Lomnici Zoltán és Fejér László (archív felvétel)
Fotó: MTI
Nemzetközi síkon folytatódik a küzdelem a Romániában terrorizmus vádjával öt-öt év szabadságvesztésre ítélt székelyföldi férfiak, Beke István és Szőcs Zoltán érdekében – jelentette be Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsa civil szervezet elnöke pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
2019. április 12., 16:262019. április 12., 16:26
Lomnici Zoltán, a magyar Legfelsőbb Bíróság volt elnöke közölte, a – szerinte ártatlanul elítélt – két férfi érdekében már a strasbourgi emberjogi bírósághoz fordultak, az eljárás elősegítéséhez pedig Bajkai István fideszes országgyűlési képviselő saját költségén lefordíttatta a peranyagot angol és magyar nyelvre.
amelyen felhívnák a figyelmet a romániai magyarság helyzetére, és a Beke–Szűcs-ügy törvénysértő voltára, továbbá petíciót nyújtanak be az Európai Parlamentnek is, amelyen keresztül ráirányítják a figyelmet a román hatóságok magyarellenes tevékenységére, különösen a bebörtönzött székelyek ügyére – mondta el Lomnici Zoltán, hozzátéve, hogy Bajkai Istvánnal továbbra is együttműködnek az ügyben.
Emlékeztetett, az újabb lépésekre azért van szükség, mivel kedden a román legfelsőbb bíróság elutasította az elítéltek felülvizsgálati kérelmét annak ellenére, hogy az ügyvédek egyértelműen elmondták, milyen súlyos eljárási szabálytalanságok történtek, és hogy miért nem áll meg a terrorizmus vádja.
Elutasította a terrorizmus vádjával öt-öt év szabadságvesztésre ítélt kézdivásárhelyi Beke István és Szőcs Zoltán rendkívüli felülvizsgálati kérését kedden a román legfelsőbb bíróság – közölte az MTI-vel a bíróság sajtóirodája.
Ez alapján biztosak voltak benne, hogy az Európai Unió tagjának számító Romániában jogszerű döntés születik, ehelyett politikai határozatot hoztak, amellyel – véleménye szerint – azt szerették volna üzenni, hogy ha a magyarság a megmaradása érdekében a véleményét bármilyen módon kifejti, akkor megtorlásra számíthat – hangoztatta az Emberi Méltóság Tanácsa elnöke.
Hozzátette, a külhonban élő magyarság ma Európában a leginkább üldözött nemzet, a román állam pedig „keresztényüldözést" folytat, az emberi jogok mellett ugyanis a magyar keresztény kisebbség jogait is csorbítja. Erre a nemzetközi közvélemény figyelmét is fel kell hívni, csíksomlyói a pápalátogatás pedig jó alkalom lehet erre – jegyezte meg.
Elfogadhatatlannak nevezte Bajkai István fideszes országgyűlési képviselő és Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke a román legfelsőbb bíróság döntését, amely elutasította Beke István és Szőcs Zoltán ügyének rendkívüli felülvizsgálati kérelmét szerdán.
Elmondta azt is, hogy beadvánnyal fordultak az Európai Tanács főtitkárához és elnökéhez is, amelyben ismertették a magyarság sérelmeit, levelükre várják a választ. Továbbá személyesen beszélt a feketehalmi börtön igazgatójával is, hogy könnyítsenek azokon a körülményeken, amelyeken lehetséges – közölte Fejér László.
Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt 2018 júliusában öt-öt év börtönbüntetésre ítélte terrorizmusért a legfelsőbb bíróság, mert lehallgatott beszélgetéseikből és a Beke István lakásán talált petárdákból a román hatóságok arra következtettek, hogy házi készítésű pokolgépet akartak robbantani Kézdivásárhely főterén 2015-ben, a december elsejei román nemzeti ünnepre szervezett katonai parádén.
A vádirat szerint a két székelyföldi férfi a helyi román közösségre akart ráijeszteni, hogy máskor ne szervezzen katonai parádét a nemzeti ünnepen. Az elítéltek jogi képviselői szerint azonban az állítólagos robbanószerkezethez használatos petárdák senkinek az életét nem veszélyeztették, másfelől a vádiratban leírt bűncselekmény célja nem felel meg a terrorizmusról szóló törvényben felsorolt, országos és nemzetközi szintű fenyegetést feltételező meghatározásnak.
A kalotaszegiek gondos gazdái a rájuk bízott örökségnek: odaajándékozták a világnak, és ezzel megsokszorozták, anélkül, hogy elveszítettek volna bármit is – hangoztatta a Magyarság Házának igazgatója vasárnap Bánffyhunyadon.
Bűnvádi eljárás indult, miután meghalt szombat este a 36 éves négyfalui férfi, akire egy rendőr rálőtt, mert az baltával támadt egy csendőrre.
Égő cigaretta okozta a szatmárnémeti kartonhulladék-tároló központnál csütörtökön keletkezett tüzet – tájékoztatott szombaton a Szamos katasztrófavédelmi felügyelőség.
Két lövést adott le az irányába és megsebesített szombaton Négyfaluban (Săcele) egy rendőr egy 36 éves férfit, aki baltával fenyegetett meg egy csendőrt. A lelőtt támadó később a kórházban életét vesztette.
Kisiklott a Bécs-Budapest-Bukarest útvonalon közlekedő Dacia nemzetközi gyorsvonat harmadik vagonjának egyik kereke Kőhalom (Rupea) térségében, személyi sérülés nem történt – közölte szombaton a román állami vasúttársaság (CFR).
Az Arad megyei nyomozó hatóságok elfogták a július 5-ei világosi (Şiria) bankautomata-rablás három gyanúsítottját, amikor a határon keresztül megpróbálták elhagyni Romániát. A három férfi egyike albán állampolgár.
Életbe lépett szombaton az ország megyéinek többségére érvényes harmadfokú, vörös hőségriasztás; a rekkenő hőség még hosszú napokig kitart. A meteorológiai szolgálat szombaton újabb riasztást adott ki.
Naponta több figyelmeztetést, felszólítást, csapelzárásról szóló tájékoztatást közöl a Szamos Vízügyi Vállalat. Ugyanis a kánikula, illetve az ivóvíz „nem rendeltetésszerű használata” miatt immár többtucatnyi településen korlátozásokat kellett bevezetni.
Faluvégi Ervin Zoltán eddigi főtanfelügyelő-helyettes személyében ideiglenes jelleggel magyar vezető áll Szilágy megye tanfelügyelőségének élén – számolt be pénteken a tanfelügyelőség tájékoztatása alapján a Monitorul de Sălaj megyei lap.
A dolgozatok megjelölésének elmaradása ellenére átlagosan mintegy két-három tizeddel nőttek a kolozsvári magyar diákok jegyei román nyelv és irodalomból a tavalyiakhoz képest – nyilatkozták a Krónikának kincses városi magyar tanintézetek vezetői.
szóljon hozzá!