Veress Emőd: román nyelvű képzés esetén a hallgató nemcsak a magyar szaknyelvet nem sajátítja el, de nem is fogja a valódi mélységében megérteni a jogot
Fotó: Jogélet.ro/Kiss Gábor
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen 2010-ben elindult kétnyelvű, román–magyar jogászképzés célja, hogy nagyobb számban lépjenek a klasszikus jogászi pályára a romániai magyarok – jelentette ki az Erdélyi Jogéletnek adott interjúban Veress Emőd, a felsőoktatási intézmény oktatója, aki nem tartja helyesnek, ha a romániai bírói és ügyészi kar csak mintegy 1,2 százaléka magyar, miközben az össznépesség keretében 6,5 százalék a közösség részaránya.
2019. szeptember 13., 10:122019. szeptember 13., 10:12
A polgári jogász professzor a Sapientia Jogtudományi Intézete elektronikus folyóiratának elmondta, olyan „nagy méretű” kisebbségnek, mint az erdélyi magyarság, szüksége van saját maga által tervezett tartalmú és nyelvű jogászképzésre, hiszen
Éppen ezzel magyarázható, hogy a magyar jogászképzés 1959-es felszámolása jól megtervezett lépés volt, ha ugyanis valamely kisebbségnek nincs felkészült jogász elitje, az legyengül, védtelenné válik; jogászok nélkül bármilyen nemzeti kisebbség kiszolgáltatott.
Veress Emőd felidézte, hogy kilenc évvel ezelőtt annak nyomán indult be a kétnyelvű jogászképzés a Sapientián, hogy a Babeș–Bolyai Tudományegyetem ezt nem volt hajlandó felvállalni. A végleges akkreditációját, a saját államvizsga szervezésének jogát idén megszerző jogi karon jelenleg 11, doktori fokozattal, gyakorlati tapasztalattal, hazai és nemzetközi elismertséggel rendelkező főállású oktató tanít, ezt a csapatot erősíti öt-hat fiatal doktorandusz, ugyanakkor a legnevesebb magyarországi jogászok rendszeresen jelen vannak az egyetem életében.
Veress úgy véli, a román nyelv magas szintű ismerete nélkül nem lehet senki sikeres jogász Romániában. „A kommunikációs készségek fejlesztése mellett a szaknyelv elsajátítására az egyetemen a román nyelvű előadások, szemináriumok és gyakorlatok biztosítanak teret.
– húzta alá a Sapientia oktatója. Hozzátette, bár sokan nem értik, a teljesen román nyelvű oktatás nem élhető alternatíva, tisztán román nyelvű képzés esetén a hallgató nemcsak a magyar szaknyelvet nem sajátítja el, hanem nem is fogja a megfelelő, valódi mélységében megérteni a jogot.
Egymást érik a medvetámadásokról szóló hírek. Nyolc évbe telt, amíg több tucat ember halála révén sikerült irányt szabni a romániai vadgazdálkodásnak, de a Krónikának nyilatkozó szakember szerint egyik napról a másikra nem lesz látványos változás.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
A levegőben lóg a kolozsvári metró építése, mivel az önkormányzat sem a finanszírozást nem biztosította, sem a műszaki terveket nem véglegesítette, így építési engedélye sincs – vonta meg a nem túl kecsegtető mérleget a Pro Infrastruktúra Egyesület.
A magyarországi Piramis zenekar által „ihletett” kolozsvári magyar „csövesek” viselkedését, öltözékét, szokásait, lázadását is figyelemmel követte a kommunizmus idején a romániai titkosszolgálat, a Securitate.
Az Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőség (IGSU) kampánya keretében 10 ezer füst- és szénmonoxid-érzékelőt osztanak szét ingyen az ország majdnem kéttucat megyéjében, alacsony jövedelmű családok keretében.
Bepanaszolta a prefektusnál és a fogyasztóvédelmi felügyelőségnél az áramszolgáltatót Antal Péter pécskai polgármester, mert elfogadhatatlannak tartja, hogy a hétfő esti vihar okozta meghibásodások egy részét csak szerda reggelre javították meg.
Nincs többé hosszas várakozás, araszolgatás a Bukarest vagy Székelyföld és Kolozsvár között közlekedő sofőrök körében egyik legutáltabbá vált erdélyi városban, Tordán: csütörtökön délután megnyílt a DEx4-es számú gyorsforgalmi út.
Rablás vádjával vettek őrizetbe egy 15 éves nagyváradi fiút, aki egy nagyváradi belvárosi üzlet polcairól csokoládét lopott: menekülés közben dulakodott a biztonsági őrrel, aki sérüléseket szenvedett.
A legnagyobb határon túli magyar írószervezet, az Erdélyi Magyar Írók Ligája új kolozsvári székházból folytatja az erdélyi és magyar irodalom terjesztését és népszerűsítését.
Az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságok szigorítását ígérte szerdán Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter, miután részt vett a Transzfogarasi út környékén élő medvék kezeléséről szóló tanácskozáson.
szóljon hozzá!