„Magyartalan” Szent László tér. A magyar nemzeti tizenegy meccseit ezúttal nem lehet látni Nagyvárad főterén
Fotó: Oradea.ro
Felháborodást keltett a nagyváradi magyar közösség körében, hogy a román többségű önkormányzat „megfeledkezett” róla a Németországban zajló labdarúgó Európa-bajnokság kapcsán.
2024. június 16., 09:042024. június 16., 09:04
2024. június 16., 12:172024. június 16., 12:17
A városháza csütörtökön jelentette be, hogy a város magyarok körében Szent Lászlónak, a románok által Egyesülésnek nevezett főterén óriáskivetítőt állít fel, amelyen követni lehet majd a mérkőzéseket.
Azonban nem az összeset:
A közlemény szerint a meccsnézést az önkormányzat és a város idegenforgalmi célpontjainak népszerűsítésére létrehozott Visit Oradea az egyébként nagyváradi székhelyű Digi Románia támogatásával szervezte meg.
Már eleve az érthetetlen, miért nem követhető az összes mérkőzés a főtéren – nyolc évvel ezelőtt, amikor egy osztrák tulajdonú bank volt a főtéri meccsnézések főtámogatója, a teljes Eb követhető volt a helyszínen, míg három éve a járvány miatt föl sem merült a tömeges meccsnézés lehetősége –,
Pedig a város magyar polgárai számára a mai napig emlékezetes, hogy mekkora élményt jelentett, amikor a 2016-os Eb idején meggypiros magyar válogatott mezekbe öltözött, piros-fehér-zöld zászlókat lobogtató szurkolók lepték el a főteret, és több ezer torokból zúgott a Himnusz, illetve a Ria, ria, Hungária! Dzsudzsákék franciaországi menetelése során.
Ami természetesen felháborította a város magyar polgárait: a közösségi oldalakon azóta is egymást érik az önkormányzatot bíráló kommentek.
Az ügy már a magyar politikum ingerküszöbét is elérte:
Ebben megjegyzi: meglepődve olvasta hogy az önkormányzat várost népszerűsítő intézménye és annak partnerszervezete a labdarúgó Európa-bajnokság mérkőzéseiből csupán néhányat közvetít. Rámutat: ez azért is meglepő, mert a Covid-időszakot leszámítva Nagyváradon mindig is biztosított volt ez a közösségi élmény, amely több ezer ember számára biztosított színvonalas szórakozást. Ugyanakkor azt is megjegyzi, hogy Szatmárnémeti városa, ahogy sok más nagyváros is, biztosítja lakosai számára a teljes Eb-program megtekinthetőségét.
Nem csak a helyszínen, Kölnben, hanem Erdély-szerte szurkoltak magyarok a nemzeti tizenegynek a németországi Európa-bajnokságon szombaton játszott csoportmérkőzésen.
– fogalmaz a tanácsos.
Aki mindemellett némileg vitatható módon lemondana arról, hogy a magyar közösség a Szent László téren nézhesse az Eb-t, és alternatív helyszínt javasol a magyar labdarúgó-válogatott mérkőzései megtekintésére: a színház mögötti teret vagy a nagyváradi vár egyik alkalmas terét.
Holott a két szurkolótábor nem is találkozna, hiszen a két válogatott mérkőzései nem egy napon vannak.
A Krónika még szombaton délelőtt hivatalos megkereséssel fordult az önkormányzathoz, amelyben
Ennek nyomán feltettük a kérdést: miért nem nézhető az összes Eb-meccs a Szent László-téren, illetve ha ez nem lehetséges, akkor a román válogatott mérkőzései mellett miért nem vetítik legalább a magyar nemzeti tizenegy meccseit?
Megkeresésünkre eddig nem érkezett válasz, ha reagálnak, visszatérünk a témára.
A skótok pénteki csúfos veresége után a magyar labdarúgó-válogatott is határozottan rosszul kezdte a Németországban elrajtolt kontinenstornát.
Egy az úttestről lesodródott és felborult személygépkocsihoz riasztották péntek este az Arad megyei katasztrófavédelmi felügyelőséget (ISU). Mire a kisjenői osztag a helyszínre ért, egy máramarosi hivatásos tűzoltócsapat megkezdte az áldozat mentését.
Nagy hírverés nélkül hirdette meg partiumi és Kolozs megyei gazdapályázatait a magyar állami pénzekből finanszírozott erdélyi gazdaságfejlesztési program lebonyolítására szolgáló Pro Economica Alapítvány. A részletekről Kozma Mónika ügyintézőt kérdeztük.
Sakálok jelentek meg Brassó megyében is, miután az elmúlt időszakban a Székelyföldön több ízben jelezték felbukkanásukat.
Több mint 200 kilogramm kábítószert kobozott el a rendőrség Arad megyében két Maros megyei illetőségű férfitől, akik Spanyolországból csempészték Romániába a tiltott szereket. A kábítószer-csempész bűnbanda három tagját már korábban őrizetbe vették.
Hipotermiás állapotban hoztak le egy ukrán férfit a hegyimentők a Máramarosi-havasokból péntekre virradóra. Egy másik ukrán állampolgárt még keres a Salvamont.
Magyar nyelvű tájékoztató kampányban és a vidéki fiatalok felvilágosításában vállal szerepet a HPV Koalíció tagjaként a KIFOR. A kincses városban nemrég létrejött kezdeményezés célja, hogy hívja fel a figyelmét a HPV megelőzésére, a védőoltásra.
Polipos töltött káposztával rukkolt elő egy brassói étteremlánc, mind a négy vendéglőjükben megkóstolhatják a vendégek a különlegességet.
Négy gyerek kapott szervet, egyikük szívet a július 15-én, egy tragikus baleset miatt elhunyt kosárlabdázó kisfiú halála után.
A gázkazánok beszerelése miatt csütörtökön napközben nem lesz melegvíz abban több mint 20 ezer aradi háztartásban, amelyek a távfűtési hálózaton keresztül kapják mind a fűtést, mind a melegvizet.
Iskolakezdésre beüzemelnék a sótalanító berendezéseket a Kis-Küküllő mentén, ezért gyorsított eljárással szerzik be a felszereléseket, amelyek révén ismét ihatóvá válna a folyónak a parajdi bányakatasztrófa nyomán sóval szennyezett vize.
2 hozzászólás