Fotó: Partiumi Magyar Napok
Augusztus 14-18. között szervezik meg a 23. Partiumi Magyar Napokat Szatmárnémetiben – írták pénteki közleményükben a szervezők.
2024. augusztus 02., 18:102024. augusztus 02., 18:10
2024. augusztus 02., 18:132024. augusztus 02., 18:13
Az RMDSZ és az Identitás Alapítvány által szervezett rendezvény évről-évre több tízezres tömeget vonz. Idén is több helyszínen, a hagyományosnak számító Kossuth-kert mellett a Tűzoltótorony parkjában, a Szépművészeti Múzeumban és az Északi Színházban lesznek programok. A Kossuth-kertben szatmári termékek vásárával, borudvarral, népzene- és néptáncbemutatókkal várják a közönséget, de főzőverseny, emléktorna, ügyességi versenyek és kézműves foglalkozások is lesznek.
Szerdán Jó leszel, erős, békés és szabad címmel a decemberben elhunyt, szatmárnémeti születésű Kovács András Ferenc költőre emlékeznek a Szamos Diákirodalmi Kör, a LiterArt Magyartanárok Egyesülete és a Harag György Társulat szervezésében – ismertette a programot az MTI.
Csütörtökön Lackfi János Medveles című előadása látható a színházban. A koncertek sorát csütörtökön Demjén Ferenc nyitja, pénteken a Magyar Örökség-díjas Pál István Szalonna és bandája lép fel, majd a Margaret Island koncertezik. Szombaton a Pandora Projekt és a Don't stop the Queen tribute zenekar, majd a Blahalouisiana lép színpadra. Vasárnap a Dolly Plussz együttes zárja a szatmárnémeti rendezvénysorozatot.
További részletek a rendezvény honlapján (www.partiuminapok.ro) találhatók.
Hipotermiás állapotban hoztak le egy ukrán férfit a hegyimentők a Máramarosi-havasokból péntekre virradóra. Egy másik ukrán állampolgárt még keres a Salvamont.
Magyar nyelvű tájékoztató kampányban és a vidéki fiatalok felvilágosításában vállal szerepet a HPV Koalíció tagjaként a KIFOR. A kincses városban nemrég létrejött kezdeményezés célja, hogy hívja fel a figyelmét a HPV megelőzésére, a védőoltásra.
Bár a kormány oktatási válságkezelő intézkedéseit még nem hirdették ki hivatalosan, a pedagógustársadalomban és az iskolákban már most érezhető a bizonytalanság.
Polipos töltött káposztával rukkolt elő egy brassói étteremlánc, mind a négy vendéglőjükben megkóstolhatják a vendégek a különlegességet.
Négy gyerek kapott szervet, egyikük szívet a július 15-én, egy tragikus baleset miatt elhunyt kosárlabdázó kisfiú halála után.
A gázkazánok beszerelése miatt csütörtökön napközben nem lesz melegvíz abban több mint 20 ezer aradi háztartásban, amelyek a távfűtési hálózaton keresztül kapják mind a fűtést, mind a melegvizet.
Iskolakezdésre beüzemelnék a sótalanító berendezéseket a Kis-Küküllő mentén, ezért gyorsított eljárással szerzik be a felszereléseket, amelyek révén ismét ihatóvá válna a folyónak a parajdi bányakatasztrófa nyomán sóval szennyezett vize.
Több mint egy kilogramm kokaint fedeztek fel a román határrendészek egy Nagylakon keresztül az országba érkező autóban elrejtve.
Több Hargita megyei településen szünetel az áramszolgáltatás a viharos időjárás miatt – számolt be szerda délután a katasztrófavédelmi felügyelőség.
Hosszú évek halogatásai és ígéretek után végre megoldódik a kolozsvári filharmónia székhelyének gondja, ősztől az új zeneakadémia épületébe költözik – közölte Facebook-oldalán szerdán Vákár István, a Kolozs megyei tanács alelnöke.
szóljon hozzá!