Közös magyar–román rendőrségi járőrszolgálat indult hétfőn a magyarországi Hajdúszoboszlón.
2013. július 22., 19:352013. július 22., 19:35
2013. július 22., 19:382013. július 22., 19:38
Az egy hónapos akció során a fürdőváros turisztikailag kiemelt övezeteiben teljesítenek szolgálatot a két ország rendőrei. A Hajdúszoboszlóra a nyári főszezonban érkezők egyharmada külföldi, köztük a legtöbben román állampolgárok, hívta fel a figyelmet Gyurosovics József rendőr dandártábornok, Hajdú-Bihar megyei főkapitány. Hétköznapokon a belvárosban, míg hétvégén a fürdő területén fog járőrözni két-két magyar és román rendőr. Utóbbiak fegyver nélkül teljesítenek szolgálatot, és nem is intézkedhetnek a magyar kollégáik nélkül – mondta a főkapitány.
Gyurosovics József megjegyezte, hogy a határ menti együttműködés nemcsak a turizmus, hanem a közlekedésrendészet és a bűnüldözés területén is kiváló a Bihar Megyei Rendőr-felügyelőséggel. Példaként idézte fel a közös határ menti közúti ellenőrzéseket és az elmúlt években hagyományossá vált hajdúszoboszlói járőrszolgálatot.
Liviu Popa tábornok, a Bihar Megyei Rendőr-felügyelőség vezetője kiemelte: egy-egy határ menti régió közös rendőri ellenőrzése kiemelt uniós együttműködési modell, hiszen \"a bűnözés nem ismer országhatárokat\". Mint mondta, a hajdúszoboszlóival párhuzamosan a határ román oldalán, a magyar állampolgárok által kedvelt Biharfüred térségében is tartanak járőrszolgálatot a két szervezet állományának tagjai. A két rendőri vezető elmondta: igyekeztek úgy kiválogatni a kiküldött kollégákat, hogy közöttük ne legyenek nyelvi problémák, a Hajdúszoboszlóra érkező rendőrök beszélnek magyarul.
UNESCO-busz néven indított szászföldi látnivalókat érintő turistajáratot Erdélyben egy utazási iroda, ellensúlyozandó, hogy a középkori erődtemplomairól híres térség kisebb települései tömegközlekedéssel nehezen megközelíthetők.
A heves esőzések okozta vízszivárgás miatt kedden ideiglenesen bezárták a parajdi sóbányát – tájékoztatott a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség sajtóirodája.
Kis háromszéki unitárius közösség templomának építését támogatja fellépésével Szabó Balázs magyarországi dalszerző, énekes, a Szabó Balázs Bandája alapítója, aki szerdán este lép fel önálló estjével Sepsiszentgyörgyön.
Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.
Változékony időre számíthatunk a következő két hétben, hűvösebb és melegebb időszakokkal és szinte napi rendszerességű záporokkal – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) május 5. és 18. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
A május 4-i megismételt elnökválasztáson az ország polgárai világos és egyértelmű üzenetet küldtek: elég volt a múlt embereiből – változásra van szükség! – fogalmazta meg hétfői közleményében az Erdélyi Magyar Szövetség.
A szavazók csaknem 90 százaléka elutasítja a Marosvásárhellyel szomszédos Koronka községben felmerült lakóparképítési terveket az ügyben vasárnap, a megismételt elnökválasztás első fordulójával egy időben szervezett népszavazás eredményei szerint.
Florin Florian, a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltje nyerte a vasárnapi időközi polgármester-választást Zilahon.
Mircea Mălan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltje nyerte a Bihar Megyei Tanács elnöki tisztségéért kiírt időközi választást, melyet vasárnap, az államfőválasztással egy időben tartottak.
Viharos időjárásra figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia 25 megyéjére.
szóljon hozzá!