Fotó: Facebook/Orbán Viktor
Magyar óvodai csoportot indítanának a következő tanévtől a Kolozsvár alvóvárosává vált Szászfenesen. Elegendő jelentkező esetén az új intézmény a magyar kormánypénzből felhúzott épületben működne.
2018. január 30., 10:342018. január 30., 10:34
2018. január 30., 10:532018. január 30., 10:53
Több év kihagyás után ősztől újra beindítanák a magyar óvodai csoportot az ország legnagyobb községében, a Kolozsvár alvóvárosául szolgáló Szászfenesen. Megfelelő számú jelentkező esetén az óvodai csoport az új református templom melletti, a magyar kormány támogatásával felhúzott épületben működne majd, mely már idén tavasszal elkészül – mondta el a Krónikának Horváth Anna kolozsvári tanácsos.
A kincses város volt alpolgármestere meg van győződve arról, hogy összegyűl legalább egy óvodai csoportra elegendő jelentkező.
– magyarázta. Mint mondta, azt szeretnék, ha a következő egy-két hétben összegyűlne a megfelelő számú beiratkozási kérelem, amelyekkel alátámaszthatják igényüket a Kolozs megyei tanfelügyelőségen. „Mivel ebben a pillanatban nincs magyar oktatás Szászfenesen, azt gondolom, 15 gyerekkel jóváhagyják a csoportot" – vélte a tanácsos.
„A helyszín adott, az épület tavasztól készen áll arra, hogy fogadja a gyerekeket, de a következő tanév kezdetétől lehet beszélni a beindításáról" – részletezte Horváth Anna.
Sőt, arra is lehetőség mutatkozik, hogy magyar bölcsődei csoport is induljon a községben, mivel jövő tanév elején az önkormányzat megnyitja az általa épített bölcsődeközpontot, melyhez magyar csoport is társulhat. A magyar bölcsődei csoport az óvodai csoporttal azonos helyszínen, a magyar kormány támogatásával épült ingatlanban működhetne.
Kérdésünkre, hogy rendelkeznek-e pontos adatokkal a szászfenesi magyar fiatal családokra vonatkozóan, Horváth Anna nemleges választ adott. Rámutatott, nehéz felmérést végezni egy olyan közösségben, ahol nem tömbben él a magyar lakosság. „De különösebb felmérés nem szükséges ahhoz, ami evidencia: Szászfenes az elmúlt évtizedben az alvóvárosává vált Kolozsvárnak, az ott lakók nagy többsége ide jár dolgozni. Ennek ellenére
– indokolta a döntést Kolozsvár volt alpolgármestere. Hozzátette, a jövőre nézve jó, hogy a mostani keret alakítható, úgy vélte, egy csoportnyi óvodáskorú gyerek mindenképp össze fog gyűlni, és a beindítást követően – amikor egyre több szülő szánja majd rá magát arra, hogy ide járassa csemetéjét – növelni lehet a létszámot. Sőt, a kezdeményezők folyamatban gondolkodnak, azt remélve, hogy miután létrejön és megerősödik az óvoda, a magyar nyelvű elemi oktatásra is igény mutatkozik majd, tette hozzá Horváth Anna. Máté István szászfenesi református lelkipásztor lapunknak elmondta, csupán a népszámlálási adatokból leszűrt becsléseik vannak arra vonatkozóan, hogy mekkora igény lehet a magyar oktatásra.
Fotó: Facebook
A Kolozsvártól nyugatra fekvő, a várossal csaknem összeépült Szászfenes az utóbbi 15 évben megnégyszerezte lakosságát. A kedvezőbb ingatlanárak miatt tízezrek költöztek – többnyire Kolozsvárról – a településen felépített tömbháznegyedekbe, így Szászfenes a több mint 30 ezer lakosával ma Románia legnagyobb községe.
A magyar oktatás beindítása mellett szól az az érv is, hogy az ingázók nagy száma és a zsúfolt gépkocsiforgalom miatt a közeli községből egyre nehezebb iskolakezdésre bejutni a kincses városba, sok szülő naponta órákat tölt gyerekével a forgalomban.
Magyarország ma már lélekben és testben is elég erős ahhoz, hogy felelősséget vállaljon az erdélyi magyarokért is – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kolozsvár melletti Szászfenes református templomának vasárnapi avatóünnepségén.
Az elmúlt napok esőzései miatt beszivárgott a víz a székelyudvarhelyi Tompa László Általános Iskola alagsorába.
Tizenhat megye 62 településén, valamint Bukarestben okoztak károkat az elmúlt napok özönvízszerű esőzései – közölte szerdán a katasztrófavédele
Az Arad megyei önkormányzat újabb álhír terjesztésére hívta fel a figyelmet az ópálosi katonai emlékművel kapcsolatban, azt követően, hogy vasárnap a Facebookon a román hősök tiszteletére emelt monumentális alkotás tervezett lebontásáról írtak.
Petres Sándor, Hargita megye prefektusa a parajdi sóbányában kialakult helyzetre utalva kijelentette: a természettel vívott harc „elveszett”, de biztosította a közvéleményt, a térségben élő emberek nincsenek és nem is lesznek egyedül ebben a küzdelemben.
Ismét ömlik a víz a parajdi sóbányába, miután az esőzések nyomán megduzzadt a Korond-patak és megsérült a medrét védő geofólia, így a bezúduló víz pár órán belül teljesen elöntheti a regionális turizmus motorjának számító székelyföldi létesítményt.
Medve harapott meg egy külföldi turistát kedden a Transzfogarasi úton, miután az ember etetni próbálta a vadat – közölte az Argeş megyei katasztrófavédelem.
Fejes Rudolf Anzelm apát, váradhegyfoki prépost-prelátus, a Nagyváradhegyfoki Premontrei Prépostság elöljárója kilakoltatásának megakadályozásáért imádkoztak hétfőn este Nagyváradon, a premontrei rend belvárosi templomában.
Nagyszabású razzia eredményeként egy hétfős drogbanda tagjait fogták el a szervezett bűnözés elleni ügyosztály aradi nyomozói temesvári kollégáikkal együttműködve.
Heves esőzésekre figyelmeztető másodfokú, vagyis narancssárga riasztást bocsátott ki kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat 14 megyére.
Egy 82 éves székelyföldi nőt gyanúsít kábítószer-csempészettel a román rendőrség, miután a lakásán 50 gramm kiporciózott kokaint találtak. Egy másik, 50 éves nőt az eladásra szánt drog szállítása közben értek tetten – közölte a Hargita megyei rendőrség.
szóljon hozzá!