Mindent vissza? Megnyílik az új sós gyógyfürdő Marosújváron, ahol már csak áhított a monarchiabeli dicsfény

Többek között sós és édes vizű, fedett és kültéri medencék, szaunák, korszerű berendezésekkel ellátott kezelőhelyiségek, konditerem, sportpályák, vendéglő, bár, játszótér, parkoló várja szombattól a kikapcsolódni vágyókat az új marosújvári gyógyfürdőben, amely öt éven át épült, és 6,7 millió euróból valósult meg, a berendezésekre még egymilliót költöttek. A helyi és a Fehér Megyei Tanács még 2015-ben kötött megállapodása, közös anyagi erőfeszítései nyomán megvalósult beruházással a kezdeményezők

legfőképpen a térség, a helyiek mellett kiemelten a szomszédos Kolozs és Maros megye lakóit célozzák meg

a Maros bal partján, Tordától 24 kilométerre délre, Nagyenyedtől 21 km-re északkeletre fekvő, mintegy 9 százalékban magyarlakta településen.

A fedett kezelőközpont 6400 négyzetméteren terül el, a kültéri medencék és a sportpályák – melyek megvalósítását az Országos Befektetési Alapból finanszírozták – pedig 40 ezer négyzetmétert foglalnak el. Nyáron naponta 700 vendéget tudnak fogadni a komplexumban, télen 400 fürdőző élvezheti a beltéri egységek szolgáltatásait. A karkötős rendszerben megoldott belépés ára egy felnőttnek hétköznap 60, hétvégén 70 lej egész napra, de a legtöbb négyórás ottlétért már csak 45 lejt kell fizetni.

A beruházás megvalósulását régóta várják a hatóságok: tavaly is arról szóltak a hírek, hogy nyáron megnyithatják a központot, ám végül nem így történt. Ion Dumitrel megyei tanácselnök szerint

a befektetéssel megállítanák Marosújvár „leépülését”, új fejlődési lehetőséget biztosítva a meglévő altalajkincs felhasználásával – hiszen a szükséges sós vizet a helyi sóbányából nyerik ki.

Silviu Vințeler polgármester elismerte, óriási anyagi megterhelést jelentett a település számára a beruházás felének kifizetése, de valamennyi számlájukat rendezték, „a költségvetésből jut közvilágításra, egyéb javításokra is”. A liberális (PNL) elöljáró jelezte: hamarosan élményfürdő is épül a közelben, a megyei tanács által megvásárolt telken.

Azt is elárulta, hogy Marosújvár turisztikai adottságai jelenleg igencsak elmaradottak például szállásadás terén, de reméli, hogy a fürdők új panziók létrehozására serkentik a magánbefektetőket. Ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a helyi és a megyei tanács a jövőben uniós pénzalapokat is el tud érni egy szálloda létrehozására.

Merthogy eddig kiemelt turisztikai célpontként, fürdővárosként ezt nem tehették meg – mégpedig a rendszerváltást követő évek hatósági hanyagsága, nemtörődömsége miatt.

Hiszen az évszázados fürdőhagyományokkal rendelkező település vezetősége elherdálta a régi, tönkrement fürdőépületet, amelyet bő egy évtizede lebontottak. A mostani város- és megyevezetők azonban visszaállítanák Marosújvár elveszett, egykoron dicső turisztikai hírnevét, amelynek gyökerei a 19. században, az Osztrák–Magyar Monarchia idején keresendők.

A település „ősidők” óta sóbányászatáról híres, már a rómaiak is kitermelték az értékes nyersanyagot, a „modern kori” kifejtés 1791-ben kezdődött. Széchenyi István 1821-ben „a legkiválóbb aknának” nevezte Marosújvárt, ahonnan – a vasút 1872-es megépüléséig – a kitermelt sót a Maros partján lévő raktárakban, bőrtömlőkben tárolták és hajókkal szállították az Alföldre.

A 20. század elején Marosújváron működött Erdély legnagyobb sóbányája. Az évi termelés 500 000 köbméter volt, vagyis 3/5 része az Erdélyben termelt sónak

– olvasható Hening Helga Volt egyszer egy fürdőhely című írásában, mely a Művelődés című folyóiratban jelent meg. A bányákban felhalmozódó és kereskedelmi célokra már nem használható oldott só egy új ipartelepnek adott életet, a szódagyárnak, amely 1896-ban kezdte el működését.

A kiszivattyúzott sós víz másik részét a marosújvári gyógyfürdő használta fel, amely 1889-ben alakult, és Magyarország legelső sós gyógyfürdője volt.

A sós víz nem a föld felszínén volt, hanem a sóbányákból és a sótestet körülvevő tárnákból vízemelő gépek segítségével szivattyúzták a felszínre – akárcsak ma. A leírás szerint a létesítményt folyamatosan bővíteni kellett a nagy érdeklődés miatt.

De már 1890-ben olyan körülményeket biztosítottak működtetői, amelyet 133 évvel később is megirigyelhetnek:

kőmedencék meleg- és hidegvízvezetékkel és zuhanyzókkal, külön kabinokban melegíthető hideg kádfürdőkkel és úszómedencék; hideg és meleg sósfürdők; gőzfürdő; szükség szerint tejkúra és szőlőgyógymód. A fürdőt számos betegség gyógyítására ajánlották. Közvetlenül a fürdőház szomszédságában, új épületben 16 kényelmesen berendezett lakószoba állt a vendégek rendelkezésére. A fürdővendégeknek szórakozásra is lehetőség adódott a szomszédos Ligetben, a környéken kirándulni is lehetett.

A 20. század elején a fürdő teljes gőzzel működött – olvasható az említett tanulmányban. Közben Marosújváron szódagyárat építettek, amelyet a sóbánya tavaiból, később pedig szondák segítségével láttak el sós vízzel. A szódagyár szinte a teljes Magyarországot ellátta.

A sós strandot a hatvanas években felújították és a bánya elhagyott tárnáiban szanatóriumot rendeztek be az asztmás betegek részére. A fürdő átvészelte a kommunizmus éveit is – még a Ceaușescu-diktatúra végén is évente többezer vendég fordult meg benne –, majd a városi tanács átvette a bányatársaságtól. Az 1910-ben épült, egykoron impozáns, ám tönkrement fürdőépület végül magánkézbe került, és 2011-ben lebontották.

Marosújvárt a 2011-es hivatalos népszámlálási adatok szerint akkoriban 13 ezren lakták – a tavalyi cenzus részleges adatai szerint 12 480-ra csökkent a lakosok száma –, amelyből 9,4 százalék magyarnak vallotta magát.