Kutatásban vezetnek

Csíkszereda – Egymillió eurós támogatást nyert el a Sapientia csíkszeredai Műszaki és Társadalomtudományok Tanszéke. Romániában újdonságnak számító biotechnológiai kutatásokra kapott több mint egymillió eurós támogatást a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai Műszaki és Társadalomtudományok Tanszéke. Így a Sapientia kutatói az országos biotechnológiai kutatások közül háromnak a vezetői.

Gazda Árpád

2007. október 25., 00:002007. október 25., 00:00

Dr. Lányi Szabolcs, a tanszék professzora elmondta, az Országos Kutatási Programban (CNMP) meghirdetett tudományos pályázati kiírás teljes összegének 4 százalékát nyerték el, ily módon bekapcsolódva egy országos fontosságú biotechnológiai kutatásba. „Olyan labortechnikákat alkalmazunk a kutatás során, amely ez idáig egyedülálló Romániában, és külföldön is ritkaságnak számít” – magyarázta Ábrahám Beáta adjunktus, a projekt vezetője. „A pályázaton nyert pénz segítségével néhány százezer euró értékben műszereket és más szükséges anyagokat vásárolunk majd” – tette hozzá Lányi professzor. Olyan hároméves projektről van szó, amelynek során kutatásokat folytatnak enzimtervezés, irányított evolúció, talajfeljavítás terén. A kutatásoknak kiemelkedően fontos gyakorlati hasznuk van, például az irányított evolúciós kutatás – amely géntermékek befolyásolását jelenti – olyan betegségek, mint a rák, diabétesz diagnosztizálásában alkalmazható. A tanszék a három új projekten kívül tíz másik országos kutatásban is partner.

Nemcsak ez a projekt, hanem a tanszéken működtetett két szak, a környezetmérnöki és élelmiszermérnöki szakok is újdonságnak számítanak Romániában. A Sapientia 2002-ben célul tűzte ki, hogy a jövőt szolgáló, új piacot teremtő szakokat hoz létre. A biomérnöki szakok alapításában láttak jövőt. „Az élet minőségének javítása a mai társadalom célja, ehhez viszont meg kell ismerni az életet, és ebben segíthet a biotechnológia. Az életből ellesett folyamatokat kell a technika számára hasznossá tenni, erről szól a biotechnológia” – hangsúlyozta Lányi professzor, hozzátéve, hogy véleménye szerint a biomérnöki szak a 21. század mestersége. Az ezelőtt hat évvel alapított környezetmérnöki és élelmiszermérnöki szaknak akkor még a román egyetemeken sem volt hagyománya. A két szak korszerűségét, szükségességét bizonyítja, hogy 23 végzősüket már a diploma megszerzése előtt szerződették magyarországi biotechnológiai vállalatok. „Ma, amikor az élelmiszerbiztonság előtérbe került nagy szükség van ezekre a szakemberekre. Az egész élelmiszeripar várja az ezen a téren szaktudással rendelkező mérnököket” – fejtette ki a professzor. A két mérnöki szakot ugyan még nem akkreditálták, ugyanis ez csak nyolcéves működés után lehetséges, amikor már három évfolyam befejezte az ötéves egyetemet. Végzett diákjaik a bukaresti műszaki egyetemen diplomáztak. A biomérnöki képzés eredményességét bizonyítja az is, hogy sikerült kinevelni már egy olyan szakembergárdát, akik képesek ilyen tudományos projekt lebonyolítására, mint amire most kaptak esélyt. „A kutatás egyrészt munkalehetőséget, másrészt pénzt jelent, hogy tudjunk dolgozni. Amennyiben sikeres lesz, elismerést hoz az egyetemnek és a kutatóknak egyaránt, valamint hozzájárul a szakok akkreditálásához” – nyilatkozta Lányi Szabolcs. A professzor szerint a projekt sikere révén a legrangosabb tudományos publikációkban vehetnek majd részt. Ez egyben bizonyíték is, hogy kompetens kutatást tudnak végezni, szakmai előrelépést hozhat a projektben résztvevők számára, valamint anyagi támogatást az egyetemnek.

Székely Zita

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 05., hétfő

Elsöprő győzelmet arattak a nemek a koronkai lakóparképítésről kiírt népszavazáson

A szavazók csaknem 90 százaléka elutasítja a Marosvásárhellyel szomszédos Koronka községben felmerült lakóparképítési terveket az ügyben vasárnap, a megismételt elnökválasztás első fordulójával egy időben szervezett népszavazás eredményei szerint.

Elsöprő győzelmet arattak a nemek a koronkai lakóparképítésről kiírt népszavazáson
2025. május 05., hétfő

A magyarok által is támogatott polgármestere lett Zilahnak

Florin Florian, a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltje nyerte a vasárnapi időközi polgármester-választást Zilahon.

A magyarok által is támogatott polgármestere lett Zilahnak
2025. május 05., hétfő

Helyben minden a régi: tarolt a liberális jelölt a Bihar megyei időközi választáson

Mircea Mălan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltje nyerte a Bihar Megyei Tanács elnöki tisztségéért kiírt időközi választást, melyet vasárnap, az államfőválasztással egy időben tartottak.

Helyben minden a régi: tarolt a liberális jelölt a Bihar megyei időközi választáson
2025. május 05., hétfő

Viharosra fordul az időjárás az ország nagy részén

Viharos időjárásra figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia 25 megyéjére.

Viharosra fordul az időjárás az ország nagy részén
2025. május 04., vasárnap

Megsérült turistákat kellett ellátniuk a hegyimentőknek a Székelykőn

Megsérült vasárnap egy turista a Torockó melletti Székelykő Nagyárok nevű részén, ugyanazon a túraútvonalon, ahol egy nappal korábban egy másik kiránduló sérülést szenvedett.

Megsérült turistákat kellett ellátniuk a hegyimentőknek a Székelykőn
2025. május 04., vasárnap

Őrizetbe vették az egyik temesvári szavazókör elnökét

Huszonnégy órára őrizetbe vették vasárnap reggel az egyik temesvári szavazókör elnökét, a gyanú szerint kiskorút környékezett meg szexuális együttlét céljával – közölte a Temes megyei rendőrség.

Őrizetbe vették az egyik temesvári szavazókör elnökét
2025. május 03., szombat

Soltész a Partiumban: sorsfordító, történelemfordító időket élünk

Sorsfordító, történelemfordító időket élünk Romániában, Szatmárban, a Partiumban és Erdélyben, de a Vatikánban, a Szentszéknél is – jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton Csanáloson.

Soltész a Partiumban: sorsfordító, történelemfordító időket élünk
2025. május 03., szombat

Hankó Balázs Székelyhídon: mi magyarok együvé tartozunk

Mi magyarok együvé tartozunk, itt Európa szívében, a Kárpát-medencében – jelentette ki Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter szombaton a partiumi Székelyhídon a határon átívelő, Álmosdra vezető zarándoklat kiindulópontjánál.

Hankó Balázs Székelyhídon: mi magyarok együvé tartozunk
2025. május 02., péntek

Részegen balesetező nő, autótolvaj fiatalember, a rendőrök elől menekülő drogos sofőr bukott le majáliskor Fehér megyében

,,Mozgalmas” majálisuk volt a Fehér megyei rendőröknek: több részeg sofőrt is vérmintavételre szállítottak kórházba, és volt, aki kocsilopás közben bukott le.

Részegen balesetező nő, autótolvaj fiatalember, a rendőrök elől menekülő drogos sofőr bukott le majáliskor Fehér megyében
2025. május 02., péntek

Rebarbaraünnepség keretében megnyitja kapuit a látogatók előtt a szászkézdi parasztvár

Hosszúra nyúlt felújítási munkálatok után megnyitja kapuit a látogatók előtt a szászkézdi parasztvár. A történelmi Királyföld szélén található településen május 3-ától várják a látogatókat. A hétvégén tartják továbbá a településen a hagyományoss&a

Rebarbaraünnepség keretében megnyitja kapuit a látogatók előtt a szászkézdi parasztvár