Még idén átalakul a kincses város központja

Kolozsvár – Parkolóházak, gyalogosövezetek szerepelnek az önkormányzat tervei között. Az elkövetkező időszakban átfogó városrendezési terv megvalósításával adná vissza az önkormányzat Kolozsvár belvárosát a gyalogosoknak. A tervek szerint még idén lezárják a forgalom elől a főtér keleti és nyugati oldalát, így a Szent Mihály-templom autóval már nem lesz körbejárható.

Gazda Árpád

2007. március 21., 00:002007. március 21., 00:00

A Deák Ferenc (Eroilor) sugárútegyik oldalán pedig – ahol máris javábandolgoznak a munkagépek – hangulatos sétálóövezetethoznak létre, a forgalom kizárólag a fennmaradókét sávon halad majd. „Ezelőtt két évvelmegrendeltünk egy közlekedési tanulmányt,annak következtetéseit próbáljuk valóraváltani fokozatosan” – mondta Boros Jánosalpolgármester. Amit máris sikerült megvalósítani:a déli irányból érkező forgalom a Tordaiútról a belváros érintése nélkültérhet rá a nyugati irányba vezető útszakaszokvalamelyikére, a hosszú ideje épülő görögkatolikus székesegyház melletti parkolókat pedignemrég átadták az autósoknak.
Az alpolgármester elmondta, avárosrendezéssel párhuzamosan épülneka parkolók is, a városháza melletti, 360férőhelyes parkolóházat májusbanátadják, és rövidesen elkészülheta Széchenyi téri piac helyén épülő,350 helyes parkoló is. „Nemsokára egy földalatti mélygarázs építéséhezis hozzálátunk” – tette hozzá Boros János.Az alpolgármester fontosnak tartja, hogy számoljákfel a trolibuszforgalmat a városközpontban, valamint hogybiztosítsanak „zöld hullámot” az autósforgalomszámára. „Természetesen mindez attól isfügg, mennyi pénzünk lesz, a Deák Ferenc utcaátalakítása ugyanis elég sokba kerül”– mondta a kolozsvári városvezető. n LukácsJános

Debreceni segítséggelváltozik az udvarhelyi forgalmi rend

Horváth Zoltán debreceniközlekedési és közútfejlesztő mérnökkészíti majd el azt a tanulmányt, amelynekalapján megváltozik Székelyudvarhely forgalmirendje. A városházán tartott tegnapisajtótájékoztatón a szakember elmondta:az átalakítást az indokolja, hogy az utóbbiévekben hirtelen megnőtt a gépkocsik száma avárosban. Udvarhelyen az európai uniós átlaggalmegegyező számú gépkocsi közlekedik, azaza 37 ezer lakosra 15 ezer autó jut, amelyeket ha egymásmellé helyeznénk, 20 hektárnyi területetfoglalnának el. A városon áthaladóforgalom még zsúfoltabbá teszi a belvárost,ráadásul hosszú távon háztartásonkéntkét autóval is számolni kell. Az újforgalmi rendet lépésenként vezetik majd be.Elsőként jelzőlámpát helyeznek üzembe kétforgalmas útkereszteződésnél, és egyolyan automata berendezést, amely összehangolja ajelzőlámpák munkáját, hogybiztosíthassák a „zöld hullámot”.

Kiss Előd-Gergely

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 17., kedd

Parajdi sóbánya: nincs közvetlen omlásveszély, de gondot okoz a lakosság vízellátása

Az országos vízügyi igazgatóság katasztrófavédelmi főosztályának igazgatója a hétfő esti parlamenti meghallgatásakor kijelentette, hogy a parajdi sóbányánál nincs azonnali omlásveszély, viszont a lakosság vízellátásának szempontjából nehéz a helyzet.

Parajdi sóbánya: nincs közvetlen omlásveszély, de gondot okoz a lakosság vízellátása
2025. június 17., kedd

Két hónapig ingyen kölcsönözhetők a kerékpármegosztó rendszer biciklijei a partiumi megyeszékhelyen

A kedvezménnyel az aradi önkormányzatnak az a célja, hogy minél szélesebb körben népszerűsítse a közösségi biciklikölcsönzést és az alternatív közlekedési eszközöket.

Két hónapig ingyen kölcsönözhetők a kerékpármegosztó rendszer biciklijei a partiumi megyeszékhelyen
2025. június 16., hétfő

Csökken a Korond-patak sótartalma, de Dicsőszentmártonban ismét leáll a vízmű

Csökken a Korond-patak sótartalma – közölte Luci Ervin román vízügyi igazgató. Ez annak köszönhető, hogy kiszivattyúzzák a vizet a parajdi sóbánya omladozó régi részlege fölött, és csak a veszélyeztetett terület alatt engedik vissza a mederbe.

Csökken a Korond-patak sótartalma, de Dicsőszentmártonban ismét leáll a vízmű
2025. június 16., hétfő

Gondolkodást igényeltek, nem bemagolt válaszokat – pedagógus értékelte a magyar érettségi tételeket

A 2025-ös romániai magyar nyelv és irodalom érettségi vizsga tételsora jól strukturált, követelmény-alapú volt, ugyanakkor méltó kihívás elé állította azokat a diákokat, akik valóban elmélyültek az irodalomban.

Gondolkodást igényeltek, nem bemagolt válaszokat – pedagógus értékelte a magyar érettségi tételeket
2025. június 16., hétfő

Harminc éve nyílt meg a Tornya–Battonya határátkelőhely

Kerékpártúrával egybekötött ünnepség keretében emlékeztek meg a pécskai és battonyai önkormányzatok, illetve a román és magyar határvédelmi szervek arról, hogy harminc éve nyitották meg a Tornya–Battonya határátkelőhelyet.

Harminc éve nyílt meg a Tornya–Battonya határátkelőhely
2025. június 16., hétfő

Sok részeg sofőr bukott le Bihar megyében

Megyeszerte szondáztattak a rendőrök Bihar megyében: akadt olyan sofőr, akit súlyosan részeg állapotban kellett a kocsiból kiszállítani, mások reggeli pálinkázás után ültek volánhoz.

Sok részeg sofőr bukott le Bihar megyében
2025. június 16., hétfő

Itatásra és öntözésre sem ajánlják a megnövekedett sótartalmú Maros vizét a folyó Arad megyei szakaszán

Megemelkedett a Maros sótartalma a folyó Arad megyei szakaszán, ezért a helyi vízügyi igazgatóság figyelmeztette a mezőgazdaságban dolgozókat, hogy sem itatásra, sem öntözésre nem javallott a vize.

Itatásra és öntözésre sem ajánlják a megnövekedett sótartalmú Maros vizét a folyó Arad megyei szakaszán
2025. június 16., hétfő

Forró napokkal indul a hét, de hamarosan picit enyhül a hőség

Továbbra is meleg lesz az idő az ország legnagyobb részén a következő időszakban, csapadékra inkább június 18-a körül és 25-e után lehet számítani – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Forró napokkal indul a hét, de hamarosan picit enyhül a hőség
2025. június 16., hétfő

Nagy műszaki kihívások elé állítja a kivitelezőt a Gyergyószékről induló autópálya-szakasz

A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) hétfőn kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Gyergyóditró és Grințieș közötti (2A jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására adta hírül az Agerpres hírügynökség.

Nagy műszaki kihívások elé állítja a kivitelezőt a Gyergyószékről induló autópálya-szakasz
2025. június 16., hétfő

A hétvégén is bőven akadt dolguk a hegyimentőknek

Az elmúlt 24 órában 17 riasztás érkezett a hegyimentő szolgálathoz, amelynek munkatársai 18 személynek nyújtottak segítséget – számolt be hétfőn a Facebook-oldalán a Salvamont.

A hétvégén is bőven akadt dolguk a hegyimentőknek