Megakadályoznák a kamionforgalmat

A Szatmár megyei prefektustól kérnek segítséget a csanálosiak azért, hogy a Csanálos-Vállaj határátkelőt ne nyissák meg a teherforgalomnak.

Babos Krisztina

2013. november 13., 20:182013. november 13., 20:18

A helyiek, mint megtudtuk, a sajtóból értesültek, hogy a kormány a napokban úgy döntött, hogy itt is feloldanák a korlátozást, így a 3,5 tonnánál súlyosabb járművek számára is nyitott lenne a határ Magyarország irányába. A csanálosiak szerint tönkremennének az úthoz igen közel fekvő, régi házak, továbbá a teherforgalom jelentős mértékben zavarná a mindennapjaikat.

A kormány eközben a közleményben leszögezte, hogy a korlátozás feloldása nagyban hozzájárulna a környék gazdaságának fellendítéséhez, mivel a Nagykároly környéki gyárak ily módon egyszerűbben oldhatnák meg az áruszállítást, nem kellene a körülbelül 50 kilométerre levő, Szatmárnémetihez közeli Pete-Csengersima átkelő felé kerülniük.

„Hogy lehet a megkérdezésünk nélkül ilyen döntést hozni? – tette fel a kérdést érdeklődésünkre Mellau József csanálosi polgármester. – Nálunk a főút menti házak régiek és nagyon közel vannak az úthoz, az alapjuk pedig nem betonból, hanem téglából készült, így biztosan tönkremennének a kamionok által keltett rezgéstől!” Hozzátette: mivel az átkelő mindössze 500 méterre van a településtől, azzal kellene számolniuk, hogy a teherautósor a község területén várakozna.

A polgármester ezen érvek miatt kilátásba helyezte, hogy tiltakozó akciókat szerveznek, akár az utat is elbarikádozva, ha a kormány nem áll el szándékától. A korlátozás feloldásának szükségességét korábban több ízben szorgalmazták a környék nagyobb vállalkozásainak vezetői, többek között a Nagykárolyban működő, az autóipar számára kábeleket gyártó Continental Contitech, illetve a Mezőfény határában üzemelő Polipol bútorgyár. Tavaly májusban Günthner Tibor volt RMDSZ-es szenátor a szövetség parlamenti csoportja nevében nyújtott be interpellációt Andrei Marga külügyminiszternek, kérve a tárcavezető közbenjárását a teherforgalom megnyitása érdekében.

Eugeniu Avram prefektus szerdán lapunk érdeklődésére elmondta: tájékozódni kíván az ügyben, mielőtt intézkedik. Magánvéleményének hangot adva, kifejtette: megérti mindkét felet, hisz a gazdasági szereplők számára előnyös lenne a határnyitás, ugyanakkor a helyiek aggodalmát sem tartja alaptalannak, mivel a házak tényleg közel vannak az úthoz, ráadásul a határhoz vezető út minősége is hagy maga után helyenként kívánnivalót.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Az új pápának tanúságtétel által kell a hitben járásra buzdítania – Interjú Oláh Zoltán nagypréposttal

A konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. A pápaválasztásról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok beszélt a Krónikának.

Az új pápának tanúságtétel által kell a hitben járásra buzdítania – Interjú Oláh Zoltán nagypréposttal
2025. május 09., péntek

Parkerdőt hoznak létre Brassó környékén

Országos premierként jóváhagyta a környezetvédelmi minisztérium 2000 hektárnyi erdőterület parkerdővé alakítását Brassó környékén.

Parkerdőt hoznak létre Brassó környékén
2025. május 09., péntek

Nem csak az illegális faszállítmányt, hanem a teherautót is lefoglalták a rendőrök

A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.

Nem csak az illegális faszállítmányt, hanem a teherautót is lefoglalták a rendőrök
2025. május 09., péntek

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe

Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe
2025. május 09., péntek

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében

Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében
2025. május 09., péntek

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban

Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban
2025. május 09., péntek

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen

A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen
2025. május 09., péntek

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban

Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban
2025. május 09., péntek

Romániai magyar egyházfők: teljes létszámban vegyünk részt az államelnök-választáson

Közös felhívást tettek közzé az államelnök-választás tárgyában a romániai magyar egyházak főpásztorai. Az egyházfők arra kérik a romániai magyar választópolgárokat, azt a jelöltet támogassák, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.

Romániai magyar egyházfők: teljes létszámban vegyünk részt az államelnök-választáson
2025. május 08., csütörtök

Vasúti munkálatok miatt dugók várhatók az egyik forgalmas dél-erdélyi útszakaszon

Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.

Vasúti munkálatok miatt dugók várhatók az egyik forgalmas dél-erdélyi útszakaszon