Mérkőzés a sportközpontokért

Újabb fordulóhoz érkezett a két politikai rivális, Dorin Florea és Borbély László évek óta tartó mérkőzése. A Demokrata-Liberális Párt (PDL) és az RMDSZ országos alelnöke a kormány által felelősségvállalással elfogadott decentralizációs törvény marosvásárhelyi vonatkozásai miatt csapott ismét össze.

Szucher Ervin

2013. november 21., 18:172013. november 21., 18:17

Marosvásárhely polgármestere minden elképzelést fölülmúlónak tartja azt a rosszindulatot, melyet megítélésében Borbély tanúsít a település és lakói iránt. Florea azt vetette a magyar politikus szemére, hogy miközben pártja a központosítás feloldását szorgalmazza, az RMDSZ második embere karöltve Kelemen Hunor szövetségi elnökkel, kijárták a kormánynál, hogy a vásárhelyi önkormányzat ne kapja meg a sportcsarnokot, a készülőfélben lévő műjégpályát és a Maros Sportklub ligeti birkózótermét. „Azt még elfogadom, hogy bosszút forralsz valaki ellen, de hogy miért kell az egész várost büntetned, már nem értem! Borbély rosszindulatúnak született, de mi köze a vásárhelyi sportközpontokhoz Kelemen Hunornak, arról fogalmam nincs” – fakadt ki csütörtökön Dorin Florea polgármester, aki bevallása szerint bele van betegedve a gáncsoskodásokba. Az elöljáró azt sem hagyta szó nélkül, hogy míg Marosvásárhely esetében Borbély és Kelemen azt is a kormány tulajdonába szeretné tudni, amiről a Ponta-kabinet lemondott, más székelyföldi városokban az RMDSZ kikövetelte az ingatlanlista bővítését. Emlékeztetett, hogy polgármesterként a bukaresti hatalomtól megkapott valamennyi ingatlant rendbe tette. Példaként a főtéri Művész mozit, a víkendtelepi ASA-sportközpontot és a ligeti parkot említette, melyek ma Vásárhely legkorszerűbb létesítményei közé tartóznak. Kiábrándítónak tartja az RMDSZ politikai alelnökének Vásárhelyellenes lobbiját Marius Paşcan volt prefektus, jelenlegi PDL-s szenátor is, aki elmondta, a múlt héten a sportminiszter levélben értesítette őt arról, hogy a decentralizációs törvény értelmében a helyi önkormányzaté lesz a műjégpálya.

A vádak ellenére Borbély László bölcs döntésnek tartja a minisztérium határozatát, miszerint az utolsó pillanatban elfogadta az RMDSZ-nek a kiválósági sportközpont létrehozására vonatkozó régebbi javaslatát. A szövetség politikai alelnöke fontosnak tartotta kiemelni, hogy a városi önkormányzat éppen az ő közbenjárására kapta meg néhány évvel ezelőtt a ligeti parkot és a stadiont, valamint az ASA víkendtelepi pályáit. „Szó sincs arról, hogy az RMDSZ ne támogatná a sportközpontok városi tulajdonba való kerülését. De mivel Marosvásárhely is a tíz létrehozandó kiválósági központ között van, fontos, hogy a két, egymástól mindössze ötven méterre lévő csarnok a minisztérium kezelésében maradjon” – nyilatkozta lapunknak Borbély. Kérdésünkre, hogy melyek lesznek azok a sportágak, amelyekben a szaktárca kiválósági központot hoz létre, az RMDSZ politikusa egyelőre csak kettőt tudott megnevezni: a kosárlabdát és a jégkorongot. Utóbbit annak ellenére említette, hogy a városban negyed századdal ezelőtt játszottak utoljára hivatalos, másodosztályos mérkőzést. A műjégpályát illetően a szövetség alelnöke hozzátette, Victor Ponta miniszterelnök megígérte, hogy a kormány hamarosan kiutalja a befejezéshez szükséges összeget.

A jelek szerint a sportközpontokért folytatott mérkőzésnek itt korántsem ér véget. Dorin Florea levelet írt a kormánynak, de Facebook-oldalán is kipakolni készül, ugyanakkor saját pénzen óriásmolinókat rendelne, melyeken Borbély László Marosvásárhely-ellenességét hirdetné.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 10., szombat

Orbán egyeztetett Kelemennel a miniszterelnök Simionról tett kijelentése után

Magyarországról semmilyen módon nem kívánjuk befolyásolni a romániai elnökválasztást – posztolta szombaton Orbán Viktor miniszterelnök azután, hogy telefonon egyeztetett Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel.

Orbán egyeztetett Kelemennel a miniszterelnök Simionról tett kijelentése után
2025. május 10., szombat

Gőzerővel dolgoznak a parajdi sóbányánál

Szombaton is több mint 130-an dolgoznak a parajdi sóbányánál a hét eleje tartó vízszivárgások megállításán.

Gőzerővel dolgoznak a parajdi sóbányánál
2025. május 10., szombat

Kelemen Hunor: Simion se nem szuverenista, se nem keresztény, ő magyarellenes

Aki földúlta dédapáink sírjait, aki támadja a székely és a magyar zászlót, az anyanyelvhasználatot, iskoláinkat, az nem a mi emberünk – jelentette ki az RMDSZ elnöke szombaton, a szélsőségesen nacionalista George Simion államfőjelöltre utalva.

Kelemen Hunor: Simion se nem szuverenista, se nem keresztény, ő magyarellenes
2025. május 09., péntek

Az új pápának tanúságtétel által kell a hitben járásra buzdítania – Interjú Oláh Zoltán nagypréposttal

A konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. A pápaválasztásról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok beszélt a Krónikának.

Az új pápának tanúságtétel által kell a hitben járásra buzdítania – Interjú Oláh Zoltán nagypréposttal
2025. május 09., péntek

Nem csak az illegális faszállítmányt, hanem a teherautót is lefoglalták a rendőrök

A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.

Nem csak az illegális faszállítmányt, hanem a teherautót is lefoglalták a rendőrök
2025. május 09., péntek

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe

Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe
2025. május 09., péntek

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében

Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében
2025. május 09., péntek

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban

Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban
2025. május 09., péntek

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen

A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen
2025. május 09., péntek

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban

Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban