Nem volt jégből a váradi közönség: 15 ezren buliztak a várban

•  Fotó: Facebook/Szent László Napok

Fotó: Facebook/Szent László Napok

Megdöntötte eddigi rekordját a nagyváradi magyarság ünnepe, a Szent László Napok: szombaton este közel 15 ezren ünnepeltek a várban.

Pap Melinda

2017. június 25., 16:552017. június 25., 16:55

2017. június 25., 17:012017. június 25., 17:01

Akárcsak az egész királyi héten, a városalapító alakja állt a Szent László Napok hétvégi eseményeinek középpontjában is, szombaton Dr. Kőrösi Mária egyetemi tanár az uralkodó életének fontosabb eseményeiről, jelleméről, az egész Kárpát-medencében elterjedt kultuszának kialakulásáról beszélt, míg Dr. habil Pálfi György antropológus, egyetemi oktató koponyaereklyéjének vizsgálatáról értekezett, melynek során az arcrekonstrukciót is elvégezték.

•  Fotó: Facebook/Szent László Napok Galéria

Fotó: Facebook/Szent László Napok

A városalapító életének és korának ismeretéről nemcsak az azt kutató történészek, a Kárpát-medence fiataljai is számot adtak, a Szent László-vetélkedő döntőjén kilencven iskola nyolcvan csapata vett részt. A testvérváros Debrecen bemutatkozása szombaton is folytatódott, a Debreceni Hajdú Táncegyüttes vezette be a nyári színházba összegyűlt érdeklődőket a magyar puszta, a Hortobágy zene- és táncvilágába.

•  Fotó: Facebook/Szent László Napok Galéria

Fotó: Facebook/Szent László Napok

Síppal, dobbal, nádihegedűvel

A várba érkezőket egész hétvégén számos szórakoztató program, lacikonyha, borudvar várja, a fejedelmi udvarban kézművesvásáron nézelődhetnek a vásárfiát keresők. A kicsiket a mesterek bemutatói nyűgözték le, az Evilági koncertjébe kapcsolódhattak be, de bábszínház és számos gyerekprogram is csalogatta őket.

 

•  Fotó: Facebook/Szent László Napok Galéria

Fotó: Facebook/Szent László Napok

A péntek esti buli fáradalmait szombaton az örömfőzésen pihenhették ki a váradiak, akik a tíz csapat ízes főztje mellett a hungarikummá nyilvánított debreceni páros kolbászt is megízlelhették. Az étkek mellé természetesen itóka is került, a jó hangulatról mi sem árulkodott jobban, minthogy a résztvevők dalra fakadtak. A főzőversenyen tíz csapat mérte össze szakácstudományát, de az üstöket kerülgető látogatók az új ízvilág mellett receptekkel is gazdagodtak, a csíkmadarasi Gáll Tímea Kölcsönkért kovász című kosztoskönyvét vihették haza.

Hazatértek Szent László vitézei

Vasárnap László király kora elevenedett meg a fejedelmi palota udvarán, Szent László vitézei zenészek és táncosok kíséretében a belvárosban is felvonultak, síppal, dobbal, nádihegedűvel hirdetve a fenséges lakomát. A kisszínpad középkori táncoknak adott helyet, majd I. László törvénykezéséből láthattak ízelítőt a vásárban bámészkodók: megtudhattuk, szigorúsága és igazságossága mellett a király bűnbánat esetén kegyelmet is gyakorolt. Azok, akiket elijesztett a középkori törvénykezés kegyetlensége, viselet és fegyvertörténeti bemutatón vehettek részt, illetve a vitézek párviadalán szurkolhattak a rátermettebb legénynek.

•  Fotó: Facebook/Szent László Napok Galéria

Fotó: Facebook/Szent László Napok

Nemcsak helyszíne, főszereplője is volt a rendezvénysorozatnak a nagy szakértelemmel felújított vár, a múlt iránt érdeklődők magyar és román nyelvű idegenvezetéssel csodálhatták meg a fejedelmi palotában kialakított vár- és városmúzeumot, a restaurált Griffes termet, a mészrétegek alól előkerült középkori falfestményeket. A gótikus székesegyház romjai és a kőtár megtekintése során számos legendát, anekdotát is halhattak az erődítményről, a jövőbeni tervekről. A vár virtuálisan is újjáéledt, a 3D-s rekonstruálás annyi érdeklődőt vonzott, hogy sokan be sem fértek a terembe.

Vonatozás és rekordöntés

A Hollóének Hungarica Régizene Együttes vásári zenészei naphosszat dudálgattak a forró nap elől a sörsátrak hűvösébe menekülő fesztiválozóknak, szombaton este pedig a KFT izzította a hangulatot. Besenyő Pista bácsiék az ismert dalok mellett versikéikkel is megnevettették a várudvart ellepő közönséget, melynek nagysága az est csúcspontjára, Demjén Ferenc fellépésére megközelítette a rekordnak számító 15 ezret.

•  Fotó: Facebook/Szent László Napok Galéria

Fotó: Facebook/Szent László Napok

A váradi közönség nem volt jégből, a buli nem csak az első sorokban hágott tetőfokra, az udvar hátsó végébe szorultak sem voltak restek, amint felcsendültek a Mikor elindul a vonat akkordjai, maguk is szerelvénybe „szerveződtek”. A Szent László Napok ünnepi kiadása vasárnap Nagyvárad legendás együttesének, a Metropolnak a fellépésével, és az Omega együttes szintén történelmi eseménynek számító koncertjével hág tetőfokra.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe

Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe
2025. május 09., péntek

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében

Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében
2025. május 09., péntek

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban

Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban
2025. május 09., péntek

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen

A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen
2025. május 09., péntek

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban

Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban
2025. május 09., péntek

Romániai magyar egyházfők: teljes létszámban vegyünk részt az államelnök-választáson

Közös felhívást tettek közzé az államelnök-választás tárgyában a romániai magyar egyházak főpásztorai. Az egyházfők arra kérik a romániai magyar választópolgárokat, azt a jelöltet támogassák, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.

Romániai magyar egyházfők: teljes létszámban vegyünk részt az államelnök-választáson
2025. május 08., csütörtök

Vasúti munkálatok miatt dugók várhatók az egyik forgalmas dél-erdélyi útszakaszon

Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.

Vasúti munkálatok miatt dugók várhatók az egyik forgalmas dél-erdélyi útszakaszon
2025. május 08., csütörtök

Vészhelyzet: két hétig biztosan nem látogatható a parajdi sóbánya

A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt. Ez idő alatt nem látogatható a népszerű idegenforgalmi pontnak számító parajdi sóbánya.

Vészhelyzet: két hétig biztosan nem látogatható a parajdi sóbánya
2025. május 08., csütörtök

Kutyafalka támadt egy férfira és kislányára Szászfenesen

Kutyák támadtak egy férfira és hatéves kislányára a Kolozs megyei Szászfenesen. Az 52 éves férfinak sikerült megmentenie kislányát, őt azonban több harapással és sérüléssel kórházba szállították.

Kutyafalka támadt egy férfira és kislányára Szászfenesen
2025. május 08., csütörtök

Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia

Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia – közölte a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB).

Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia