Lelkiség is éppúgy kellene, mint matematika – az erdélyi katolikus hitoktatás elmúlt 30 évét összegző honlap indult

Kiss Judit 2021. február 07., 09:56 utolsó módosítás: 2021. február 07., 11:07

Az online világba költözés miatt a hittantanárok is komoly kihívásokkal szembesültek – mondta el a nemrég indított, a gyulafehérvári, szatmári, váradi és temesvári egyházmegye római katolikus hittanoktatását átfogó honlap kapcsán a szerkesztő, ötletgazda Ozsváth Judit. A Babeș–Bolyai Tudományegyetem oktatója – aki matematikatanár is – úgy véli, manapság a hittanóra helyzete a leglabilisabb az iskolai tantárgyak között, és a lelkiség oktatásának éppolyan létjogosultsága van, mint a matematika tanításának.

Lelkiség is éppúgy kellene, mint matematika – az erdélyi katolikus hitoktatás elmúlt 30 évét összegző honlap indult
galéria
Hitoktatók nagyváradi képzése néhány évvel ezelőtt Franz Kett németországi pedagógus részvételével Fotó: Ozsváth Judit

A harminc éve szabaddá vált erdélyi magyar hitoktatást járja körül, és a jelenleg online térbe szorult tanítás különféle vonatkozásaira irányítja a figyelmet a nemrég indult Hittan.ro honlap. A felületen a múltbéli emlékek felidézése mellett a jelent és a jövőt is középpontba állítják – írják a gyulafehérvári, szatmári, váradi és temesvári egyházmegyék római katolikus hittantanárai.

Ozsváth Judit, a honlap szerkesztője, ötletgazdája, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Pedagógia és Alkalmazott Didaktika Intézetének oktatója, a római katolikus teológushallgatók módszertanos tanára megkeresésünkre elmondta, a négy, zömében magyarok lakta római katolikus egyházmegye tanfelügyelőinek és módszertani felelőseinek éves tanácskozásán született a 30 éve szabaddá vált iskolai hitoktatás „megünneplésének” gondolata 2019 augusztusának végén, Kolozsváron. Mint a korábbi években is, ezen a gyűlésen is részt vett Böcskei László nagyváradi megyés püspök, aki bátorítólag állt a gondolat mellé.

A hittantanárok szívvel is „dolgoznak”

Az oktatás online világba költözése miatt a hittantanárok is komoly kihívásokkal szembesültek. „A honlapon található anyagokkal a gyermeket, szülőt és a pedagógust is erősíteni szeretnénk. Bárki más, a más szakos kollégák is betekintést nyerhetnek a hittanos világba. Mindez együtt talán a tárgy megbecsülését segítheti gyermek, szülő és tanár részéről egyaránt” – fogalmazott Ozsváth Judit. Mint mondta,

a hittantanárok nemcsak fejjel, hanem szívvel is „dolgoznak”, az ismeretek hatékonyabb rögzüléséhez fontos az élmény, a lelkiségben való fejlődéshez kell a megérintődés.

„A hittanóra a megszokott keretek között is komoly előkészületet, igényes levezetést kíván, az online térben viszont mindez sokkal nehezebb. A Hittan.ro-n megjelenő kisfilmeknek csak egy része szól az elmúlt 30 évről, a többi afféle motivációs anyag” – hívta fel a figyelmet Ozsváth Judit. Mint mondta, sok szülőnek talán fogalma sincs arról, hogy mit kap(hat) a gyermeke az iskolai hittanórán és mit jelent(het) az számára, a honlapon megszólaló gyerekek őszintén vallanak erről. A hittantanárok számára is fontosak az ilyenfajta visszajelzések.

Bemutatkoznak a katolikus iskolák

„Ezt a „tantárgyat” szó szerint a semmiből kellett felépíteni, és ezt a kizárólagosan materialista szemléletet hirdető diktatúra után egyáltalán nem volt könnyű megtenni. Így hát sok-sok elhivatott ember három évtizednyi munkája is nagyon megérdemli, hogy fejet hajtsunk előtte” – mondta a kezdeményező. A hittan.ro honlap rovatcímei az iskola fizikai valóságának virtuális reprodukálását sugallják. A Porta és a Hirdetőtábla mindig az újonnan felkerülő anyagok lelőhelye, az Osztályterem és Tanári elnevezésű menüpontok alá gyűjtött videókban a diákoké és a hitoktatóké a szó. Az Alma mater menü a katolikus iskolák bemutatkozásának helye. Az Aula, miként az iskolákban, a honlapon is az ünnepélyes tartalmak helye, a Műhely menüt pedig a korábbi továbbképzőknek szánták, illetve olyan tartalmaknak, amelyek a módszertani munkát mozdíthatják előre. A Könyvtárban írott anyagok formájában találnak munkájukhoz segítséget a hitoktatók.

„A négy egyházmegye magyar hitoktatóinak van egy jól működő Facebook-csoportja is, az főként módszertani „terep” számukra. A Hittan.ro egyelőre nem vállalt ilyen funkciót, de nem kizárt, hogy ez változni fog idővel. A különféle módszertani képzések beharangozóját vagy beszámolóját azért közzétesszük a honlapon is, és a hittantanárok munkáját segítő tantervek, munkatervek, digitális tankönyvek is elérhetőek ott” – mondta a Krónikának Ozsváth Judit. Kifejtette,

a hitoktatók egyenesen a megyés püspöküktől kapják a szolgálatra szóló megbízásukat, ezért különösen fontos, hogy a főpásztorok és a hitoktatók közel álljanak egymáshoz.

A Hittan.ro-n több püspök megszólal, ez is megerősítő a tanárok számára.

Ozsváth Judit

Önkéntes munka

Kérdésünkre, kerestek-e kapcsolatot más felekezetekkel, hogy együtt mutassák be a romániai magyar vallásoktatás múltját, térképezzék fel a vallás- és hittanoktatás aktuális kérdéseit, az online tanítás lehetőségeit, Ozsváth Judit azt mondta: a honlapot a négy katolikus egyházmegye hívta életre, más felekezetekkel való társulásról nem volt szó. „Szép lett volna, de bevallom, még így sem volt könnyű egyazon felekezet négy egyházmegyéjét bevonni. A hitoktatás aktuális kérdéseinek feltérképezése és ugyanazon honlapon való megjelenítése is fontos lenne, de mindezt nehéz az eddigiekhez hasonlóan önkéntes, többnyire esti és éjszakai munkával megoldani”

– tette hozzá. Mint sorolta, Benedek Ramóna váradi hittantanár, módszertani felelős és Nemes István szintén váradi hittantanár, az országos magyar továbbképző központ módszertanos pedagógusa, képzője segíti a munkát, illetve műszaki szerkesztéssel Szőcs Csaba, a Verbum Kiadó igazgatója, valamint Vakon Zsolt nagyváradi püspöki titkár.

A mindennapokat a lelkiség teszi széppé

Ozsváth Judit közölte, a három évtizedre való visszatekintés valójában inkább csak apropója volt annak, hogy a szervezendő programokkal az iskolai hitoktatásra irányítsák a figyelmet.

Ma a hittanóra helyzete a leglabilisabb az iskolai tantárgyak között, erre az órára ugyanis be, de róla ki is lehet iratkozni. Ez egyrészt a hittantanárok állását veszélyeztetheti, másrészt viszont megadja a lehetőséget arra, hogy a gyerekek és a fiatalok hátat fordítsanak a lelki dolgoknak”

– fogalmazott Ozsváth Judit, hozzátéve, hogy a be- és kiiratkozás kérdése például a matematikatanításnál egyáltalán nem merül fel, ő pedig éppen matematikatanárként tartja ezt furcsának. „Az emberi létezés spirituális dimenzióját legalább annyira meg kellene ismertetni az iskolában, mint a matematikai műveleteket. Az élet nagy próbatételein ugyanis nem a matematika, hanem a hit segít át bennünket, de a mindennapokat is a lelkiség, és nem a hasonlóság alaptétele teszi széppé” – fogalmazott az egyetemi oktató.

Ozsváth Judit arra is kitért, a négy katolikus egyházmegyének nagyon kellene egy olyan intézmény, amely a közös ügyeket (továbbképzők szervezése, tantervek, tankönyvek, segédanyagok szerkesztése stb.) intézi, de ez nagyon nehezen tud megszületni. „2016 szeptemberében már közel álltunk hozzá, de aztán mégsem lett belőle semmi… Ha lenne egy ilyen szervezet, akkor annak főállású munkatársai egy színvonalas honlap komoly felépítésén is tudnának dolgozni. Egy ilyen oldalra az online és a nem online tanuláshoz is nagyon sok hasznos dolgot fel lehetne tenni” – fejtette ki.

Mint részletezte, a hittantanárok részére több online képzést és három­állomásos módszertani minikonferencia-sorozatot szerveztek, ezek által komoly gyakorlati segítséget kaptak a jelenlegi munkájukhoz.

Kiemelten fontos lenne gyermekek és fiatalok számára hozzáférhetővé tenni értékes, szép dolgokat, interaktív felületekre hívni őket, amelyek élményszerű tanulást, lelki épülést biztosítanának számukra. Újonnan szerkesztett hittankönyveinkben igyekeztünk mind a négy egyházmegye kulturális és természeti kincseiből is ízelítőt adni. Munka közben jöttünk rá, hogy mennyi mindent lehetne – sőt kellene – még mutatni” 

– mondta Ozsváth Judit. Mint fogalmazott, egy digitális platform nyilván sokkal többet, másat biztosíthatna, mint egy-egy könyv, és egészen biztos benne, hogy rá lehetne irányítani a fiatalok figyelmét. „Jó lenne, ha lenne egyházi támogatás ahhoz, hogy mindezek a Hittan.ro „második élete” során megvalósulhassanak. Nem extra igény ez, hanem hiánypótlás. Egyházias nyelvezettel: az idők jeleinek felismerése szerint való cselekvés” – mutatott rá a szerkesztő.

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.



Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Cookie-kezelési tájékoztató

A Príma Press Kft. által üzemeltetett kronikaonline.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A kronikaonline.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID kronikaonline.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél
cX_G brat.ro/sati 365 nap Harmadik fél
cX_P brat.ro/sati 365 nap Harmadik fél
cX_S brat.ro/sati munkamenet Harmadik fél
evid_{customer_id} brat.ro/sati 90 nap Harmadik fél
evid_v_{customer_id} brat.ro/sati 90 nap Harmadik fél
evid_set_{customer_id} brat.ro/sati 1 nap Harmadik fél

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (szekelyhon.ro; kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ kronikaonline.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, cX_G, cX_P, cX_S, enr_cxense_throrrle, evid_{customer_id}, evid_v_{customer_id}, evid_set_{customer_id}.

 

NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_

 

NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.

 

ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.

 

NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.

Székely Sport