Már hatszázezren kértek magyar állampolgárságot

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Elérte a hatszázezret az állampolgársági kérelmek száma – jelentette be Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes csütörtökön Budapesten.

Krónika

2014. március 13., 18:192014. március 13., 18:19

Semjén a II. kerületi ezredik állampolgársági eskütételen rámutatott: néhány héten belül csaknem 550 ezren lesznek, akik letették az állampolgársági esküt, és mintegy 200 ezer körül lesz azoknak a száma, akik regisztrálnak a választásokra.

A kormányfő helyettese kifejtette: a 200 ezres számot nem az 550 ezer új állampolgárhoz kell viszonyítani, mivel van közöttük 110 ezer gyerek, akinek még nincs választójoga, és 80 ezer olyan külhoni magyart honosítottak, akinek van magyarországi lakcíme, tehát nem kell regisztrálnia. Így abból a 350-360 ezer emberből, aki regisztrálhatott, 200 ezer új magyar állampolgár ezt meg is tette – rögzítette.

Kiemelte: minden nemzet egyszeri és megismételhetetlen érték. A magyaroknak elsődleges kötelességük az egyetemes emberiséggel szemben, hogy saját magyarságunkat megőrizzék és fel tudják mutatni az egész világnak. A magyarság ugyanakkor csak akkor tud fennmaradni, ha minden nemzetrésze fennmarad – fogalmazott Semjén Zsolt, leszögezve: ezért fontos, hogy olyan állampolgársági törvényt fogadtak el, miszerint nincs A és B kategóriájú állampolgár.

„Egy magyar nemzet van és egy magyar állampolgárság” – jelentette ki. Úgy fogalmazott, az egyetemes magyarság Országgyűlése lesz a tavasszal megalakuló parlament.

 Regisztrációs nagyüzem Váradon
Hajrájához érkezett a magyarországi országgyűlési választásokra való regisztráció, és a fokozott érdeklődésre való tekintettel az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) meghosszabbítja nagyváradi irodájának a nyitva tartását (hétköznaponként 9 és 19 óra között, szombatonként pedig 10 és 14 óra között várják az ügyfeleket), március 18-án pedig a helyi Partiumi Keresztény Egyetemen tartanak regisztrációs napot 13 és 19 óra között.
Nagy József Barna, az EMNT partiumi régióelnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján emlékeztetett, hogy akik szeretnék, hogy felkerüljenek a Nemzeti Választási Iroda központi névjegyzékébe, azok még március 22-éig megtehetik. A postán kapott nyomtatvány kitöltése a személyi azonosító, illetve a lakcímkártya adatai szerint történik. Az EMNT javasolja az érintetteknek, hogy a választási levélcsomag kézhez vételétől számított 1-2 napon belül postázzák a voksukat, mert csak így lehetnek biztosak abban, hogy azt a választás napjáig megkapja a magyarországi választási iroda.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 10., csütörtök

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől

Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől
2025. július 10., csütörtök

„A levegőben lóg” a kolozsvári metró építése, lekezelően válaszol a polgármester a tamáskodóknak

A levegőben lóg a kolozsvári metró építése, mivel az önkormányzat sem a finanszírozást nem biztosította, sem a műszaki terveket nem véglegesítette, így építési engedélye sincs – vonta meg a nem túl kecsegtető mérleget a Pro Infrastruktúra Egyesület.

„A levegőben lóg” a kolozsvári metró építése, lekezelően válaszol a polgármester a tamáskodóknak
2025. július 10., csütörtök

Kolozsvári magyar diákokat, sőt a Piramis zenekart is árgus szemekkel figyelte a Securitate – Zilahi Csaba emlékezik a korszakra

A magyarországi Piramis zenekar által „ihletett” kolozsvári magyar „csövesek” viselkedését, öltözékét, szokásait, lázadását is figyelemmel követte a kommunizmus idején a romániai titkosszolgálat, a Securitate.

Kolozsvári magyar diákokat, sőt a Piramis zenekart is árgus szemekkel figyelte a Securitate – Zilahi Csaba emlékezik a korszakra
2025. július 10., csütörtök

Füst- és szénmonoxid-érzékelőket oszt szét ingyen a katasztrófavédelem

Az Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőség (IGSU) kampánya keretében 10 ezer füst- és szénmonoxid-érzékelőt osztanak szét ingyen az ország majdnem kéttucat megyéjében, alacsony jövedelmű családok keretében.

Füst- és szénmonoxid-érzékelőket oszt szét ingyen a katasztrófavédelem
2025. július 10., csütörtök

„Feljelentette” az áramszolgáltatót a partiumi kisváros polgármestere a késlekedő hibajavítás miatt

Bepanaszolta a prefektusnál és a fogyasztóvédelmi felügyelőségnél az áramszolgáltatót Antal Péter pécskai polgármester, mert elfogadhatatlannak tartja, hogy a hétfő esti vihar okozta meghibásodások egy részét csak szerda reggelre javították meg.

„Feljelentette” az áramszolgáltatót a partiumi kisváros polgármestere a késlekedő hibajavítás miatt
2025. július 10., csütörtök

Közúti fellélegzés Erdélyben: megnyitották a rekorddrága tordatúri gyorsforgalmit

Nincs többé hosszas várakozás, araszolgatás a Bukarest vagy Székelyföld és Kolozsvár között közlekedő sofőrök körében egyik legutáltabbá vált erdélyi városban, Tordán: csütörtökön délután megnyílt a DEx4-es számú gyorsforgalmi út.

Közúti fellélegzés Erdélyben: megnyitották a rekorddrága tordatúri gyorsforgalmit
2025. július 10., csütörtök

Tíz tábla csokoládét lopott egy nagyváradi üzletből, rablásért kell felelnie a bíróság előtt

Rablás vádjával vettek őrizetbe egy 15 éves nagyváradi fiút, aki egy nagyváradi belvárosi üzlet polcairól csokoládét lopott: menekülés közben dulakodott a biztonsági őrrel, aki sérüléseket szenvedett.

Tíz tábla csokoládét lopott egy nagyváradi üzletből, rablásért kell felelnie a bíróság előtt
2025. július 10., csütörtök

Új székházba költözik, klubot indít Kolozsváron az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL)

A legnagyobb határon túli magyar írószervezet, az Erdélyi Magyar Írók Ligája új kolozsvári székházból folytatja az erdélyi és magyar irodalom terjesztését és népszerűsítését.

Új székházba költözik, klubot indít Kolozsváron az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL)
2025. július 09., szerda

Szigorítanák az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságokat

Az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságok szigorítását ígérte szerdán Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter, miután részt vett a Transzfogarasi út környékén élő medvék kezeléséről szóló tanácskozáson.

Szigorítanák az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságokat
2025. július 09., szerda

Adományokat vitt a háromszéki árvízkárosultaknak a Katolikus Karitász

Átadta szerdán a Kovászna megyei Kökösbácsteleken az újabb, adománygyűjtő akcióból származó 16 millió forintos (mintegy 200 ezer lej) támogatását a háromszéki árvízkárosultaknak a Katolikus Karitász.

Adományokat vitt a háromszéki árvízkárosultaknak a Katolikus Karitász