Kelemen Hunor
Fotó: Kustán Magyari Attila/RMDSZ
Magyar tannyelvű közigazgatási alap- és magiszteri képzést indít Kolozsváron a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) a Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi Karon – jelentették be a felsőoktatási intézményen csütörtökön tartott kerekasztal-beszélgetésen.
2017. június 08., 17:272017. június 08., 17:27
Magyar nyelven eddig Szatmárnémetiben és Sepsiszentgyörgyön volt elérhető hasonló képzés. Az eseményen Kelemen Hunor RMDSZ-elnök rámutatott:
„Nekünk, közösségünknek a tömbvidéken és az interetnikus környezetben is nagyon fontos, hogy a közigazgatási szakkifejezéseket magyarul is használják azok, akik az adminisztrációt működtetik” – magyarázta a szövetség vezetője az RMDSZ közleménye szerint. Kelemennek meggyőződése, hogy akkor lehet pozitív irányba elmozdulni, ha a társadalom, az egyetemi szféra is beismeri: óriási hiányosságok vannak ma Romániában, ezeket pedig orvosolni kell.
Rendkívül fontosnak tartja a magyar nyelvű szakot Tamás Sándor, Kovászna megye önkormányzatának elnöke is, aki úgy fogalmazott: a megyei tanács élén eltöltött kilenc év után is úgy érzi, sokszor „fül után hegedül”. Kifejtette:
és ugyan tisztában van azzal, hogy ez nehéz és hosszú folyamat, illetve kevés eszköz áll rendelkezésükre, de közép- és hosszú távon mindenképpen elengedhetetlennek tartja.
Lényegesnek tartja az egységes magyar közigazgatási nyelvezet kialakítását Péter Ferenc Maros megyei tanácselnök is, aki arról beszélt: az egyes fogalmak vagy az intézménynevek hivatalos magyar fordításának hiánya sokszor nehézségeket okoz a mindennapi munkában, a lakossággal való kommunikációban, illetve a magyarországi testvértelepülésekkel való kapcsolattartásban is. „Ebben nyújthatna segítséget a magyar közigazgatási képzés” – hangsúlyozta Péter.
A konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. A pápaválasztásról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok beszélt a Krónikának.
Országos premierként jóváhagyta a környezetvédelmi minisztérium 2000 hektárnyi erdőterület parkerdővé alakítását Brassó környékén.
A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.
Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.
Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.
Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.
A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.
Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.
Közös felhívást tettek közzé az államelnök-választás tárgyában a romániai magyar egyházak főpásztorai. Az egyházfők arra kérik a romániai magyar választópolgárokat, azt a jelöltet támogassák, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.
Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.
szóljon hozzá!