Mementó vagy firka?

Maros megye – Verssorokat festettek a bözödújfalusi tóból kimagasló templomtoronyra. A marosszéki származású, jelenleg Magyarországon élő református lelkész-költő György Horváth László egyik versének sorait festették a bözödújfalusi római katolikus templom tornyára.

Szucher Ervin

Szucher Ervin

2007. április 20., 00:002007. április 20., 00:00

Szőcs Lajos, a kőrispataki szalmakalap-múzeum vezetője a kőrispataki önkormányzat két karbantartójával hétfőn csónakkal közelítette meg a vízből kimagasló tornyot, majd közel hatórás munkával a nyugati, gát felőli oldalára a következő szöveget festette: „És láttunk élő vízben templomot mely halott, / Ott, ahol temetést és gyászt kongatnak a vízi harangok / Ott, ahol a csúcsánál, a víz alatt kezded meg lefele mászni a fát, / Ott mondhattunk egy vízbefullasztott faluért néma imát. (…) És ott lehettünk, hol magasba még a Firtos-tető, / És kőrispataki szalmakalap a fejen a fedő…”.

Bár a kezdeményezőket a jó szándék vezérelte, az erdőszentgyörgyi plébános nem örül a festett szöveg megjelenésének. Ferencz István lapunktól szerzett tudomást a távolról is jól látható versrészlet megjelenéséről. Kifejtette, a kommunizmus idején a falurombolás áldozatává vált település helyén létesített gyűjtőtóból kimagasló, tavaly lemeszelt torony a maga fehérségével hirdette Bözödújfalu tragédiáját. „Szerintem a torony úgy volt szép, ahogy volt. Másrészt a versnek megvan a maga helye. Nem hinném, hogy a templomtornyot ilyesmire kellene felhasználni” – szögezte le a Krónikának a közeli kisváros plébánosa, aki hozzátette, hogy az ellenvetése semmiként nem abból fakad, hogy a sorok szerzője éppen egy református lelkipásztor. Ferencz szerint mindaddig amíg a bözödújfalusi templommaradvány a katolikus egyház tulajdonát képezi, a kezdeményezőknek engedélyt kellett volna kérniük a szentgyörgyi plébániáról. Kérdésünkre, miszerint az egyház eltávolítja-e a felfestett szöveget, Ferencz István elmondta, hogy előbb mérlegelnie kell.

A verssorok felfestésének kezdeményezője, ifj. Szőcs Lajos lapunknak elmondta: egyértelműsíteni szerette volna a tóban csónakázókkal és úszkálókkal, hogy míg számukra Bözödújfalu kikapcsolódási és szórakozási lehetőséget jelent, ne feledkezzenek meg a település tragédiájáról. A közeli, de már Hargita megyéhez tartozó szomszéd település szalmakalap-múzeumának vezetője eddig is áldozott pénzt az elsüllyesztett templomtorony állagának megőrzésére, ezúttal is annak szépítését tűzte ki célul. Tavaly a múzeum bevételeiből fehérre meszelték az ingatlan vízből kimagasló részét. Szőcs reméli, hogy a közeljövőben sikerül a tetőszerkezetet is megjavítani és pótolni az ellopott cserepeket.

A kőrispataki vállalkozó néhány héttel ezelőtt szintén György Horváth László soraival és a múzeum műhelyében készült szalmakalappal köszöntötte a Bözödújfalura látogató Sólyom László magyar köztársasági elnököt és feleségét, akik meghatottan hallgatták a versrészletet.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 10., szombat

Orbán egyeztetett Kelemennel a miniszterelnök Simionról tett kijelentése után

Magyarországról semmilyen módon nem kívánjuk befolyásolni a romániai elnökválasztást – posztolta szombaton Orbán Viktor miniszterelnök azután, hogy telefonon egyeztetett Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel.

Orbán egyeztetett Kelemennel a miniszterelnök Simionról tett kijelentése után
2025. május 10., szombat

Gőzerővel dolgoznak a parajdi sóbányánál

Szombaton is több mint 130-an dolgoznak a parajdi sóbányánál a hét eleje tartó vízszivárgások megállításán.

Gőzerővel dolgoznak a parajdi sóbányánál
2025. május 10., szombat

Kelemen Hunor: Simion se nem szuverenista, se nem keresztény, ő magyarellenes

Aki földúlta dédapáink sírjait, aki támadja a székely és a magyar zászlót, az anyanyelvhasználatot, iskoláinkat, az nem a mi emberünk – jelentette ki az RMDSZ elnöke szombaton, a szélsőségesen nacionalista George Simion államfőjelöltre utalva.

Kelemen Hunor: Simion se nem szuverenista, se nem keresztény, ő magyarellenes
2025. május 09., péntek

Az új pápának tanúságtétel által kell a hitben járásra buzdítania – Interjú Oláh Zoltán nagypréposttal

A konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. A pápaválasztásról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok beszélt a Krónikának.

Az új pápának tanúságtétel által kell a hitben járásra buzdítania – Interjú Oláh Zoltán nagypréposttal
2025. május 09., péntek

Nem csak az illegális faszállítmányt, hanem a teherautót is lefoglalták a rendőrök

A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.

Nem csak az illegális faszállítmányt, hanem a teherautót is lefoglalták a rendőrök
2025. május 09., péntek

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe

Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe
2025. május 09., péntek

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében

Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében
2025. május 09., péntek

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban

Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban
2025. május 09., péntek

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen

A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen
2025. május 09., péntek

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban

Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban