Tudás, hit, szeretet: átadták a nagyváradi Szent László Óvoda magyar állami támogatással megépült új szárnyát

Tudás, hit, szeretet: átadták a nagyváradi Szent László Óvoda magyar állami támogatással megépült új szárnyát

Igazi oázis a nagyváradi Szent József-telep panelházrengetegének közepén a római katolikus templom mögött megbújó Szent László Óvoda, amelynek új szárnyát a magyar kormány Kárpát-medencei óvodafejlesztési programja keretében építettek fel.

2023. augusztus 29., kedd

Szent László lovas szobra fogadja már a nagyváradi várba betérőket (Fotók)

Lezárult a Szent László-szobor összeszerelése – immár a lovagkirály fogadja a nagyváradi várba betérőket.

Szent László lovas szobra fogadja már a nagyváradi várba betérőket (Fotók)
2023. augusztus 22., kedd

Időigényes munka a nagyváradi Szent László-szobor talapzatra állítása – Megújul a Királyfia-bástya

Nagyjából két hétbe telik a nagyváradi várba hétfőn több darabban beszállított Szent László-szobor összeállítása – tájékoztatta kedden a Krónikát közös közleményben a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség és a városháza.

Időigényes munka a nagyváradi Szent László-szobor talapzatra állítása – Megújul a Királyfia-bástya
2023. augusztus 21., hétfő

Megérkezett Szent László lovas szobra a nagyváradi várba

Megérkezett Szent László lovas szobra a nagyváradi várba – adta hírül hétfői videós Facebook-posztjában Pázmán Ida, a Nagyváradi Kézművesház Egyesület vezetője.

Megérkezett Szent László lovas szobra a nagyváradi várba
2023. augusztus 01., kedd

Eljuttatták Kárpátaljára a 11. Szent László Napokon gyűjtött adományt

Célba ért az idén júniusban lezajlott nagyváradi Szent László Napok idején a Kárpátalján élőknek gyűjtött adomány. Az egyesület önkéntesei hétszáz kilogramm tartós élelmiszert, illetve higiéniai terméket juttattak el a kárpátaljai magyarok számára.

Eljuttatták Kárpátaljára a 11. Szent László Napokon gyűjtött adományt
2023. június 29., csütörtök

Ötvenezren vettek részt a 11. Szent László Napokon, nagy találkozások helyszíne volt a nagyváradi vár

Nyolc nap, több mint száz esemény, nagyjából 50 ezer résztvevő – így összegezték a június 19–25. között lezajlott, 11. Szent László Napokat a nagyváradi magyar városünnep szervezői.

Ötvenezren vettek részt a 11. Szent László Napokon, nagy találkozások helyszíne volt a nagyváradi vár
2023. június 20., kedd

Filozófiai kert a könyvtárban: megnyílt Nagyváradon Wagner Nándor békét hirdető alkotása

Wagner Nándor-kiállítás nyílt kedden a világhírű szobrász szülővárosában, Nagyváradon a város magyarságának ünnepe, a Szent László Napok keretében.

Filozófiai kert a könyvtárban: megnyílt Nagyváradon Wagner Nándor békét hirdető alkotása
2023. június 19., hétfő

Nagy találkozás: elrajtolt Nagyváradon a Szent László Napok

A vasárnapi nulladik nap után hétfőn hivatalosan is elrajtolt a nagyváradi Szent László Napok idei, 11. kiadása, amely hét napon keresztül gazdag programkínálattal várja a közönséget a bihari megyeszékhelyen.

Nagy találkozás: elrajtolt Nagyváradon a Szent László Napok
2023. június 14., szerda

Molnár Levente operaénekes fellépése nyitja a gazdag kulturális programot kínáló nagyváradi Szent László Napokat

Klasszikus és modern zenei koncertek, kiállításmegnyitók, gyerekprogramok, Szent László királyról szóló történelmi tárgyú konferencia, városnéző séta is szerepel a június 19. és 25. között tartandó, nagyváradi Szent László Napok kínálatában.

Molnár Levente operaénekes fellépése nyitja a gazdag kulturális programot kínáló nagyváradi Szent László Napokat
2023. május 25., csütörtök

Nagy találkozás: Charlie, a Bikini és Geszti Péter is fellép a nagyváradi Szent László Napokon

Nagy találkozás – ezzel a mottóval szervezik meg június 19–25. között a 11. Szent László Napokat Nagyváradon.

Nagy találkozás: Charlie, a Bikini és Geszti Péter is fellép a nagyváradi Szent László Napokon
2023. május 18., csütörtök

Épül Szent László nagyváradi szobrának talapzata, az avatásra augusztus vége előtt nem kerül sor Böcskei püspök szerint

Az év második felében, de nem augusztus vége előtt – jelentette ki Böcskei László megyés püspök, amikor a Krónika arról faggatta, hogy mikor várható Szent László lovas szobrának felavatása.

Épül Szent László nagyváradi szobrának talapzata, az avatásra augusztus vége előtt nem kerül sor Böcskei püspök szerint
2023. március 18., szombat

Feltárásra vár Szent László sírja, lassan halad a váradi vár igazi birtokbavétele

A váradi vár feltárásának alapembereként dolgozó Mihálka Nándor régésszel az Árpád-kori és az erdélyi fejedelemségek korát megörökítő nagyváradi történelmet jártuk körül, amely a felújított várban és a vármúzeumban vár bemutatásra.

Feltárásra vár Szent László sírja, lassan halad a váradi vár igazi birtokbavétele
2023. február 08., szerda

Azt ígérik, még idén állni fog Szent László lovas szobra a nagyváradi várban

Márciusban kezdődik meg a váradi várban Szent László király (1077–1095) lovas szobra talapzatának az építése, és a köztéri műalkotás még az idén a helyére kerül – jelentette be a Bihar Megyei Műemlékvédő Alapítvány.

Azt ígérik, még idén állni fog Szent László lovas szobra a nagyváradi várban
2022. november 19., szombat

Szent László király összeköti a közép-európai nemzeteket – Bemutatták a Lovagkirály című kötet második kiadását

Szent László nem csak a magyarok és a magyar nemzet számára fontos, hiszen „szent királyunk” összekötő kapocs a közép-európai nemzetek között – mondta a Miniszterelnökség államtitkára szombaton Budapesten.

Szent László király összeköti a közép-európai nemzeteket – Bemutatták a Lovagkirály című kötet második kiadását
2022. június 26., vasárnap

„Belakták” a város főterét a nagyváradiak a 10. Szent László Napokon

Korábban még nem látott számban vonultak ki a hétvégén a város főterére, a Szent László térre a nagyváradi magyarok. A 10. Szent László Napok alkalmával ugyanis rendhagyó módon itt tartották a kulturális fesztivál nagykoncertjeit.

„Belakták” a város főterét a nagyváradiak a 10. Szent László Napokon
2022. június 25., szombat

Homokból faragott lovagkirály: Monostori Ferenc alkotása a tél beálltáig látható a váradi várban

Nem mindennapi látvány, Szent László két és fél méteres homokszobra fogadja a látogatókat a nagyváradi várban. Monostori Ferenc magyarországi szobrászművész alkotása a nagyváradi városünnep keretében készült el.

Homokból faragott lovagkirály: Monostori Ferenc alkotása a tél beálltáig látható a váradi várban
2022. június 24., péntek

Toldi kalandjai, tudósok kísérletei a Szent László Napokon

Gazdag programkínálattal várja a legkisebbeket is a vasárnapig tartó 10. Szent László Napok.

Toldi kalandjai, tudósok kísérletei a Szent László Napokon
2022. június 21., kedd

Expresszív nyelvezettel válaszolni a kor problémáira: Zuh Deodáth eszmetörténész a Modernista művészet kiállításról

Nagyváradon 1920 és 1940 között a nemzetközi látásmód hódított, a legmodernebb nyugati stílusirányzatok találtak táptalajra – jelentette ki a Krónika megkeresésére Zuh Deodáth filozófia- és eszmetörténész (portrénkon).

Expresszív nyelvezettel válaszolni a kor problémáira: Zuh Deodáth eszmetörténész a Modernista művészet kiállításról
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.

Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Cookie-kezelési tájékoztató

A Príma Press Kft. által üzemeltetett kronikaonline.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A kronikaonline.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID kronikaonline.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ kronikaonline.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, enr_cxense_throrrle.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM