Lemondtak Boros áthelyezéséről

Kolozsvár – Felrúgta az RMDSZ elképzelését a helyi tanácsosok átigazolása. Visszavonulót fújt a Kolozs megyei RMDSZ Kolozsvár alpolgármesterének tervezett cseréje ügyében. László Attila megyei elnök lapunkkal közölte: letettek arról a szándékukról, hogy megpróbáljanak mást helyezni Boros János tisztségébe.

Lázár Lehel

Lázár Lehel

2007. június 19., 00:002007. június 19., 00:00

Mint arról korábban lapunkban beszámoltunk, a megyei RMDSZ Boros Jánost az Országos Lakásépítési Ügynökség több megyét koordináló területi kirendeltsége igazgatói tisztségébe akarta helyezni. Abban bíztak ugyanis, hogy Boros kimozdítaná a holtpontról a jelenleg lassan haladó lakásépítési programot. A szervezet úgy vélte, az alpolgármesteri székre László Attila megyei RMDSZ-elnöknek van a legnagyobb esélye, aki lapunknak úgy nyilatkozott: szükség esetén elvállalja a tisztséget. László Attila korábban úgy vélekedett, megkaphatja a szükséges szavazatszámot a városi tanácsban, ugyanis helyi szinten működőképes a liberális, illetve a Demokrata Párt és az RMDSZ közötti megállapodás. Az alpolgármester-cserét a nyár közepéig akarták végrehajtani.

Az RMDSZ számítását az húzta keresztül, hogy az elmúlt hónapokban a városi tanács háromtagú demokrata frakciójához öt új tag csatlakozott. A Demokrata Pártba igazolt át a Nagy-Románia Párt négy, illetve a Szociáldemokrata Párt egy helyi képviselője. „Ezzel felborult a tervünk, már semmi garancia nincs arra, hogy összegyűl a szükséges 14 szavazat a támogatásomra” – nyilatkozta lapunknak László Attila. Számításaik szerint míg korábban a hat liberális és három demokrata képviselővel együtt 15 biztos szavazatuk lett volna, a pártközi mozgásokat látva már egyáltalán nem biztos, hogy a demokrata tagok az RMDSZ-jelöltre voksolnak, ugyanakkor a szociáldemokrata támogatás is kétséges. Az eddigi pártok közötti egyezkedések szerint a demokrata párti polgármester mellett a két alpolgármesteri tisztség egyike a liberálisokat, a másik pedig az RMDSZ-t illeti. „Olyan körülmények között, hogy új alpolgármester-jelöltünk támogatása nem tekinthető biztosnak, nem kockáztathatjuk, hogy Boros János lemondjon tisztségéből” – magyarázta László Attila.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 04., vasárnap

Megsérült turistákat kellett ellátniuk a hegyimentőknek a Székelykőn

Megsérült vasárnap egy turista a Torockó melletti Székelykő Nagyárok nevű részén, ugyanazon a túraútvonalon, ahol egy nappal korábban egy másik kiránduló sérülést szenvedett.

Megsérült turistákat kellett ellátniuk a hegyimentőknek a Székelykőn
2025. május 04., vasárnap

Őrizetbe vették az egyik temesvári szavazókör elnökét

Huszonnégy órára őrizetbe vették vasárnap reggel az egyik temesvári szavazókör elnökét, a gyanú szerint kiskorút környékezett meg szexuális együttlét céljával – közölte a Temes megyei rendőrség.

Őrizetbe vették az egyik temesvári szavazókör elnökét
2025. május 03., szombat

Soltész a Partiumban: sorsfordító, történelemfordító időket élünk

Sorsfordító, történelemfordító időket élünk Romániában, Szatmárban, a Partiumban és Erdélyben, de a Vatikánban, a Szentszéknél is – jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton Csanáloson.

Soltész a Partiumban: sorsfordító, történelemfordító időket élünk
2025. május 03., szombat

Roma fiatalokat támogat a diszkrimináció elleni küzdelemben a RomaRise projekt

Egy, a romákkal szembeni diszkrimináció csökkentését célzó projekthez csatlakozhatnak ingyenesen fiatalok, akik online és jelenléti képzéseken, nemzetközi csereprogramon vehetnek részt. A RomaRise elnevezésű projektről Erőss Réka szervező beszélt.

Roma fiatalokat támogat a diszkrimináció elleni küzdelemben a RomaRise projekt
2025. május 03., szombat

Hankó Balázs Székelyhídon: mi magyarok együvé tartozunk

Mi magyarok együvé tartozunk, itt Európa szívében, a Kárpát-medencében – jelentette ki Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter szombaton a partiumi Székelyhídon a határon átívelő, Álmosdra vezető zarándoklat kiindulópontjánál.

Hankó Balázs Székelyhídon: mi magyarok együvé tartozunk
2025. május 02., péntek

Felekezetiségen felülemelkedve: Ferenc pápa lénye és öröksége erdélyi református szemmel

„A felekezetiség béklyójából kilépve csak azt tartottam szem előtt, hogy keresztyén emberként találkozzunk egy másik keresztyén emberrel” – idézte fel lapunknak Ferenc pápával való találkozását Balázs Attila tordaszentlászlói református lelkész.

Felekezetiségen felülemelkedve: Ferenc pápa lénye és öröksége erdélyi református szemmel
2025. május 02., péntek

Részegen balesetező nő, autótolvaj fiatalember, a rendőrök elől menekülő drogos sofőr bukott le majáliskor Fehér megyében

,,Mozgalmas” majálisuk volt a Fehér megyei rendőröknek: több részeg sofőrt is vérmintavételre szállítottak kórházba, és volt, aki kocsilopás közben bukott le.

Részegen balesetező nő, autótolvaj fiatalember, a rendőrök elől menekülő drogos sofőr bukott le majáliskor Fehér megyében
2025. május 02., péntek

Rebarbaraünnepség keretében megnyitja kapuit a látogatók előtt a szászkézdi parasztvár

Hosszúra nyúlt felújítási munkálatok után megnyitja kapuit a látogatók előtt a szászkézdi parasztvár. A történelmi Királyföld szélén található településen május 3-ától várják a látogatókat. A hétvégén tartják továbbá a településen a hagyományoss&a

Rebarbaraünnepség keretében megnyitja kapuit a látogatók előtt a szászkézdi parasztvár
2025. május 02., péntek

Több száz sofőrrel végeztettek alkoholtesztet majáliskor Maros megyében

Május elsejei razziát tartottak Maros megyében a közlekedésrendészet munkatársai. Elsősorban azokra a sofőrökre vadásztak, akik a majális leple alatt szeszes italt fogyasztottak, és úgy ültek volánhoz.

Több száz sofőrrel végeztettek alkoholtesztet majáliskor Maros megyében
2025. május 02., péntek

Futárszolgálattal hozatott kábítószert Spanyolországból apa és fia

Rajtakaptak a rendőrök két férfit, akik Spanyolországból hozattak veszélyes és különösen veszélyes kábítószereket, hogy azokat eladjanak. A kábítószerkereskedő apa és fia akkor bukott le, amikor egy 350 ezer lej értékű szállítmányt vettek át.

Futárszolgálattal hozatott kábítószert Spanyolországból apa és fia