont nem törődnek az átláthatósággal. Előpataknak nincs honlapja, a hirdetőtáblája „szégyenletes”, és az önkormányzat figyelmen kívül hagyja a civil kezdeményezéseket. Kovászna városának ugyanakkor felrótták, hogy nem naprakész a honlapja, és nincs jól látható helyre kifüggesztve a hirdetőtáblája. A Kovászna megyei és a sepsiszentgyörgyi önkormányzat azonban rendszeresen frissíti a honlapját, naprakész hirdetőtáblájuk van, és gyorsan, hatékonyan válaszolnak a civil kezdeményezésekre. A civil megfigyelők szerint országos szinten az aradi önkormányzat működése szolgálhat követendő példaként. A kivizsgáló csapat az ország 16 megyéjében és a fővárosban összesen 93 intézmény tevékenységét monitorizálta.

K. Zs.


Beszterce a legtisztább település

Kiválósági díjat kapott Hargita megye önkormányzata és Constantin Strujan prefektus az elmúlt héten Brassópojánán lezajlott, Kiváló Díjak a Közigazgatásban elnevezésű gálaünnepségen. A brassói polgármesteri hivatal és a www.administratie.ro internetes honlap által alapított díjak közül Nagy András, Szászrégen polgármestere a városi önkormányzat keretében kifejtett eredményes tevékenységért járó kitüntetést vihette haza. Alin Tişét, Kolozs megye prefektusát kommunikációs készségéért, Cynthia Carmen Curt alprefektust pedig eredményes tevékenységéért díjazták. Románia Legtisztább Városa címmel ugyanakkor az idén Besztercét tüntették ki. A rendezvény keretében 38 helyi és országos közigazgatásban dolgozó elöljárót, köztisztviselőt és intézményt díjaztak a portál látogatóinak szavazatai alapján.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 05., hétfő

Elsöprő győzelmet arattak a nemek a koronkai lakóparképítésről kiírt népszavazáson

A szavazók csaknem 90 százaléka elutasítja a Marosvásárhellyel szomszédos Koronka községben felmerült lakóparképítési terveket az ügyben vasárnap, a megismételt elnökválasztás első fordulójával egy időben szervezett népszavazás eredményei szerint.

Elsöprő győzelmet arattak a nemek a koronkai lakóparképítésről kiírt népszavazáson
2025. május 05., hétfő

A magyarok által is támogatott polgármestere lett Zilahnak

Florin Florian, a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltje nyerte a vasárnapi időközi polgármester-választást Zilahon.

A magyarok által is támogatott polgármestere lett Zilahnak
2025. május 05., hétfő

Helyben minden a régi: tarolt a liberális jelölt a Bihar megyei időközi választáson

Mircea Mălan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltje nyerte a Bihar Megyei Tanács elnöki tisztségéért kiírt időközi választást, melyet vasárnap, az államfőválasztással egy időben tartottak.

Helyben minden a régi: tarolt a liberális jelölt a Bihar megyei időközi választáson
2025. május 05., hétfő

Viharosra fordul az időjárás az ország nagy részén

Viharos időjárásra figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia 25 megyéjére.

Viharosra fordul az időjárás az ország nagy részén
2025. május 04., vasárnap

Megsérült turistákat kellett ellátniuk a hegyimentőknek a Székelykőn

Megsérült vasárnap egy turista a Torockó melletti Székelykő Nagyárok nevű részén, ugyanazon a túraútvonalon, ahol egy nappal korábban egy másik kiránduló sérülést szenvedett.

Megsérült turistákat kellett ellátniuk a hegyimentőknek a Székelykőn
2025. május 04., vasárnap

Őrizetbe vették az egyik temesvári szavazókör elnökét

Huszonnégy órára őrizetbe vették vasárnap reggel az egyik temesvári szavazókör elnökét, a gyanú szerint kiskorút környékezett meg szexuális együttlét céljával – közölte a Temes megyei rendőrség.

Őrizetbe vették az egyik temesvári szavazókör elnökét
2025. május 03., szombat

Soltész a Partiumban: sorsfordító, történelemfordító időket élünk

Sorsfordító, történelemfordító időket élünk Romániában, Szatmárban, a Partiumban és Erdélyben, de a Vatikánban, a Szentszéknél is – jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton Csanáloson.

Soltész a Partiumban: sorsfordító, történelemfordító időket élünk
2025. május 03., szombat

Hankó Balázs Székelyhídon: mi magyarok együvé tartozunk

Mi magyarok együvé tartozunk, itt Európa szívében, a Kárpát-medencében – jelentette ki Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter szombaton a partiumi Székelyhídon a határon átívelő, Álmosdra vezető zarándoklat kiindulópontjánál.

Hankó Balázs Székelyhídon: mi magyarok együvé tartozunk
2025. május 02., péntek

Részegen balesetező nő, autótolvaj fiatalember, a rendőrök elől menekülő drogos sofőr bukott le majáliskor Fehér megyében

,,Mozgalmas” majálisuk volt a Fehér megyei rendőröknek: több részeg sofőrt is vérmintavételre szállítottak kórházba, és volt, aki kocsilopás közben bukott le.

Részegen balesetező nő, autótolvaj fiatalember, a rendőrök elől menekülő drogos sofőr bukott le majáliskor Fehér megyében
2025. május 02., péntek

Rebarbaraünnepség keretében megnyitja kapuit a látogatók előtt a szászkézdi parasztvár

Hosszúra nyúlt felújítási munkálatok után megnyitja kapuit a látogatók előtt a szászkézdi parasztvár. A történelmi Királyföld szélén található településen május 3-ától várják a látogatókat. A hétvégén tartják továbbá a településen a hagyományoss&a

Rebarbaraünnepség keretében megnyitja kapuit a látogatók előtt a szászkézdi parasztvár