Fotó: Ebihoreanul.ro
Három hónappal elnapolta a műanyagból készült halotti koszorúk betiltását kimondó rendeletének a bevezetését a nagyváradi közterület-fenntartó vállalat.
2021. június 16., 14:022021. június 16., 14:02
A város temetőinek a fenntartásával is megbízott önkormányzati cég ugyanis időt akar adni a szolgáltatóknak, hogy áttérjenek az új termék gyártására, illetve a lakosságnak, hogy hozzászokjon az új rendhez, írta az Ebihoreanul.
Annak érdekében, hogy rávezesse a hozzátartozókat a biókoszorúk használatára, Liviu Andrica igazgató bódékat készül felállítani a temetőkben, ahol csak lebomló anyagokból készült koszorúkat árulnának.
A nagyváradi vállalat – mint megírtuk – pár hete határozott arról, hogy betiltja a műanyagból készült halotti koszorúk használatát a város temetőiben.
Döntését azzal indokolta, hogy ezek nem újrahasznosíthatók, a cégnek pedig hatalmas összegbe kerül a szeméttelepre való szállításuk.
Tiltakozásképp a koszorúgyártó cégek perrel fenyegették a vállalatot, ugyanis attól tartanak, hogy a váradi példa ragadós lehet és más városok is áttérhetnek a környezetkímélő megoldásra.
Bíróságon készülnek megtámadni a kereskedők a nagyváradi közterület-fenntartó vállalat rendelkezését, miszerint tilos műanyag koszorúkat vinni a város temetőibe. A példát más városok is alkalmaznák, a koszorúgyártók ellenben üzletüket féltik.
Felavatták Szatmárnémetiben az új zeneparkot, ahol a gyerekek és felnőttek is különleges hangszereket próbálhatnak ki – közölte a Facebookon a város polgármesteri hivatala.
Június utolsó napjaiban nagyszabású erdészeti razziát szerveztek Háromszéken: a rendőrség, a csendőrség és az erdőőrség dolgozóinak közös akciója nyomán három erdészeti bűncselekmény lepleztek le, és 121 bírságot szabtak ki.
A közelmúltban inkább csak óvásokkal akadékoskodó román vállalat építheti meg az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya gyergyószéki szakaszát.
Megkezdi az Ökumenikus Segélyszervezet a parajdi sóbányánál történt katasztrófa károsultjainak segélyezését: egyelőre a víz alá került bánya dolgozóinak és a kilakoltatottaknak folyósítanak egyszeri, félmillió forintos támogatást.
Kolozsvár lehet az első város az országban, ahol a polgármesteri hivatal és alárendelt intézményeinek épületébe a házi kedvencek is bemehetnek.
Hétfőtől növelték a Korond-patak elvezetéséhez használt csöveket hegesztő munkások számát Parajdon, hogy behozzák a késéseket – számolt be keddi helyszíni sajtótájékoztatóján a Salrom vállalat igazgatója.
Két mikrobusz és egy személygépkocsi karambolozott tegnap délután a Bihar megyei Hegyközkovácsi és Szalárd közötti országúton, öt személyt szállítottak kisebb sérülésekkel kórházba a mentősök.
A nagyszebeni nemzetközi repülőtér uniós forrásokból finanszírozott korszerűsítésével kapcsolatos csalás ügyében vizsgálódnak az Európai Ügyészség (EPPO) romániai ügyészei.
Az Arad megyei vészhelyzeti bizottság július elsejei hatállyal feloldotta az itatási és öntözési tilalmat a Maros vizéből, miután csökkent a folyó sókoncentrációja.
Az Erdélyi Református Egyházkerület keretében működő Diakónia Keresztyén Alapítvány Jó Testvér idősotthon átadási ünnepségére került sor kedd délben Kolozsváron.
szóljon hozzá!