Navracsics Tibor és Vasile Puscaș
Fotó: Remus Florescu/Adevărul
Navracsics Tibor szerint az európai identitásnak nem szabad rátelepednie a nemzeti és regionális identitásokra, nem szabad elnyomnia ezeket.
2017. május 17., 22:442017. május 17., 22:44
2017. május 17., 23:422017. május 17., 23:42
Az Európai Bizottság kultúráért, oktatásért, ifjúságért és sportért felelős biztosa egy kolozsvári fórumon Vasile Puscaș egyetemi tanárral, Románia EU-csatlakozásának az egykori főtárgyalójával együtt válaszolt a többnyire román fiatalokból álló hallgatóság kérdéseire.
Arra emlékeztetett, hogy az Európai Unió az államok közötti gazdasági együttműködési formaként jött létre, az integráció azonban messze túllépte a gazdasági kereteket, és elérte az identitások rendkívül kényes kérdését.
Navracsics Tibor elmondta: az Európai Uniónak olyan programokra lenne szüksége, amilyen a vendégdiákok számára kidolgozott Erasmus+ program, amely
Hozzátette azonban, hogy eddig csak kilencmillió európai fiatal kapott lehetőséget arra, hogy egy másik ország egyetemén tanuljon, ez pedig az 500 milliós EU-nak még az egy százalékát sem teszi ki.
A biztos egyébként úgy vélte, hogy a saját portfóliója idővel az EB egyik legfontosabbikává válik, hiszen
Arra a kérdésre, hogy mi lesz az angol nyelv szerepe a Brexit utáni EU-ban, Navracsics Tibor megnyugtatta a közönséget, hogy az továbbra is hivatalos nyelv marad. Megjegyezte: Írországnak és Máltának is az egyik hivatalos nyelve az angol, és Ciprus is kérheti az angol nyelv hivatalos státusának a megőrzését.
Hozzátette azonban: még magyarországi miniszterként fogalmazódott meg benne, hogy
Úgy vélte, egy sor félreértést el lehetne kerülni, ha a szomszédos országok polgárai beszélnék egymás nyelvét. Szerinte ez akár egy európai polgári kezdeményezésnek is tárgya lehetne.
A biztos kitérő választ adott arra a kérdésre, milyen esélyét látja annak, hogy a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés EU-jogszabály elfogadásához vezessen. Kijelentette: a bizottság bejegyezte a kezdeményezést, és nem lenne helyes, ha a bizottság tagjaként politikai véleményt fűzne hozzá.
Navracsics Tibor csütörtökön az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) kolozsvári kongresszusán tart előadást, és Válaszúton személyesen adja át Kallós Zoltán néprajzkutatónak az Europa Nostra-díjat.
Kolozsváron tartja éves kongresszusát szerdától vasárnapig az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN), az európai őshonos nemzeti kisebbségek ernyőszervezete, a rendezvény fontos programjai csütörtökön kezdődnek.
A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.
Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.
Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.
Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.
A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.
Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.
Közös felhívást tettek közzé az államelnök-választás tárgyában a romániai magyar egyházak főpásztorai. Az egyházfők arra kérik a romániai magyar választópolgárokat, azt a jelöltet támogassák, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.
Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.
A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt. Ez idő alatt nem látogatható a népszerű idegenforgalmi pontnak számító parajdi sóbánya.
Kutyák támadtak egy férfira és hatéves kislányára a Kolozs megyei Szászfenesen. Az 52 éves férfinak sikerült megmentenie kislányát, őt azonban több harapással és sérüléssel kórházba szállították.
szóljon hozzá!