Fejes Rudolf Anzelm apát kilakoltatásának megakadályozásáért imádkoztak hétfőn este Nagyváradon
Fotó: Bihari Napló/Alexandru Nițescu
Fejes Rudolf Anzelm apát, váradhegyfoki prépost-prelátus, a Nagyváradhegyfoki Premontrei Prépostság elöljárója kilakoltatásának megakadályozásáért imádkoztak hétfőn este Nagyváradon, a premontrei rend belvárosi templomában.
2025. május 27., 16:012025. május 27., 16:01
2025. május 27., 16:092025. május 27., 16:09
Az online is közvetített egyházi eseményen a hívekkel megtelt templomban Fejes Rudolf Anzelm apát arról tájékoztatta a híveket, hogy május 19-én kézhez kapta a nagyváradi polgármesteri hivatal kilakoltatási végzését, mely szerint öt napon belül el kell hagynia a rendházat, és a határidő hétfőn járt le.
Fejes Rudolf Anzelm azt is felrótta, hogy a hivatalos iratban civilként szólítják meg, holott szerzetesi fogadalma, pap- és apátszentelése miatt nem magánszemély.
Mint közölte: a templom és egykori főgimnázium melletti rendház a premontrei rend „törvény és állam által elismert kolostora”, a román állam 1994-ben ismerte el a vallásügyi államtitkárságon keresztül.
„Egy ilyen jogi státusszal rendelkező épületet, kultuszhelyet nem lehet közvagyonba átírni” – húzta alá az MTI szerint. Hozzátette:
A kilakoltatási ügy a premontrei rend egykori nagyváradi főgimnáziumát is magába foglaló, napjainkban a Mihai Eminescu Főgimnáziumnak otthont adó épületegyüttes visszaszolgáltatásáért évtizedek óta zajló pereskedéssel függ össze.
Kilakoltatási végzést küldött a nagyváradi önkormányzat Fejes Rudolf Anzelm premontrei apátnak, amelyben felszólítja, hogy öt munkanapon belül hagyja el a premontrei rendházat. Fejes Rudolf Anzelm a Krónikával közölte, jogi lépéseket tervez az ügyben.
A Nagyvárad belvárosában található impozáns ingatlant európai uniós támogatással újítaná fel a polgármesteri hivatal, amely a rend szerint – hogy tiszta jogi helyzetet teremtsen – megmásította a telekkönyveket.
„Mindez égbe kiáltó igazságtalanság” – értékelt Fejes Rudolf Anzelm, és kérte a jelenlévőket, imádkozzanak, hogy megszűnjön az igazságtalanság és tiszteletben legyen tartva a premontrei rend tulajdonjoga. Az apát a templomban, a hívek között jelenlévő Tőkés László 1989-es temesvári kilakoltatásához hasonlította az ügyet, melyről az egyházi és világi hatóságokat is értesítette.
és arra kérte a híveket: „maradjanak az igazság mellett”, tegyenek meg mindent, „ami az ügy jó, helyes, igazságos megoldását segíti”.
„Nem magunkat védjük, hanem Isten ügyét, az egyházat, a közösséget” – húzta alá, és hozzátette, nem csak egy emberről, hanem egy szerzetesi közösség elöljárójáról van szó.
Helyteleníti Böcskei László nagyváradi római katolikus megyés püspök, hogy a város kilakoltatási végzést küldött Fejes Rudolf Anzelm premontrei apátnak.
Mint ismeretes, a premontrei rend nagyváradi ingatlanvagyonát több reprezentatív nagyváradi és félixfürdői épület, valamint mintegy 1100 hektár földterület alkotta, visszaszerzése érdekében a rend perek tucatjait indította a román állam és intézményei ellen.
Az egyházi ingatlanok restitúciós bizottsága korábban arra hivatkozva tagadta meg a rend egykori nagyváradi iskolájának a visszaszolgáltatását, hogy a telekkönyv szerint az épület már 1936-tól a román államé volt, így nem illetékesek dönteni, mivel csak a kommunizmus idején elkobzott ingatlanokkal hivatottak foglalkozni.
Fejes Rudolf Anzelm az ügy jogi hátterét ismertető bejegyzésében, a prépostság Facebook-oldalán múlt héten azt írta: az 1936-ban Onisifor Ghibu által a román állam nevére elvégzett telekkönyvi átírást a rend bíróságon megfellebbezte, és mivel a pert nem tárgyalták le – a bíróság szerint elveszett a dosszié –, nem tekinthető törvényesnek. Továbbá azt is állítja, hogy a gimnáziumi rész államosítását 1949-ben bejegyezték a telekkönyvbe, így a restitúciós törvény alapján visszaigényelhető az épület.
Közölte: a nagyváradi polgármesteri hivatal a prépostság tudtán kívül újabb bírósági perrel kitöröltette az államosítást a telekkönyvből és egy nem jogerős bejegyzésre állította vissza a jogállapotot, majd elkezdte kataszterileg feldarabolni az ingatlan épületeit, udvarait és külön telekkönyvi betétekbe áttelekkönyvezni a saját nevére.
A polgármesteri hivatal ezekre hivatkozva küldhette a kilakoltatási végzést. Cristian Popescu, az ingatlanügyi osztály helyettes ügyvezető igazgatója a Krónika megkeresésére úgy nyilatkozott: a Fejes Rudolf Anzelm apát által használt öt helyiség – a kolostor termei – azonos helyrajzi számmal rendelkeznek, mint a gimnázium, amely állítása szerint az önkormányzat tulajdona.
Több mint 200 kilogramm kábítószert kobozott el a rendőrség Arad megyében két Maros megyei illetőségű férfitől, akik Spanyolországból csempészték Romániába a tiltott szereket. A kábítószer-csempész bűnbanda három tagját már korábban őrizetbe vették.
Hipotermiás állapotban hoztak le egy ukrán férfit a hegyimentők a Máramarosi-havasokból péntekre virradóra. Egy másik ukrán állampolgárt még keres a Salvamont.
Magyar nyelvű tájékoztató kampányban és a vidéki fiatalok felvilágosításában vállal szerepet a HPV Koalíció tagjaként a KIFOR. A kincses városban nemrég létrejött kezdeményezés célja, hogy hívja fel a figyelmét a HPV megelőzésére, a védőoltásra.
Polipos töltött káposztával rukkolt elő egy brassói étteremlánc, mind a négy vendéglőjükben megkóstolhatják a vendégek a különlegességet.
Négy gyerek kapott szervet, egyikük szívet a július 15-én, egy tragikus baleset miatt elhunyt kosárlabdázó kisfiú halála után.
A gázkazánok beszerelése miatt csütörtökön napközben nem lesz melegvíz abban több mint 20 ezer aradi háztartásban, amelyek a távfűtési hálózaton keresztül kapják mind a fűtést, mind a melegvizet.
Iskolakezdésre beüzemelnék a sótalanító berendezéseket a Kis-Küküllő mentén, ezért gyorsított eljárással szerzik be a felszereléseket, amelyek révén ismét ihatóvá válna a folyónak a parajdi bányakatasztrófa nyomán sóval szennyezett vize.
Több mint egy kilogramm kokaint fedeztek fel a román határrendészek egy Nagylakon keresztül az országba érkező autóban elrejtve.
Több Hargita megyei településen szünetel az áramszolgáltatás a viharos időjárás miatt – számolt be szerda délután a katasztrófavédelmi felügyelőség.
Hosszú évek halogatásai és ígéretek után végre megoldódik a kolozsvári filharmónia székhelyének gondja, ősztől az új zeneakadémia épületébe költözik – közölte Facebook-oldalán szerdán Vákár István, a Kolozs megyei tanács alelnöke.
szóljon hozzá!