Az iskolaigazgatótól függ, elvárja-e a magyar diákoktól, tanároktól, hogy részt vegyenek a román nemzeti ünnepségeken. Bár december 1. hivatalos munkaszüneti nap, így az iskolák és óvodák is zárva vannak, előtte megünneplik Románia Erdéllyel való egyesülését.
2016. november 23., 16:402016. november 23., 16:40
A maros megyei tanfelügyelőség levélben kérte az igazgatókat, közöljék, milyen műsorral készülnek. Körtesi Sándor, a Marosvásárhelyi 7-es Számú Általános Iskola vegyes tannyelvű intézmény igazgatója elmondta, a magyar diákokat nem vonják be az ünneplésbe.
„Mivel december elseje szabadnap, ezért hétfőn félórás műsorral emlékezik a román tagozat, de a magyar diákok, tanárok nincsenek bevonva” – mondta el lapunknak. László Gabriella tanítónőnek IV. osztálya van a marosvásárhelyi Romulus Guga Általános Iskolában. A pedagógus elmondta, a tanintézetben általában jó a hangulat, nincsenek feszültségek, és nincs rájuk erőltetve az ünneplés. „Ki van függesztve a tanáriban, hogy mindenkit meghívnak az ünnepi műsorra, de nem szoktunk részt venni, mert nincs időnk, örülünk, hogy a saját ünnepünkre tudunk készülni” – fejtette ki a pedagógus.
Hozzátette, a kisdiákoknak azért elmagyarázzák, hogy miért kapnak szabadnapot december elsején. Kiderült, legtöbb helyen nem kényszerítik ünneplésre a magyar diákokat, pedagógusokat, de számos esetben elvárták tőlük, hogy ők legyenek a közönség.
December elseje kapcsán egyébként a Mesagerul de Covasna napilap idén is meghirdette a Hívd meg egy magyar barátodat a román nemzeti ünnepre című kampányt, amelyet három éve épp a két közösség közötti feszültségek feloldása érdekében kezdeményezett. „Örömünkre szolgál, hogy egyszerű magyar emberek velünk együtt ünnepeltek, és szívesen elfogadtak egy kis piros-sárga-kék zászlót” – nyilatkozta az Agerpresnek Maria Graur főszerkesztő.
Immár aszfaltos úton kvadozó gyerekek motorbőgetése próbálja néha „túlkiabálni” a Reményik Sándor által bő egy évszázaddal ezelőtt versbe öntött vadvizek zúgását a ma is festői szépségű Radnaborbereken.
Közzétette szerdán a bukaresti oktatási minisztérium a romániai felsőoktatási intézmények metarangsorát, amelyet a Nemzetközi Rangsorolási Szakértői Csoport (IREG) által globálisan elismert egyetemi rangsorok alapján állítottak össze.
Ahol a magyarok számaránya megkívánta, a Magyar Polgári Erő mindenhol összefogott az RMDSZ-szel – jelentette ki a Krónikának Kulcsár-Terza József. Az MPE vezetője Csoma Botonddal, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnökével tartott sajtótájékoztatót.
Húsz évvel ezelőtt szállt fel az első Wizz Air-gép a dél-lengyelországi Katowiceből, azóta az összes kelet-közép-európai országból üzemeltet járatokat a magyar tőkéjű diszkont légitársaság. A Wizz Air vezérigazgatójával, Váradi Józseffel beszélgettünk.
Arany János-díjjal tüntették ki a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) éves közgyűlésén a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) két oktatóját, Sándor Bulcsút és Bartos-Elekes Zsombort.
Összeütközött két villamos szerdán Aradon. Két utas megsérült, egyiküket kórházba kellett szállítani.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el szerdán az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) az ország több megyéjében.
Kilenc jelölt száll versenybe Nagyszeben polgármesteri tisztségéért, köztük a jelenlegi polgármester, Astrid Fodor (Romániai Német Demokrata Fórum) – jelentette be szerdán a megyeszékhely 1-es számú választási irodája.
Sárga viharriasztást adott ki szerdára az Országos Meteorológiai Igazgatóság az ország több régiójára, beleértve Erdély egyes részeit is.
A híres rocklegenda, a Republic, Tamás Gábor, a fiatalok által kedvelt Intim Torna Illegál, valamint a Compact is koncertezik a hétvégén Marosszentgyörgyön!
szóljon hozzá!