Bajkai István és Lomnici Zoltán a csíkszeredai börtön előtt
Fotó: MTI/Veres Nándor
Lomnici Zoltán volt legfelsőbb bírósági elnök és Bajkai István fideszes országgyűlési képviselő pénteken a csíkszeredai börtönben meglátogatta a terrorizmus vádjával elítélt Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt.
2018. október 12., 14:182018. október 12., 14:18
2018. október 12., 20:332018. október 12., 20:33
A börtön előtt tartott sajtótájékoztatón az Emberi Méltóság Tanácsa jogvédő szervezetet vezető Lomnici Zoltán közölte: előtte a börtön igazgatójával is tárgyaltak, és azt kérték tőle, hogy a jogszabályok betartása mellett vegye figyelembe, hogy a Beke-Szőcs-ügy jogi háttere bizonytalan, és olyan emberek ülnek a rácsok mögött, akik nem követtek el semmilyen bűncselekményt, elítélésük politikai indíttatású volt.
– jelentette ki Lomnici Zoltán.
Bajkai István elmondta: a székely fiatalok a körülményekhez képest jól vannak. Úgy érzik azonban, hogy a velük szemben hozott ítélettel a magyarságot akarták megfélemlíteni, és azt akarták elérni, hogy a közösség ne akarjon sem autonómiát, sem olyan jogokat, amelyek elismertek az Európai Unióban. A képviselő szerint
„Súlyos ezt kimondani, mert szerintünk nincs ilyen. A magyarság mindig békében, együttműködésben, és a kölcsönös tisztelet jegyében szerette volna az életét élni” – tette hozzá. Mint elmagyarázta: elsősorban a román jogrendszer szerint lehetséges megoldásokon dolgoznak a politikai fogolynak tekintett székelyek kiszabadításáért, de készek elvinni az ügyet az európai fórumokra is.
Fotó: MTI/Veres Nándor
Péntek estére gyertyás tüntetést hirdettek a börtön elé székelyföldi szervezetek abból az alkalomból, hogy száz napja börtönözték be Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt, de csütörtökön lefújták a tiltakozást, miután megtudták, hogy terrorista akciók pártolása miatt lennének felelősségre vonhatók.
Azért állították őket bíróság elé, mert lehallgatott beszélgetéseikből és az előbbi lakásán talált petárdákból a román hatóságok arra következtettek, hogy házi készítésű bombát akartak robbantani Kézdivásárhely főterén 2015-ben, a december elsejei román nemzeti ünnepre szervezett katonai parádén.
A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat újból közzétette közösségi oldalán az AUR megalakulásáról és a szélsőséges nacionalista politikai párt programjáról szóló, sokkoló dokumentumfilmjét.
Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.
A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt. Ez idő alatt nem látogatható a népszerű idegenforgalmi pontnak számító parajdi sóbánya.
Kutyák támadtak egy férfira és hatéves kislányára a Kolozs megyei Szászfenesen. Az 52 éves férfinak sikerült megmentenie kislányát, őt azonban több harapással és sérüléssel kórházba szállították.
Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia – közölte a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB).
Az emberek sok év alatt felhalmozódott mérge csapódott le a megismételt elnökválasztás első fordulójában – értékelte a múlt vasárnapi szavazás eredményét Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Krónikának adott interjúban.
A héten elindultak a rakományszállítási szolgáltatások a nagyváradi repülőtéren.
Egy feltehetően lelőtt kutya miatt indított bűnügyi nyomozást a Temes Megyei Rendőr-főkapitányság. Az állatot a Temesvárral határos Újmosnicán valószínűleg lelőtte az elkövető, majd a kutya tetemét a személygépkocsija csomagtartójába tette és elhajtott.
A katonai tűzoltók folytatják a beavatkozást a parajdi sóbányában, ahol az utóbbi napok heves esőzései nyomán kedden vízszivárgást észleltek.
Öt ukrán állampolgárt mentettek meg a Máramaros megyei Salvamont munkatársai az elmúlt éjszakán; továbbra is keresnek viszont egy hatodik személyt – közölte csütörtökön Dan Benga, a hegyimentő-szolgálat vezetője.
szóljon hozzá!