Ifj. Rimanóczy Kálmán számos nagyváradi középület és magánpalota alkotója
Fotó: Oradea.ro
Május elsején, ifj. Rimanóczy Kálmán születésének 150. évfordulóján avatnák fel a neves építész nagyváradi szobrát. Az önkormányzat által kiírt tervpályázatot Alexandru Păsat szobrászművész nyerte.
2020. január 09., 13:022020. január 09., 13:02
2020. január 10., 13:282020. január 10., 13:28
Kihirdette a nagyváradi önkormányzat az ifj. Rimanóczy Kálmán építész (1870–1912) egész alakos szobrának elkészítésére kiírt tervpályázat nyertesét, a több impozáns váradi palota megálmodójának alakját Alexandru Păsat szobrászművész formázza meg. A polgármesteri hivatal közleménye szerint a kolozsvári alkotó pályázata bizonyult a legjobbnak a szobor és a köré tervezett kis tér megtervezésére kiírt tenderen, az alkotónak 400 ezer lej áll rendelkezésére az egész alakos szobor tervezésére és elkészítésére.
Az alkotás a Fő (Republicii) utca végén, a Barátok templomaként is emlegetett olaszi római katolikus templom előtt áll majd, melyben a neves építész és a nagyváradi városkép alakulásához szintén jelentős mértékben hozzájáruló édesapja, id. Rimanóczy Kálmán is nyugszik.
Az egész alakos szobor köré eredetileg egy terecskét is elképzeltek, melyet, ha létrejön, szintén a neves építészről lehetne elnevezni, mondta a Krónikának még a nyertes kihirdetése előtt Zatykó Gyula, Ilie Bolojan polgármester magyar ügyekért felelős tanácsadója. Aki arról is beszámolt, hogy a városvezetés a Holnaposok szoborcsoporthoz hasonlóan interaktív szobrot szeretne, így Rimanóczy alakja nem kerül talapzatra.
Erre vonatkozóan több kitételt is megszabott az önkormányzat: a szobornak minimum életnagyságúnak kell lennie, rézötvözetből kell készülnie és valamilyen módon utalnia kell az építész munkásságára.
Keresi a városépítő ifj. Rimanóczy Kálmán szobrának a megálmodóját a nagyváradi önkormányzat. A versenypályázatra jelentkezőknek az interaktív szobor körüli teret is rendezniük kell, új arculatot adva a Barátok temploma előtti közterületnek.
Alexandru Păsat kolozsvári szobrászművésznek nem ez lesz az első ilyen jellegű szobra a Körös-parti városban, ő alkotta meg ugyanis a Szent László (Unirii) tér két legújabb alkotását: Roman Ciorogariu ortodox és Radu Demetriu görög katolikus püspök szobrát, szintén az önkormányzat megrendelésére – ezek is minimális talapzaton állnak, szinte elvegyülve a főtéren áthaladó járókelők között. Előbbi a görögkeleti Holdas templom, utóbbi a görög katolikus székesegyház előtt áll.
De a kolozsvári Képzőművészeti és Formatervezési Egyetemen oktató szobrásznak a műve Emmanuel de Martonne francia földrajztudós Nagyvásártéri (Parcul 1 Decembrie) mellszobra is, akinek azért állíttatott emléket a Bihar megyei prefektúra, mivel ő rajzolta meg a trianoni román-magyar határt.
Alexandru Păsat kolozsvári szobrászművész pályázata nyert
Fotó: Uad.ro
Kolozsváron is megmintázott már két egyházi elöljárót, Bartolomeu Anania ortodox metropolitát és Nicolae Ivan püspököt.
A Rimanóczy-szobor és -tér megvalósítása érdekében a nagyváradi városvezetés partnerségre lépett a Szentlélek kiáradása nevű egykori ferences templom tulajdonosával, a várad-olaszi római katolikus parókiával, illetve a nagyváradi római katolikus püspökséggel, amely a templommal átellenben található egykori irgalmas rendi (mizeri) kórház és kápolna tulajdonosa is.
A Barátok templomának kriptájában a két Rimanóczy mellett sok neves váradi személyiség is nyugszik – például Sal Ferenc polgármester vagy Fráter Erzsébet, Madách Imre felesége –, az önkormányzat azt szeretné, ha látogathatóvá válna, és minél több turistát vonzana a környékre.
Neki köszönhető a belváros több szecessziós és eklektikus stílusban épült palotája, többek között a tavaly leégett görögkatolikus püspöki palota, az ortodox püspöki székhelyként szolgáló Rimanóczy-palota, a Fő utcai Apolló-palota és Moskovits Miska-palota, melyeket nemrég újítottak fel az önkormányzat homlokzatfelújítási programja keretében.
Az andezit tömbből faragott posztamenst csütörtök kora délután elhelyezték a magyar református bölcsőde udvarán, ahol átmenetileg a néhai főorvos elveszettnek hitt mellszobrát is őrzik.
Nőtt a Kis-Küküllő vízének sótartalma, miután a vízzel elárasztott parajdi sóbánya fölé újonnan épült csőrendszer nem tudta teljes egészében felfogni a Korond-patak elmúlt napok esőzései nyomán megnövekedett vízhozamát – közölte a Maros megyei prefektus.
A brassói önkormányzat az elmúlt két hónapban több mint 40 beavatkozást hajtott végre medvék jelenlétére vonatkozó bejelentések miatt – jelentette be Dan Ghiţă alpolgármester a városi közgyűlés ülésén.
Nyílt levélben fordult csütörtökön Kovács Mihály Levente, Marosvásárhely alpolgármestere és a városi közgyűlés kilenc RMDSZ-es tagja Leonard Azamfireihez, a marosvásárhelyi orvosi egyetem rektorához.
A román közútkezelő társaság szerdán bejelentette, hogy kijelölték az Arad–Nagyvárad gyorsforgalmi út harmadik szakaszának kivitelezőjét. A 47,07 kilométeres gyorsforgalmi útszakasz megépítése 2,85 milliárd lejbe kerül áfa nélkül.
Műemléki védettséget kapott Kolozsvár egyik legmegosztóbb, mégis építészetileg kiemelkedő, a szocialista korszakból származó épülete, a Telefonpalota. A szocmodern épített örökség védelmének fontosságáról Pál Emese művészettörténésszel beszélgettünk.
Amatőr versennyel és fesztivállal bővül a Székelyföldi Kerékpáros Körverseny, hivatalos nevén Tour of Szeklerland, melyet augusztus 7. és 9. között rendeznek meg.
Az Arad megyei határrendészek egy forgalomban megállított nyerges vontató rakterében 23 migránst találtak elrejtőzve – közölte szerdán a hatóság.
Holtan találták meg a rendőrök kedd este azt az Arad megyei férfit, akinek eltűnését a családja kedden jelentette, és aki ellen büntetőeljárás volt folyamatban a szépfalui gyerekotthonban elkövetett bántalmazás ügyében.
Kellemetlen incidens történt egy, Nagyváradról a román tengerparton található Konstancára tartó vonaton: a szerelvény egyszerűen elhagyta két kocsiját a nyílt pályán.
szóljon hozzá!