Megújul a marosvásárhelyi Kultúrpalota

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Megújul a marosvásárhelyi Kultúrpalota, a magyar szecesszió egyik emblematikus épülete.

MTI

2017. június 14., 18:262017. június 14., 18:26

Restaurálják a palota külsejét, homlokzati díszítőelemeit, belül pedig felújítják a Maros Megyei Könyvtár lépcsőházát, a tükörtermet és a hangversenyterem orgonáját is.

A munkálatok végeztével a Kultúrpalota ismét eredeti szépségében lesz látható, és a projekt részét képező digitalizálás révén virtuálisan is látogathatóvá válik – derült ki a Maros megyei önkormányzat szerdai közleményéből.

A felújítás mintegy 6,5 millió lejbe kerül,

ebből mintegy hatmillió lej az Európai Unió által biztosított, vissza nem térítendő hitel. A munkálatokat 2021 második feléig kell befejezni.

•  Fotó: Boda L. Gergely Galéria

Fotó: Boda L. Gergely

A Komor Marcell és Jakab Dezső tervei alapján 1911 és 1913 között épült háromemeletes palota homlokzatát Körösfői-Kriesch Aladár A magyar kultúra apoteózisa című mozaikja díszíti. A négy bejárati ajtó fölötti bronzreliefek Liszt Ferencet, Szent Erzsébet legendáját, a két Bolyait, Aranka György írót és az első Nyelvművelő Társaság megalapítását, illetve Erkel Ferenc Bánk Bán című operájának egyik képét jelenítik meg.

A palotában a hangversenyterem mellett kiállítóterek és több reprezentatív terem is található,

ezek közül a tükörterem a legszebb, amelyet 12 színes üvegablak díszít.

Ezek a székely mondavilág és népballadák jellegzetes képeit örökítik meg.

•  Fotó: Boda L. Gergely Galéria

Fotó: Boda L. Gergely

Több mint 100 év telt el azóta, hogy felépült a Kultúrpalota, amely mára Marosvásárhely egyik szimbólumává vált... Büszkék vagyunk arra, hogy Maros megyében található a szecessziós építészet egyik legszebb alkotása, amely nemzetközileg is ismert - mondta Péter Ferenc, a Maros megyei tanács elnöke.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Az új pápának tanúságtétel által kell a hitben járásra buzdítania – Interjú Oláh Zoltán nagypréposttal

A konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. A pápaválasztásról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok beszélt a Krónikának.

Az új pápának tanúságtétel által kell a hitben járásra buzdítania – Interjú Oláh Zoltán nagypréposttal
2025. május 09., péntek

Parkerdőt hoznak létre Brassó környékén

Országos premierként jóváhagyta a környezetvédelmi minisztérium 2000 hektárnyi erdőterület parkerdővé alakítását Brassó környékén.

Parkerdőt hoznak létre Brassó környékén
2025. május 09., péntek

Nem csak az illegális faszállítmányt, hanem a teherautót is lefoglalták a rendőrök

A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.

Nem csak az illegális faszállítmányt, hanem a teherautót is lefoglalták a rendőrök
2025. május 09., péntek

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe

Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe
2025. május 09., péntek

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében

Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében
2025. május 09., péntek

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban

Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban
2025. május 09., péntek

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen

A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen
2025. május 09., péntek

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban

Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban
2025. május 09., péntek

Romániai magyar egyházfők: teljes létszámban vegyünk részt az államelnök-választáson

Közös felhívást tettek közzé az államelnök-választás tárgyában a romániai magyar egyházak főpásztorai. Az egyházfők arra kérik a romániai magyar választópolgárokat, azt a jelöltet támogassák, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.

Romániai magyar egyházfők: teljes létszámban vegyünk részt az államelnök-választáson
2025. május 08., csütörtök

Vasúti munkálatok miatt dugók várhatók az egyik forgalmas dél-erdélyi útszakaszon

Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.

Vasúti munkálatok miatt dugók várhatók az egyik forgalmas dél-erdélyi útszakaszon