Nagyváradi várnapok, kilencedikszer

Kilencedik alkalommal szervezték meg Nagyváradon a vár napjait az elmúlt hétvégén. Szombaton reggeltől délutánig a gyerekek vehettek részt különböző kézműves-foglalkozásokon, ahol népi mesterségeket próbálhattak ki, szőhettek, varrhattak, sőt még korongozhattak is.

Nagy Orsolya

2009. július 06., 09:152009. július 06., 09:15

Délelőtt a vártemplomban ökumenikus istentiszteletet tartottak, ami után leleplezték a Mátyás királyt és Vitéz János püspököt ábrázoló domborművet. A rendezvények alatt óránként magyar és román nyelven is tartottak idegenvezetést az érdeklődőknek.

A Nagyváradi Egyetem a várban működő Vizuális Művészetek Karának hallgatói saját tervezésű középkori, reneszánsz korabeli és a gótikából inspirálódott ruhákat állítottak ki a vár multifunkcionális termében, amelyeket újrahasznosítható anyagokból, papírból „varrtak”.

A festészet szakos diákok egész napos „action paintinget” tartottak: a várnapok ideje alatt arcfestést lehetett kérni tőlük. Kora délután íjászversenyen vehettek részt az odalátogatók, majd különböző korabeli ételeket kóstolhattak. Vasárnap az előző napihoz hasonló programok ismétlődtek, este pedig népzenével és néptánccal szórakoztatták a közönséget a fellépők.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 29., kedd

Tűz ütött ki a temesvári megyei kórházban

Tűz ütött ki kedd reggel a temesvári megyei kórház egyik kórtermében. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, és a szomszédos kórteremből két személy önként evakuálta magát.

Tűz ütött ki a temesvári megyei kórházban
2025. július 29., kedd

Volt, aki vaddisznó elől menekült: több ukrán állampolgár is a máramarosi hegyimentők segítségére szorult

Enyhe hipotermiás állapotban hoztak le a Máramarosi-havasokból egy ukrán férfit a hegyimentők és a határrendészek keddre virradóra.

Volt, aki vaddisznó elől menekült: több ukrán állampolgár is a máramarosi hegyimentők segítségére szorult
2025. július 28., hétfő

Beépíteni a népi kultúrát az iskolai oktatásba – ősztől akkreditált képzés indul pedagógusoknak

Akkreditált, a román oktatási minisztérium által elismert képzést indít ősztől pedagógusoknak az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány.

Beépíteni a népi kultúrát az iskolai oktatásba – ősztől akkreditált képzés indul pedagógusoknak
2025. július 28., hétfő

Stabilizálták a rónaszéki bányaomlás kráterének széleit, hogy ne keletkezzen újabb süllyedés

Zahoránszki Brigitta Máramaros megyei parlamenti képviselő a Krónikának elmondta: a szakemberek által javasolt megoldás láttán a rónaszékiek érzik, hogy a hatóságok nem közömbösek a helyzetük iránt.

Stabilizálták a rónaszéki bányaomlás kráterének széleit, hogy ne keletkezzen újabb süllyedés
2025. július 28., hétfő

Csőbe húzták a parajdi sóbányát elárasztó Korond-patakot

Bevezették hétfőn az elárasztott parajdi sóbánya fölött kígyózó Korond-patak vizét az ebből a célból épített csőrendszerbe, és ezzel végéhez közelednek a bányánál zajló sürgősségi munkálatok az illetékesek szerint.

Csőbe húzták a parajdi sóbányát elárasztó Korond-patakot
2025. július 28., hétfő

Változékony időjárással érkezik az augusztus

Románia régióinak nagy részén ingadozó lesz a hőmérséklet a következő két hétben, és esőzésekre is számítani lehet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) július 28. és augusztus 10. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.

Változékony időjárással érkezik az augusztus
2025. július 28., hétfő

Közel húszezer lejnyi bírságot eredményezett a tiltás ellenére megtartott nagyváradi Pride-felvonulás

Összesen 19 800 lej értékű bírságot „Osztott szét” a csendőrség a Nagyváradon szombaton az önkormányzat tiltása ellenére megtartott Pride-felvonulás kapcsán.

Közel húszezer lejnyi bírságot eredményezett a tiltás ellenére megtartott nagyváradi Pride-felvonulás
2025. július 27., vasárnap

Kettészakad az ország: egyik felében felhőszakadások, a másikban kánikula tombol

Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztás van érvényben vasárnap estig az ország nyugati felén. Az ország keleti felében ugyanakkor harmadfokú, vörös jelzésű riasztást adtak ki kánikula miatt.

Kettészakad az ország: egyik felében felhőszakadások, a másikban kánikula tombol
2025. július 27., vasárnap

Vihar tombolt több erdélyi, partiumi és bánsági megyében

Az Országos Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU) szerint jelentős károkat okozott a szombat délutáni és esti vihar Románia nyolc megyéjében – köztük Erdély, a Partium és a Bánság számos településén.

Vihar tombolt több erdélyi, partiumi és bánsági megyében
2025. július 26., szombat

„Székelyföld felemelése” Romániát is gazdagítaná – őshonos nemzeti közösségekről beszélgettek a Tusványoson

Ha az Európai Unió nem védi meg őshonos nemzeti közösségeket, nem különbözteti meg őket a bevándorló közösségektől, „akkor Európa saját sírját fogja megásni”,

„Székelyföld felemelése” Romániát is gazdagítaná – őshonos nemzeti közösségekről beszélgettek a Tusványoson